Gyurkity Péter

Videón látható a HP Elite X3

A cég emlékeztetné a felhasználókat arra, hogy Windows 10-es telefonja hamarosan megjelenik.

Február második felében, az idei MWC-t követően számoltunk be arról, hogy Elite X3 néven jön majd a HP saját Windows 10-es okostelefonja, erről azonban az utóbbi hónapokban nem sokat olvashattunk. Most a cég maga jelentkezik, mégpedig három új videóval, hogy mindenkit emlékeztessenek a közelgő megjelenésre.

Ezen videókban sorrendben Terry Myerson Microsoft-alelnök, Steve Mollenkopf Qualcomm-vezérigazgató, valamint Michael Park HP-alelnök tesz rövid nyilatkozatot, amelyben érintik a két cég együttműködését, valamint az ennek gyümölcseként nemsokára a nagyközönség előtt is bemutatkozó okostelefont. A hardveres részletekről nem esik szó, ezzel kapcsolatban azonban már korábban megjelent, hogy erős megoldást várhatunk, így nyugodtan a felső szegmensben helyezhetjük el a készüléket.


Az egyetlen fontos eltérés az MWC alatt bemutatott prototípushoz képest, hogy a videón látható változat már tartalmazza a hátoldalon elhelyezett ujjlenyomat-olvasót. A Windows 10 Mobile ugyan még nem támogatja hivatalosan ezt a komponenst, a HP azonban már februárban jelezte, hogy a végleges verzión mindenképpen helyet szorítanának ennek, így a kiegészítés elérhetővé tétele egyáltalán nem jelent meglepetést. A szoftver a nyáron esedékes Anniversary frissítés részeként készül majd fel ennek támogatására, így nem lesz gondunk annak használatával.

Maga az okostelefon is valamikor a nyár folyamán jelenik majd meg a piacon, a pontos dátumot és a várható árat azonban még nem ismerjük.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • T2k #18
    Nem, az a foshalmaz lagdroid volt, az idióták és mazohisták kedvenc rendszere.
  • bmw #17
    Mondja ezt egy droid fun......Mert te ezt biztis tudod...
  • DrFantastikus #16
    szerintem igaza van !
    A WP HALOTTAN JOTT A VILAGRA !
  • Major #15
    Értem, tehát ha valakinek eltér a véleménye másokétól az már teljesen idióta. Másrészt, CairoJack kirohanásai szinte már eposzi magasságúak, minden WP hír alá kiírja a csalódottságát ahelyett, hogy elengedné már végre témát. Igen ez teljesen egészséges jellemre vall, de szerintem egy pszichológus talán többet tudna segíteni.
  • Elemir #14
    Jól mondták a komák, ne hogy ne lehessen majd trollkodni.
    Az egyetlen okom a válasz gomb megnyomására a mások lehülyézése. Az, hogy mire van szükséged a mobiltelefonban, azt "elmondják" neked rádión, tv-n, neten, stb stb. Onnan tudod, hogy van ez vagy az a funkció és az jó. Kíváncsi lennék, hogy mennyi olyan funkciót használ bárki hosszú távon, mely tényleg lényeges. Van a hű van a há és utána le fogod tojni.
    A kevés az app-tól már a tököm kivan, de tényleg. Mikor néztél szét az áruházban keresve valamit amit nem találtál? Hagyjuk már... Funkcionalitás tekintetében a WP ezerszer jobb választás lenne rengeteg embernek, mint a droid. Jelenleg épp mindent tud amit egy telefontól elvárok, semmivel sem kevesebbet! L930-am még most is igencsak megfelelőbb választás a számomra, mint bármely droid!
    Tény, hogy vannak programok, melyek épp elférnének a platformra, de semmi olyan, ami nélkül ne lenne teljes mértékben kihasználható a cucc. A valójában mire is van szükséged manapság egyébként is jó téma, nézz meg erről egy Ted előadást, hátha átgondolod.
    Bár szívesen várok olyan funkciót válaszban, mely a telefonomból hiányzik és szükséges.
    A droidon millió variáns van ugyanarra a dologra, de egyszer számold össze, mennyi a használható, és mennyit nem törölsz le azon nyomban! Arról a 10 ezer számú vírusos programról a playen ne is beszéljünk...
    A WP kurva jó rendszer, a büdös életben nem kellene nekem android alapú, mert hupililát tudok hányni a felépítésén... Symbiant imádtam, pedig enm áll messze a droidtól elgondolás terén, csak elavult, de továbbléptem egy megfontoltabb szintre az életben és oda nem való....
    Az ilyen trollok, mint te és a hasonlóan gondolkodó újságírók tehetnek róla, mert megbélyegzitek azt amit fel sem fogtok miért jó...

    Nyilván nem kívánom az MS-t megvédeni, mert konkrétan Ők tehetnek róla, hogy ott tartanak a versenyben ahol, hiszen azért állnak így, mert otthagytak minden régi rendszert használót a szarban és szépen el is vesztettek mindenkit. Utána pedig nem gondoltak arra, hogy márpedig mindenki fontos, nem 5 nyelv van a világon...
    Én nagyon sajnálom, hogy ha maga a rendszer elvész, mert nem lesz kvázi választási lehetőséged. Android vagy android, ha meg ha úgy van anyagi helyzeted, akkor IOS. Mindkettő hasonló nézeteket vall a megjelenésben és mobiltelefon szó jelentésében...

    Az WP-t azért kedveljük, mert másként gondolja megjeleníteni a dolgokat, másként felépíteni az egész rendszert. A rendszer pedig stabil, teljesen lényegtelen mit írsz róla.

    Én bizz következő telefonomnak ezt a HP-t kívánom, mert hogy számomra ez a kategória jellemzi a telefont... Másrészt, ha már hülyézést is szóba ejtettem korábban okként, azért szögezzük le, soha nem a tömeg az okos, hanem mindig a kevesek...
  • CairoJack #13
    Tökéletesen igazad van, még a csempékkel kapcsolatban is, bár én arra gondoltam a csempés kommentemben, hogy maga az alapkoncepció nem annyira gáz. Ha sikerült volna az MS-nek ezt az egészt vizuálisan vonzó mód megoldani, úgy, hogy közben a funkcionalitása is a helyén van, akkor még akár jó dolog is lehetett volna. Természetesen ezt is teljesen elbaltázták, és innen tényleg belép, amit te mondtál, hogy ocsmány ronda, és vacak az egész. De még egyszer mondom, ez nem magának az alapkoncepciónak a hibája. Sőt, az alapkoncepció szerintem kifejezetten jó lett. Hogy azt sikerült a létező legrosszabb módon megoldani, na az itt a probléma.

    end3: láttam én már stabil antdoidos telót a 40-50 ezres kategóriába (manapság egyre több létezik), és láttam összeomló, lefagyó, döcögő Lumiákat is. Arról nem is beszélve, hogy aki azt állítja, hogy egy 520, vagy akár egy mostani 650 egy gyors telefon, az akkorát hazudik, hogy az ég szakad rá. Ugyan olyan lassú, laggolós vackok, mint a hasonló árú Droidos telók.
    Amúgy meg elég megnézni a Win10-el szerelt telókat, olyan instabilak, mint az állat. Szerintem most a leginstabilabb OS a 3 közül.

    Ezen felül az igazán komoly probléma, hogy WP-n nagyon sok alap (még egyszer mondom alap) faladatot nem lehet korrekt módon (vagy egyáltalán sehogy) megoldani. Ez volt a helyzet a WP7 megjelenésekor, és most is ez a helyzet. Az azért eléggé beszédes, hogy 5 év alatt nem volt képes a platformi kinőni az ilyen irányú gyerekbetegségeit.

    De mindegy is, mert az eladási számok mindent elmondanak. Néhány hónap, egy fél év, és meg fogjátok látni, olyan elképesztően durvát fog zuhanni az MS részesedése (arról a kemény 1%-ról, :D) hogy már a mért kategóriába se fog bekerülni, át fog kerülni az others kategóriába a BB-vel együtt.
  • end3 #12
    Biztos nem adnék 100-200 ezret olyan funkciókért, amelyet negyvenért is tökéletes minőségben megkaphatok. Hogy az MS bukik rajta(?), nekem nem túl lényeges szempont...
  • end3 #11
    Köszöni szépen, az én WP-m jól van. Már két éve teszi a dolgát. Két szolgáltatót is használok. Nem fagy, nem boot-ol újra. Lassan megtöltöm a 32 GB-s SD-met fotókkal. Tölteni továbbra is másfél-kétnaponta kell. (40 ezerért ki ad ennél jobb telefont?)

    Temessetek csak nyugodtan. Eszközöket mindig tudni kell választani, és a célom az, hogy minnél ritkábban "húzzanak le". - Ez a választásom most (is) bejött...!
    (Mellettem a családom másik "kettő WP-je is szépen működik.)
    Utoljára szerkesztette: end3, 2016.06.08. 10:30:54
  • who am I 7 #10
    azzal a két hülyével nem kell foglalkozni. a tények hozzák a vicces %-okat :D:D:D:D:D:D:D:D akármit büfiznek össze.
    egyébként a nyalókaszínűprimkó óvodás csempe azért nagyban odavágott a WP-nek én úgy gondolom....mert ugye, az első vizuális benyomás a FONTOS itt is, mint minden másnál, utána jöhet a belbecs, ha [email protected] az első vizuális benyomás, akkor belbecsre valami irtózatosan überkirálynak kell lennie, h ezt ellensúlyozza. na a zárt rendszer és a m$ "mi majd nagypofával megmondjuk mi a divat" hozzállása, nem tett jót a hülyegyerekszínű kocka UI-jukhoz....nem, hogy überkirályság nem volt, de köpedelem az egész. Mostanra a w10-re úgy, ahogy elmegy az egész bohózat, de ez már a dögkútban fogja végezni, én nem sajnálom, ez a hp meg csúnya

    LINKZOMBORI
    Utoljára szerkesztette: who am I 7, 2016.06.08. 01:22:47
  • CairoJack #9
    Nagyon hiteles, hogy pont az a két jóember köt belém (ismét), aki már évek óta fikáz, és aki már sokszor elmondta, hogy milyen hülye vagyok, és mennyire nem ismerem a WP-t, és még sose láttam, használtam, és legjobb OS ever, és világsiker lesz, meg mindenki hülye, aki nem WP-t használ.
    Haló emberek, ideje lenne felébredni, bebuktátok a sok hülyeséget, amit benyögtetek eddig. Vége van, ha nem tudnátok, megbukott a WP, nem kicsit, nagyon, ideje lenne már leállni ezzel az agyon hype hülye dumával.
    Átlátszó is, fárasztó is. Bolondot csináltok magatokból.
    Igaz ez eddig sem zavart titeket. :(