Gyurkity Péter

Először repült a japán lopakodó 

Japán is kipróbálta lopakodó repülőgépét, amely a technológia létjogosultságát bizonyítja.

A napokban számolt be több forrás arról, hogy a szigetország lopakodó repülőgépe először emelkedett a magasba, amely hosszú évek munkájának gyümölcsét jelenti. Az eseményről egy néhány perces videó is készült, így a nagyközönség is szemügyre veheti a vadonatúj fejlesztést.

A Mitsubishi Heavy Industries (MHI) X-2 - amely korábban a meglehetősen hosszú, Advanced Technology Demonstrator - Experimental [ATD-X]) 'Shinshin' (Spirit) néven futott a szaksajtóban - egy több szempontból érdekes megoldás, ami már az első néhány másodpercben kiderül. Először is, a japán fél nem az ezen a területen megszokott szürke-fekete színösszeállítást választotta, ők inkább fehérre festették a lopakodót, a szárnyvégek pedig vörös színben pompáznak. Másodszor pedig - és ez szorosan kapcsolódik az előző ponthoz - a vadászgép nem közvetlenül harci feladatok ellátására jött létre, hiszen az X-2 pusztán a technológia létjogosultságát hivatott igazolni, vagyis ez megmarad a prototípus fázisban és várhatóan nem lép majd hadrendbe.


Maga a repülés egy nappal a tervezettnél később valósult meg, ami a kedvezőtlen időjárásnak volt köszönhető. A Nagoja repülőtérről felszálló, majd pedig a japán védelmi légierő Gifu légibázisán leszálló, ezzel pedig egy nagyjából 50 km-es utat a levegőben megtevő repülő a beszámolók szerint minden tekintetben jól muzsikált, irányítása pontosan olyannak bizonyult, mint ahogy azt az előzetes szimulációk alapján várták. A 2009 óta zajló munkában egyébként 220 japán cég vett részt, itt pedig számíthatunk a közvetlen utódok megjelenésére.

Japán ezzel a lépéssel felsorakozott az amerikai, az orosz, valamint a kínai fél mellé, jól látható módon nem szeretnének nagyon lemaradni tőlük.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • VolJin #4
    Aha, látja a birkapásztor és betelefonál a hadügybe, hogy az ellenség a spájzban van. Mondjuk mire eljut az információ a légvédelemhez, már rég lebaszta a bombákat, és repül hazafelé. De mondjuk a katonaság látja vizuálisan. Mit tudnának csinálni? Örvendezni, hogy nem őket szórja meg, hanem valamelyik másik egységet.
  • molnibalage83 #3
    1. Ez egy technológiai demonstrátor nem harci gép. Azért olyan a festése, amilyen. A proto gépek jellemzően jól látható festést kapnak, mert ilyenkor nem a rejtőszín a lényeg.

    F-15SA proto.


    2. Az F-117 volt az egyetlen síklapokból álló alacsony észlelhetőségű gép.
    Utoljára szerkesztette: molnibalage83, 2016.04.28. 10:01:39
  • Cat #2
    1. A szín kb. mindegy - az amerikaiak fekete gépei még kontrasztosabbak az éghez képest.
    2. Radarok számára kell láthatatlannak lennie. Ha hangsebesség felett megy tök lényegtelen, hogy látod-e abban a néhány másodpercben míg feletted van.
    3. A Közel-Keleten, Irak, Szíria, Jordánia felett folyamatosan köröző pilóta nélküli gépek (Predator, Reaper stb.) jellemzően 2-3 km magasan repülnek, és akkor sem látod meg azokat, ha tudod hogy hol van, és direktben ránézel.
    4. Azért piros-fehér, mert a japán zászló is ilyen.
  • sárkánylovag #1
    Piros Fehér nem szögletes a teste és lopakodó ???
    De miért? Ezt 10 kmről is meglátnám.