Berta Sándor

Együttműködik az Airbus és az Uber

A két konszern légitaxi-szolgáltatást indít.

Tom Enders, az Airbus vezetője a Digital-Life-Design (DLD) konferencián jelentette be, hogy a jövőben együttműködnek az Uberrel. A kooperációnak köszönhetően új üzleti modellek alakulhatnak ki és már ettől a héttől megjelenhetnek a légitaxiként megrendelhető helikopterek.

Enders elismerte, hogy először nem vették teljesen komolyan a közösségi utazásmegosztó képviselőinek érdeklődését, de idővel fokozatosan megváltozott a véleményük. Ez részben amiatt volt, mert bebizonyosodott, hogy az ágazatnak gyorsabban kell reagálnia az új kihívásokra és lehetőségekre, emellett pedig innovatívabbnak kell lennie.

Korábban létrehozták az A3 tőkebefektető társaságot, amelynek feladata, hogy világszerte innovatív vállalatokat találjon az Airbus számára és azokba befektessen. A tőkealap 150 millió euróval gazdálkodhat és az első projektje az Uberrel való együttműködés. Az Uber és az Airbus azt tervezi, hogy légitaxi-szolgáltatást indít és a szükséges helikoptereket az Airbus biztosítja majd. Az új ajánlat egyelőre kizárólag az Amerikai Egyesült Államok területén lesz elérhető.

Enders közölte, hogy ez egyelőre egy kísérleti projekt, később kiderül, hogy mindez hová vezet, de mindenesetre izgalmas témáról van szó. Az új szolgáltatás várhatóan a Sundance Film Festival keretében lesz először elérhető, a rendezvény január 21-én kezdődik. Érdekesség, hogy az Uber már tesztel egy hasonló üzleti modellt a Chopper nevű szolgáltatás keretében.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ragnaar #12
    Jah az más, ha a kötelezőt nem fizetik azért versenyképesebbek, akkor hajrá.
    Utoljára szerkesztette: Ragnaar, 2016.01.22. 01:07:35
  • molnibalage83 #11
    Pontosabban a törvény szerint rájuk is vonatkozna, csak nem tartják be. Ezt sérelmezik a taxisok.
  • Ragnaar #10
    Ha ez így szabálytalan, akkor nem nagyon van választás, nem igaz, hogy az illetékes hatóságok még csak nem is hallottak az Uberről, persze lehet, hogy hivatalból nem kell vizsgálni a céget, hogy megfelel-e az aktuális szabályozásoknak, én feltételeztem, hogy igen, csak pont a sok kötelező 'sallang' hiánya miatt tud kedvezőbb áron szolgáltatni.
    Utoljára szerkesztette: Ragnaar, 2016.01.21. 02:25:46
  • molnibalage83 #9
    Cskhogy ez nem igaz. Jelenleg az überes sofőr 100%-ban pont az a szolgáltatást adja, mint nem egy taxis cég úgy, hogy rá SEMMIFÉLE szabály nem vonatokzik rá. Ez az egyenlők között az egyenlőbb tipikus esete. Kurva könnyű úgy "utat törni", hogy az összes rájuk vonatkozó szabályozásnak nem tesznek eleget...
  • Ragnaar #8
    Ez is olyan mint az internetes futárral kiszállítást végző cégek. Régebben bementem a város valamelyik számtechboltjába és megrendeltem az alkatrészeket, ezeket ugye beszerezték én meg hazavittem és összeraktam. Most meg ugye fölmegyek a netre és megrendelem valamelyik netboltból amit a futár kb. másnapra kiszállít számlával garral stb. Amíg lehetett én is támogattam a környezetemben lévő számtechboltokat, de mikor egy netboltból rendelésre másnapra kiszállítható cuccra egy hetet kell várni akkor ott már rezeg a léc, vagy mikor netár+15k-ért van egy 60k-s cucc a helyi boltban. Az életképesebb megoldás mindig utat tör magának, hacsak nem szabályozzák le célzottan ez esetben ugye az Ubert, hogy megtartsák a taxisok megszokott piacát.
  • teddybear #7
    Kezdjük azzzal, hogy az Uber Mo.-n tulajdonképp nem egyszerűen törvénysértő, hanem egyenesen alkotmányellenes. Megsérti a vállalkozásokra vonatkozó esélyegyenlőséget, amit az alkotmány garantál.

    Míg a hivatásos taxisok ezer szabálynak kell hogy megfeleljenek, addig az Uberesek(meg a többi hasonlónak) semmilyen előírásnak sem tudnak, például nyomtatott számlát sem tudnak adni. Utasbiztosításuk sincs, ha karamboloznak, ki fogja megtéríteni a csomagkárt, vagy ki fogja állni a gyógykezelés/temetés költségeit?

    Ami azt illeti, most még olcsóbbak(már amikor és ahol) az Uberesek, na de hogy is van az az eseti szorzó? Szilveszterkor is megemelték kissé a tarifát...és ha nem lesz konkurencia, majd visszasírjátok még a hatósági árszabályozást...
  • ostoros #6
    Hiába trollkodsz, én csak idéztem egy véleményt.
    Na, pá, további jó trollkodást!
  • slickboy #5
    Nem az Ubert kell betiltani, hanem az adózási szabályokat hozzáigazítani a modern kor követelményeihez. Úgy, hogy a taxisnak is megérje taxizni és nem lenyúzni róla x bőrt mindenféle mondvacsinált adminisztratív indoklással, mert azt a pénzt nem te látod viszont, hanem a drágalátos magyar államod éli fel a saját pazarló működtetésére. És akkor a taxis nem az utasról kell lenyúzza azt amit róla meg az állam nyúz le. Könnyebben versenyezne az Uberrel. Amúgy meg hiába riogatsz a szabad piaccal, amióta pénz van, azóta mindig azoknak volt jobb ezen a világon akiknek több pénzük volt. Ez már az ókorban is így volt, nem a kapitalizmus találta fel ezt.
    Szóval fordulj meg a lovon, rosszul ülsz rajta.
    Nem tudom honnan szedted az idézett szöveget, de jó nagy marhaság már bocs. Felesleges az utasban bűntudatot kelteni a "szabálykövetés" meg "társadalmi felelősségvállalás" szöveggel, először ezt a szabályozó környezeten kérd számon, amelyik ezt a csodás magyar adórendszert létrehozta, amely rákényszerít az adóoptimalizálásra. Ne legyenek kétségeid, mindenki ezt csinálja a legutolsó közmunkástól a miniszterekig bezárólag, optimalizálja az adózását ahogy tudja. De most egy csapásra mindenki az adózás szentje lett, csak ez a mocskos Uber csal és nem tartja be a szabályokat.
    Nem attól leszünk életképesek, ha nem Ubert hívunk hanem taxit. Max csak elodázzuk a bukás pillanatát. Ha alkalmazkodunk a változó világhoz, aminek az Uber is a része, akkor túlélünk, ha nem, akkor megyünk a süllyesztőbe miközben büszkén hirdetheted a társadalmi szerepvállalást meg szabálykövetést. Nem mész vele sokra.
  • ostoros #4
    "Érdekes olvasni a reakciókat már második napja. Sosem gondoltam volna, hogy ez lesz a közvélekedés...
    Remélem, akik most a szabad piaci versenyt éljenzik, hasonlóan tesznek majd, amikor az egészségügy, felsőoktatás, társadalombiztosítás, tömegközlekedés és még megannyi minden szabad piaci alapon zajlik majd. A szabad piac mindig azoknak kedvez, akiknek több pénzük van, azok pedig általában nem mi vagyunk. Olcsóbb pedig ugye minden csak addig lesz, amíg van konkurencia. Ha a hazai szolgáltatók szépen tönkremennek, akkor az lesz majd, mint ami volt a cukorgyárakkal, autógyárakkal, textiliparral, stb... Az egyik magyar dolgozik 10 forintért azon, amit a másik magyar megvesz 30 forintért, és 20 forint kimegy az országból ahelyett, hogy az egyik magyar kapna 50 forintot azért, amit a másik magyar megvesz 50 forintért, és minden pénz nálunk maradna. Így szegényedik el az ország, és így lesz mindenkinek egyre nehezebb kifizetni a 30 forintot is. Hogy a rendszerváltás után egy szocializmusban felnőtt generációval ezt az átlátszó trükköt meg lehetett csinálni, az érthető. De hogy a kapitalizmus 37. évében még mindig ott tartunk, hogy önként hajtjuk a fejünket az igába, és azt hirdetjük, hogy ha a taxis drágább, akkor pusztuljon... ez nem érthető! Pedig a politikusok ezúttal megtették a magukét, a betiltás megvan, csak be kéne tartani - és nemcsak a sofőröknek, az utasoknak is! Ha az utasban a szabálykövetés és a társadalmi felelősségvállalás közül bármelyik működik, taxit fog hívni. Ha nem, akkor nem az Uberre kell haragudni, csak ismét bebizonyítottuk, hogy egy életképtelen nemzet vagyunk. "
  • slickboy #3
    A dolog pontosan arról szól, hogy a taxisok sokáig élvezték a monopóliumukat, bármit megtehettek, ezt jól példázza, hogy a taxisokat általános utálat övezi, amely nem az Uber miatti tiltakozással kezdődött. Szépen megdolgoztak a pocsék népszerűségért a rengeteg lehúzással és átveréssel, túlszámlázással. Megtehették mert nem volt konkurencia. Miután kisírták a taxisrendeletet, amellyel kinyírták a kisebb taxiscégeket és árat emelhettek, még mindig sírnak. Ekkor jött az Uber amely versenyképes áron nyújtja ugyanazt, megvan benne a "szexi" faktor, ami a taxiban mint intézményben nincs és elszipkázza az utasokat. Nahát, megtörik a taxisok monopóliuma és nyilván sírnak mint a fürdőskurvák. Továbbá az AirBnB hasonló a lakáskiadás piacán mint az Uber a személyszállításban, érdekes ott senki sem tiltakozott, hogy a cég adót kerül meg efféle, hanem szép csendben mindenki ráállt és pörgeti a bizniszt ahogy tudja.
    De az Uber az más. Az itt sérti a mi derék taxisaink erkölcsi érzékét, aggódnak a kieső adóbevételek miatt, amit korábban ők is ott csaltak el és kerültek ki ahol csak tudtak.. De most a mi taxisaink hirtelen a megtestesült szűzmáriák lettek, az adómorál felkent lovagjai. Az összes taxis kifogástalan nevelést kapott, makulátlan nyakkendős frissen borotvált úriember, az autójukba az angol királynő is csak restellkedve szállna be, hogy hát nem méltó ő erre és minden fuvar után olajat cserélnek a motorban. Na hagyjuk már itt a taxisok simogatását meg sajnálását.