Berta Sándor

A lámpák lehetnek a jövő infra­struktúrája

Térfigyelő kamerák és WLAN-hotspotok oszlopai, valamint elektromos autók töltőállomásai egyaránt lehetnek a jövőben az utcai lámpák.

Michael Ganser, a Cisco vezetője szerint a jövő infrastruktúrájának alapjait a közlekedési lámpák jelenthetik, azok ugyanis mindenütt ott vannak és nagy lehetőségek rejlenek bennük. Becslések alapján a városok és a közösségek az energia 30 százalékát tudnák megtakarítani, ha intelligens módon használnák a fényt, hogy csak akkor és ott legyen rá szükség, ahol éppen kell.

Egy lámpa számos funkciót kínálhat; a Ubitricity nevű startup például olyan utcai lámpákat fejlesztett ki, amelyek az elektromos autók töltőállomásaiként is működhetnek. Ganser szerint ez zseniális ötlet, hiszen az áramhálózat már rendelkezésre áll, de így azt nem csupán világításra lehetne használni. Továbbá lehetőség lenne a WLAN-hotspotok, az időjárási szenzorok vagy a közlekedési szokásokat elemző és a térfigyelő kamerarendszer elhelyezésre.


A Cisco együttműködik a Sensity nevű amerikai startuppal, amely a LED-megoldások mellett a NetSense nevű platformot is kínálja. "Világszerte négymilliárd utcai világítótest van és ezeket a következő 10-15 éven belül hálózatba fogják kötni" - fejtette ki Sean Harrington, a Sensity alelnöke. A startupot 2010-ben Xeralux Inc. néven alapították, a székhelye Kaliforniában, Sunnyvale városában van.

A menedzser közölte, hogy a hálózatba kötés azt jelenti, hogy a lámpák a jövőben csak akkor fognak világítani, ha arra valóban szükség lesz. Felszerelhetők lesznek azzal a funkcióval, hogy kizárólag akkor kapcsoljanak be, amikor egy gyalogos, kerékpáros vagy autó közeledik, s ha az eltávolodott, akkor automatikusan kikapcsoljanak.

A Sensity a lámpákat térfigyelő kamerákkal is felszerelné, ugyanakkor azokat nem szenzorokkal, hanem körülbelül 10 x 20 cm méretű modulokkal látná el. A Sensity korábban bemutatott egy videót a parkolóhelyek elemzéséről. A lámpák folyamatosan és valós időben figyelemmel kísérték a közelükben lévő parkolóhelyeket és a mozgásokat, majd az adatokat elküldték a központnak. A megoldásnak köszönhetően elvileg még parkolójegyek vásárlására is lehetőség nyílhatna.


Harrington hangsúlyozta, hogy számos olyan alkalmazáson dolgoznak, amelynél szükség lehet ilyen videoszenzorokra, többek között olyan megoldásokon is, amelyeknél nem tárolják el az élő képeket. Ügyfeleik közé nem csupán a Fortune 500-as listán szereplő óriáscégek tartoznak, hanem ingatlantulajdonosok, üzletek, raktárházak, egyetemek, iskolák, rendőrségek és települések is. Ezek a beérkező információkat felhasználhatják a közlekedés ellenőrzésére éppúgy, mint más biztonsági célokra. A Sensity lámpáit Chicagóban, a New York-i repülőtereken, Kansas Cityben és Bangalore városában egyaránt használják. Kansas City a Sensity élő laboratóriuma, ahol minden fejlesztést tesztelnek.

Hurrington kiemelte, hogy a feladatuk az adatgyűjtés. A megszerzett információkat vezeték nélküli hálózatokon keresztül küldik el elemzésre egy felhőkörnyezetbe, ugyanakkor fontos az adatvédelem is, amit bizonyít, hogy külön ilyen ügyekért felelős vezetőt is foglalkoztatnak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • lammaer #5
    Mennyi depis és paranoiás.... és mindig van köztük kormánypárti bértollnok aki minden témából ki tudja hozni a libsizést (meg a sorost :) )
  • Tetsuo #3
    Persze, hiszen az ő érdekükben történik minden kontroll. :-D
    Az agymosott libsik már nem nagyon hangoztatják, hogy a demokrácia ismérve az, a (ha akarja rejtett) polgár ellenőrzi a (transzparens) államot, míg a diktatúrában ugyanez van, fordítva...
  • Skylake #2
    Kiváncsi leszek, hány év múlva kerül be a nyugati "fejlett" országok alkotmányába, hogy az állampolgárok kötelesek tűrni, azaz nem foganatosíthatnak saját körben intézkedéseket online aktivitásuk elrejtése vagy online láthatóságuk csökkentése érdekében. Mert ha ez így megy tovább, 2020 környékén tiltottak lesznek a reklámblokkolók (addigra nem is fognak tudni hol futni, éljen a Szent Cloud), valamint bármiféle titkosítás, amely kormányzati szinten nincs "autorizálva" azaz megpatkolva. Valamint törvény fogja előírni, hogy mindenkinek egyetlen emailcíme lehet csak - és az hatósági adat lesz.
  • Skylake #1
    Óh, csak nem?! Összejött a mai IT technikai színvonal Szentháromsága: a Szent Elektromosautó-töltő, a Szent Free Wifi Hotspot, és végül de nem utolsósorban a Szent IT hálózatba kötött Kamera! Tényleg, már annyira hiányzott, főleg az utóbbi. És mennyire szép adatvédelmi bullshit ez is: "Hurrington kiemelte, hogy a feladatuk az adatgyűjtés. A megszerzett információkat vezeték nélküli hálózatokon keresztül küldik el elemzésre egy felhőkörnyezetbe, ugyanakkor fontos az adatvédelem is, amit bizonyít, hogy külön ilyen ügyekért felelős vezetőt is foglalkoztatnak."

    Jól van, értem az irányt: realtime személykövetés, és viselkedés-analízis, a Cickó szépen eladja ezt a hirdetőknek, ahogy kell, nehogy már véletlenül valahol ne legyen a magánember (létezik még ilyen szó?) a kereskedelem és a hatásógok folyamatos látóterében. Otthoni megfigyelőrendszerek az "Ön Felhasználói Élményének fokozása érekében" mikor jönnek? Szeretnék a pofámba egy kamerát, amelynek végpontjai a G-nél, a kék esernyőnél, az Amazonnál, és természetesen az adott politikai hatalomnál találhatók! Nincs is annál jobb, mikor valaki 24 órában meg van figyelve, nagyon megy efelé a társadalom idomítása, és én már sikeresen idomodtam, mint Pavlov kutyája! Vau!