MTI

5 százalék lehet 2018-tól az internet áfája

Ezt ígérte Orbán Viktor, de jövőre is 27-ről 18 százalékra csökken. A kormány egy tesztpályát épít Zalaegerszegen az önvezető autóknak.

"A GDP adatok függvényében 2018 januárjától 5 százalékra csökkenhet az internet áfája, ami komoly támogatást jelentene az iparágnak" - mondta Orbán Viktor a Műegyetemen tartott, a Jövő autói című konferencián. A miniszterelnök kifejtette, a kormány előtt most egy olyan előterjesztés van, ami szerint az áfa az internetes szolgáltatásoknál 27 százalékról 18 százalékra csökken jövőre. Orbán Viktor a konferencián elmondta, járműipari tesztpálya épül Zalaegerszegen a kormány döntése értelmében. A miniszterelnök hatalmas beruházásnak mondta a zalai tesztpálya-építést, amihez hasonló Magyarország 500 kilométeres körzetében nem található. A miniszterelnök azt mondta, a pályán egyebek mellett önjáró, tehát vezető nélküli autókat tesztelnek majd mesterséges körülmények között.

Orbán Viktor elmondta azt is, Magyarország az ipari digitalizáció nyertese lehet a közép-európai térséggel együtt, ezért a régió országainak együttműködését szorgalmazta. Emlékeztetett arra, a kormány 2010 óta dolgozik azon, hogy Magyarországot Közép-Európa járműipari innovációs központjává tegyék. "Az az ország szeretnénk lenni, ahol a leggyorsabban jelenik meg az autógyártás mellett a kutatás-fejlesztés és az innovációs tevékenység is" - mondta. Ehhez arra van szükség, hogy a nagy autógyártó cégek fejlesztési kapacitásainak egy részét ide hozzák - fűzte hozzá.


Felidézte azt is, a kormány az elmúlt években 67 stratégiai megállapodást kötött a Magyarországon dolgozó nagy cégekkel, ezek közül 23-at járműipari szereplőkkel, a világ 20 legnagyobb autóipari beszállítójából pedig 15 jelen van nálunk. Azt mondta, minden, ami a járműgyártáshoz kapcsolódik Magyarországon, az "nő és emelkedik", bár mint mondta erre vet némi árnyékot az utóbbi negyedév GDP adata. Szerinte "a járműipari termelés növekedési ütemének mérséklődése" is szerepet játszott ebben. Ha a járműipar ismét magára talál, akár újabb fejlesztések révén, akkor az egyúttal a GDP-t is növelni fogja - mondta.

A járműgyártás termelési értéke több mint 17 százalékkal nőtt tavaly, ahogy az export is, amely 16 százalékkal haladta meg a 2014-es szintet. Emelkedett a szektorban foglalkoztatottak száma, 2015 utolsó negyedévében csaknem 150 ezer ember dolgozott a járműgyártásban Magyarországon, ami 13,2 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest. Remélik, hogy az év végére ez a szám megmarad, vagy akár növekedni fog. Tavaly először lépte át a félmilliós darabszámot a Magyarországon legyártott gépkocsik száma - tette hozzá.

Orbán Viktor arra biztatta az egyetemi vezetőket, a magyar tudományos élet képviselőit és a politikusokat is, hogy a hagyományos ipar előtt álló hatalmas technológiai kihívásban elsősorban az óriási lehetőséget lássák, mert akkor Magyarország a digitális átalakulás nyertese lehet. Elmondta, a digitalizáció egy új iparágat tud létrehozni, ehhez pedig szükség lehet egy olyan egységes szabályozásra Európában, amely már nem szenved a "korábban megörökölt, versenyképességet rontó nemzeti korlátoktól". Egy páneurópai digitális szabályozási rendszerrel világméretekben is versenyképes iparág jöhet létre Európában - tette hozzá.

A miniszterelnök szerint Európa "hátrálásban van" demográfiai szempontból, a világ össztermékének előállításához való hozzájárulás tekintetében, és Európának a befolyási övezete is zsugorodik. Szerinte a digitalizáció támogathatja Európát abban, hogy ismét elinduljon előre és ismét teret nyerjen. A megújuló járműgyártására utalva arra figyelmeztetett, munkahelyek tízezrei szűnhetnek meg, ha Magyarország kimarad az ipar digitális átalakulásának folyamatából. Utalt arra, hogy előrejelzések szerint 2025-re az összes újonnan eladott jármű 20 százaléka részlegesen vagy teljesen automatizált lesz. Ha ennek a folyamatnak részesei akarunk lenni, akkor gyors és határozott lépéseket kell tennünk - mondta. Hozzátette: a kérdés az, hogy a magyar bürokrácia, ipar, a kamara, a vállalkozói világ és a nálunk megtelepedett külföldi vállalatok képesek lesznek-e a kereteket tartalommal gyorsan megtölteni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Atisz #7
    Semmi értelme, a telekommunikációs cégek úgyis lenyúlják a különbözetet.
  • jkedzs #6
    nevetséges, átlátszó trükkök.
    Mo legnagyobb problémája nem az áfa, hanem a sok élősködő és hozzánemértő idióta.
  • Sydra #5
    Talán az IT vállalkozások áfáját kellene 5%-ra levinni, hogy ne legyünk csöves, putriország 10 éven belül.
  • mrzed001 #4
    Mégis mit vársz olyan emberektől, akik még a 30 éves FAX gépet sem tudják kezelni.

    Amúgy ötletelnek, és látszik, hogy NULLA szakember van mögöttük. Az internetet úgy lehet felfuttatni, ha olyan dolgokat tesznek rá, ami miatt az emberek szívesen használják.
    Pölö online ügyintézés, hogy ne kelljen minden saré bebaktatni az okmányirodába, hivatalba, és ott órákat várakozni.
    Mert valljuk be, attól hogy 5%-ra csökken az ÁFÁ-ja, nem fognak többen netet venni. Akinek volt eddig is, az örül annak a párszáz forintnak, akinek meg eddig se volt mert nem kellett neki, minek, annak meg most sem lesz.
    Szóval, fából vaskarika.
  • M2 #3
    Közelednek a választások...
  • Jawarider #2
    Pont ez jutott nekem is eszembe.

    Ennyit értenek hozzá ill. ennyire lehet hinni nekik......
  • Palinko #1
    nem úgy volt hogy nem lesz magyarországi politika? nem csak a fórumban, eddig nem volt jellemző a magazinra se.

    egyébként akkor tartom, hogy nem politizálok, csak annyi, hogy vicces ez pont ugyanazoktól akik nem is olyan rég még GB alapú adóztatást terveztek...