Gyurkity Péter

Visszatér az okostelefonokhoz a HP

A cég átmeneti androidos megoldásokkal törne be újra az okostelefonok piacára.

A HP már jó ideje elhagyta az okostelefonok szegmensét, ám egy külső értesülés szerint közel vagyunk a visszatéréshez, amelyre néhány héten belül sort kerítenének. Érdekes módon azonban átmeneti készülékekkel tapogatnák ki a vásárlói érdeklődés mértékét, ezt követően futnának be a saját fejlesztések.

A forrás arról ír, hogy több, 6 és 7 hüvelyk közötti táblát dobnának piacra, amelyek az okostelefonos funkciókat is támogatnák. Ezek nem a HP saját készülékei lennének, hanem más gyártók (többek között a Pegatron és a Quanta) megoldásai, amelyeket egyszerűen átcímkéznének, hogy ezzel mérjék fel a piac állapotát, az ezen és hasonló fejlesztések iránti érdeklődés szintjét. Kiemelt célpont lenne Kína és India, az árat pedig 250 dollár körül szabnák meg, hogy ez ne jelentsen áthidalhatatlan gátat a vásárlók előtt. Egy sikeres rajt után futnának be a valóban saját készülékek, amelyeket már házon belül alakítanának ki.

A HP még 2011-ben hagyta ott a piacot, többek között a Pre 3 és a Veer 4G telefonok kudarcos rajtját követően. Akkor még a webOS platformra támaszkodtak, ezt azonban nem tudták megfelelő módon felhasználni, mint ahogy korábban a Palm felvásárlása sem hozta meg a várt eredményt. Az Android alkalmazása azt jelzi, hogy a már kialakult, piacvezető szerepet megkaparintó ökoszisztémára építenék saját megoldásaikat, bár a fenti értesülés nyilván még nem garancia semmire.

A cég vezérigazgatója korábban arról beszélt, hogy a HP-nek mindenképpen ott kell lennie az okostelefonok piacán, mivel számos országban ezen számítógépszerű készülékek kerülnek elsőként a vásárlók kezébe. Akkor már megemlítették, hogy tervezik a visszatérést, dátumot azonban nem mellékeltek ehhez.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • levente68 #3
    ... és így, a HP egyik beszállítójából előrelépve a HTC újra élre törhet... :o)


    A HP amúgy szépen leküzdötte magát mostanában.

    Hát, lássuk!
  • jonyeasyrider #2
    Én visoznt alig várom, mert a HP egy megbízható márka telefonok terén. Tapasztalatból mondom, mint a következő modellek volt tulajdonosa: 6315, 6515, 910c.
  • Namelesske #1
    Megint oda piszkítanak, lejáratnak egy platformot majd kivonulnak, a vevők meg le vannak szarva. Biztos nem veszek bármilyen áron is adják.