Gyurkity Péter

Lassan váltja fel elődeit a Windows 10 Mobile

A hónap közepén már észlelhető volt a növekedés, ám a partnerek egyelőre nem lépnek.

Az AdDuplex közzétette szokásos havi összesítését, amelyet ezúttal is egy 24 órás periódus adataira támaszkodva állítottak össze. Összesen 5120 okostelefon bevonásával készült el az anyag, ebből pedig kiderül, hogy bár a Windows 10 Mobile aránya emelkedik, ez még messze van az áttöréstől.

Tekintettel arra, hogy az adatokat március 18-án rögzítették, az operációs rendszer pedig hivatalosan éppen ekkor vált elérhetővé a régebbi készülékeken, nem is nagyon számíthattunk az erőviszonyok jelentős változására, viszont már februárhoz képest is jól észlelhető a Windows 10 Mobile terjeszkedése. A pontos arány 5,3 százalékról ugrott fel 7,7 százalékra, amin nyilván áprilisban dob majd nagyot a hivatalos megjelenés - a Windows Phone 8.1 eközben picit visszaesett, de a Windows Phone 8.0 és 7.x aránya is csökkent az összes készülék tekintetében, amiben nyilván a Microsoft által bemutatott új készülékek játszották a főszerepet.


Érdekesség, hogy a piacon lévő okostelefonok mindössze 50,4 százaléka alkalmas az új szoftver futtatására, vagyis a felhasználók durván fele rögtön ki is esik ebből a körből. A megfelelő készülékek 15 százalékán fut már az új operációs rendszer, miközben a külső partnerek egyelőre nem mozdulnak, hiszen a Lumia okostelefonok aránya a teljes táboron belül továbbra is 97 százalék feletti, ezt pedig a HTC követi a maga alig 1 százalékával. A többi nagy gyártó egyelőre nem is jelentett be új megoldásokat, így a Microsoft hiába csökkentette az új típusok számát, ez nem serkentett másokat a potenciális lehetőséget megragadására.


A Lumia 520 továbbra is a legnépszerűbb változat, itt azonban komoly eltérések figyelhetők meg az egyes országok között. Az Egyesült Államokban például a Lumia 635 vezeti a listát a Lumia 640 előtt, a Benelux államokban a 640 áll az első helyen a Lumia 930 előtt, Finnországban már ez utóbbi típus vezet a Lumia 635 előtt, míg a jóval árérzékenyebb mexikói piacon még mindig a Lumia 520 az első, amely a Lumia 435 előtt áll.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • caius marius #2
    Vajon miféle perverzió készteti az írót arra, hogy a semmiről cikket írjon?