Berta Sándor

Szoftver jósolja meg a leendő betöréseket

Egy szoftver a korábbi betörések alapján mutatja meg a svájci rendőröknek hol kell járőrözniük, hogy megelőzzék a bajt.

A Zürichben dolgozó rendőrök számára az aktuális járőrözési területeket a Precobs ("pre crime observation system" - mint Tom Cruise ismert scifijében) nevű szoftver választja ki. A programot egy német intézet fejlesztette ki és akkor kezd el dolgozni, ha már elkövettek egy bűncselekményt. A szoftver a befolyó adatok (elkövetés helyszíne, ideje, módja), s szociológiai, pszichológiai és kriminológiai elméletek alapján igyekszik megbecsülni, hogy hol kerülhet sor ismét bűncselekményre. Dominik Balogh, a zürichi városi rendőrség elemzési és fejlesztési részlegének vezetője felel a Precobs bevezetéséért. A szakember közölte, hogy egy bűncselekményre mindenképpen szükség van az előrejelzések elkészítéséhez, de ezt követően az a céljuk, hogy minél alacsonyabban tartsák a további betörések számát.

Zürichben 2013 novembere óta használják a rendszert és egy éve működik folyamatosan. Balogh elégedett az eddigi eredményekkel: a Precobs által ellenőrzött területeken a betörések száma tavaly 15 százalékkal csökkent. A szakember elismerte, hogy ez az eredményt nem lehet egyértelműen kizárólag az új szoftver alkalmazásának tulajdonítani, a mért tapasztalatok viszont a megoldás eredményességét támasztják alá. A profi elkövetőket a megszokások jellemzik és egy bizonyos mintát követnek. Egy sikeres betörés után általában felbátorodnak és visszatérnek a helyszínre. Ezután nő annak a valószínűsége, hogy az elkövető a következő 4 hétben egy 200-400 méteres körzetben ismét lecsap, a Precobs pedig erre épít.


A zürichi rendőrök minden fontos információt megkapnak az iPad készülékeikre. Az anonimizált adatok beállítása után a szoftver percek alatt jelzi, hogy az adott városrészben hol lehetnek betörések. Ez Egyesült Államokban a korábbi betörések adatbázisán túl egyéb információkkal is dolgoznak, de ez Európában adatvédelmi engedélyekhez van kötve. Balogh leszögezte, hogy a Precobs javít az előrejelzések minőségén és lehetővé teszi a számukra, hogy hatékonyabban alkalmazzák a rendőri erőket. Amennyiben a célzott járőrszolgálattal képesek megakadályozni, hogy a betörők zavartalanul tevékenykedhessenek és kiterjeszthessék a működési területüket, akkor már elérték a céljukat. A vezető a több mint 100 000 svájci frankos beruházást kifizetődőnek tartja.

A Precobs Bázel vidék és Aargau kantonokban is bevált, ezért további kantonokban is vizsgálják a felhasználás lehetőségét. Münchenben már tesztelték a szoftvert, míg Baden-Württembergben fél éven át Karlsruhe és Stuttgart akarja tesztelni. Ralf Michelfelder, a tartományi bűnügyi hivatal elnöke az időjárás-előrejelzéshez hasonlította a prognózisrendszert, hiszen ha tudjuk, hogy esni fog, viszünk magunkkal esernyőt.

Santa Cruzban már 2013-ban szoftverrel jósolták meg a bűncselekményeket és így számolták ki, hogy hol történhetnek betörések és rablások. Zürichben a helyi nyomozók előbb hónapokig tesztelték, majd tavaly július vége óta élesben is alkalmazzák a Precobs rendszert, amellyel komoly eredményeket értek el. Az előrejelzések 86 százaléka pontos volt és a betörések száma fél év alatt közel 40 százalékkal csökkent. A szoftver többek között lehetővé teszi a neuralgikus városrészek felderítését; megmutatja, hogy mely kerületekben, mik a jellemző bűncselekmények; felismerhetővé válnak az elkövetők jellemzői és előrejelezhető, hogy legközelebb nagy valószínűséggel hol kerülhet sor betörésekre.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zolly75 #3
    Megnézik az előrejelzést és máshova törnek be, roppant kellemetlen ha nagy fáradtsággal betörnek s már ott találják a konkurrenciát a műszak közepén. Lám, egy kis jóindulattal sok minden megoldható!
  • Tetsuo #2
    Ha az ismertetőjegyeit is megjósolná, rasszista lenne.
  • gombabácsi #1
    na, most már a betörők is tudják akkor