Szekeres Viktor

Kihirdették az idei Oscar-jelölteket

Papírforma, papírforma, papírforma, papírforma és egy meglepetés. Aki eddig nem volt tisztában azzal, hogy mely filmeket kell megnéznie, most végre megtudja.

Hány filmet láttál az idei Oscar-jelöltek közül?
  • Egyet sem.
  • Csak egyet.
  • Kettőt vagy hármat.
  • 4-6-ot.
  • Majdnem mindet.
  • Az összeset.
Chris Pine, Alfonso Cuarón és J.J. Abrams, valamint az amerikai filmesek akadémiájának elnöke, Cheryl Boone Isaacs bejelentette a 87. Oscar-díj jelöltjeit. A díjkiosztó gálát Neil Patrick Harris műsorvezetésével február 22-án fogják rendezni és több mint 225 tévés piacon közvetítik élőben az aranyszobrok átadását - többek között itthon is, az HBO-nak köszönhetően. Idén sem került új kategória a kínálatba, s ismét zömében öt jelöltet találunk kategóriánként, mindössze a legjobb film címért versengők vannak többen, szám szerint 8-an (a fő kategóriás jelöltek száma nem meghatározott, csak 10-ben maximált). Pár, túlzottan speciális kategóriában a hagyomány alapján, csak 3 nominált van.


Mint általában, az Oscar-jelölések most is papírforma-eredményeket hoztak, inkább csak az volt a kérdés, hogy a korábbi díjátadók által kiemelt 10 film mindegyike megkapja-e a legjobb filmes jelölést, vagy "szokás szerint" csak 9-nek jut nomináció? S ha utóbbi szcenárió következik be, akkor melyik alkotás esik ki a kedvezményezettek közül. Nos, végül 8 legjobb filmes jelölt lett, a Holtodiglan és a rendezői jelölése ellenére a Foxcatcher nem kapott nominációt.

Papírformáról pedig azért is beszélhetünk, mert mostanra már szinte minden szervezet átadta a díját, s az Oscar, sokak vélekedésével ellentétben egy cseppet sem különleges, nem "egyéniség", az aranyszoborra 95%-ban azok a filmek és filmesek esélyesek, akik az eddigi majdnem száz díjátadón is az élbolyban voltak. Meglepetésként mindössze Jake Gyllenhaal hoppon maradását, a Selma majdnem totális távolmaradását, valamint az Ida operatőri jelölését lehet elkönyvelni, hiszen elég ritka, hogy nem angol nyelvű produkció az idegen nyelvű kategórián kívül is kapjon jelölést.

A tavalyi filmek közül a legtöbb jelölést, kilencet A Grand Budapest Hotel ls a Birdman kapta - előbbi érdekessége, hogy a film nem a díjszezonban került bemutatásra, hanem az év első felében. A legtöbb kategóriában természetesen a legjobb film díjára is esélyes produkciók készítői, közreműködői kaptak nominációkat, mindössze kevés kivétel akad. Közöttük ott van például Meryl Streep, akinek a "kötelező" jelölése pontosan jelzi, hogy a színésznők között mennyire nem volt sok kiemelkedő alakítás a tavalyi felhozatalban, Julianna Moore sikerére nem is érdemes fogadni, hiszen az ember a fogadóirodáktól maximum az általa rá feltett tétet kapja vissza. (J.K. Simmons győzelmi esélyei is majdnem hasonlók.)

Az egyetlen magyar "érdekelt", a rövid animációs kategória elődöntőse, Bucsi Réka filmje, a Symphony No. 42 sajnos nem kapott jelölést. Íme a legfontosabb kategóriák jelöltjei, az összes többit az Oscar-díj honlapján lehet elolvasni

Legjobb film

Sráckor
A Grand Budapest Hotel
A mindenség elmélete
Kódjátszma
Birdman avagy (A mellőzés meglepő ereje)
Selma
Whiplash
Amerikai mesterlövész

Legjobb rendező

Alejandro González Iñárritu - Birdman avagy (A mellőzés meglepő ereje)
Richard Linklater - Sráckor
Bennett Miller - Foxcatcher
Wes Anderson - A Grand Budapest Hotel
Morten Tyldum - Kódjátszma

Legjobb férfi főszereplő

Eddie Redmayne - A mindenség elmélete
Benedict Cumberbatch - Kódjátszma
Steve Carell - Foxcatcher
Bradley Cooper - Amerikai mesterlövész
Michael Keaton - Birdman avagy (A mellőzés meglepő ereje)

Legjobb női főszereplő

Marillon Cotillard - Két nap, egy éjszaka
Felicity Jones - A mindenség elmélete
Julianne Moore - Still Alice
Rosamund Pike - Holtodiglan
Reese Witherspoon - Vadon

Legjobb férfi mellékszereplő

Edward Norton - Birdman avagy (A mellőzés meglepő ereje)
J.K. Simmons - Whiplash
Mark Ruffalo - Foxcatcher
Ethan Hawke - Sráckor
Robert Duvall - A bíró

Legjobb női mellékszereplő

Patricia Arquette - Sráckor
Laura Dern - Vadon
Emma Stone - Birdman avagy (A mellőzés meglepő ereje)
Meryl Streep - Vadregény
Keira Knightley - Kódjátszma

Legjobb idegen nyelvű film

Leviatán
Ida
Eszeveszett mesék
Timbuktu
Tangerines

Legjobb animációs film

Így neveld a sárkányodat 2
Hős6os
Doboztrollok
Song of the Sea
Kaguyahime no monogatari

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Fernandooo #18

  • WoodrowWilson #17
    Várj, kitalálom. Nem az a film nyert, ami neked tetszett, ezért teljesen egyértelmű, hogy nem a filmekről szól, és ez nem ízlés kérdése, hanem tény.
  • Batistuta07 #16
    Nekem már az fura hogy az elmúlt évek után még komolyan veszitek az oscar-t. Rég nem a filmekről szól, és ez nem ízlés kérdése hanem tény. A szakma részéről fölösleges is beszélni, mert ahol pl egy avatar-t jelölnek legjobb film kategóriájában , akkor ott szerintem értékét veszti bármilyen vita. El kell fogadni hogy az oscar már rég másról szól mint hogy melyik a legjobb film.Ennyi.
  • Molnibalage #15
    Látom nem figyelsz. Nem azt mondtam, hogy nem illett a nyomi esetén. Mitől volt technikailag magasabb színvonalú...? Mitől volt mennyiségileg több...? Szerintem semmivel. Nem az zavar, hogy nem nyert, maga a jelölés hiánya önmagában nevetséges.

    Az meg hogy a film pontszáma mennyi leszarom. 5-6 közötti pontszámú filmek is kaptak fontosabb kategóriában Oscart-t... A CA pontszáma azért ilyen, mert nagyon szór. Akiknek nem jött be, azok nagyon lepontozták. A CA szerintem minden idők egyik legjobb filmje.
  • WoodrowWilson #14
    Butthurt fanboy detected.

    Nagyon egyszerű a válasz, a sminkes tagok nem tartották az első három legjobba tartozónak a Felhőatlaszt, és az ő választottjaik közül a szavazók relatív többsége szerint A nyomorultak volt a legjobb. Egyébként amennyire emlékszem az akkor olvasott kritikákra és hallgatott podcastekre, sokan megemlítették, hogy a Felhőatlasz maszkjai összességében valóban kiválóak voltak, azonban néhány esetben csúnyán kilógott a lóláb, pl. az öreg Tom Hanks esetében. A nyomorultak sminkjével nem tudom mi a problémád, számomra abszolút illett egy ilyen stílusú musicalhez.

    Szakmai érveim természetesen nincsenek, hiszen nem vagyok se sminkes, se vágó, és nem is foglalkoztam egyik témával sem semmilyen mértékben. De mivel feltételezem, hogy te sem vagy szakértő, ezért inkább hinnék néhány valóban a szakmákban dolgozó átlagolt véleményének, mint a tiédnek. Majd ha lesz "legjobb katonairepülés-ábrázolás" kategória, akkor lehet, hogy a te véleményed is számítani fog. Ezenkívül továbbra is tartom, hogy még az ilyen szakmaibb kategóriákban sincs objektív igazság, legalább 50%-ban ízlés kérdése.

    Az istenített Felhőatlasz és a lesajnált Argo víziódról meg csak annyit, hogy az IMDb pontszám 7,5 - 7,8, a Metacritic metascore 55-86, a Rotten tomatometer 66%-96%, nézői pontszám 66%-90% az Argo javára. Egyedül a Metacritic nézői pontszámban nyer a Felhőatlasz 8,1 - 7,8-ra.
  • Molnibalage #13
    Hát a jelek szerint jobban. Vagy akkor mond már meg, hogy miért kapta a nyomik az oscart...? Meg megnéztem a filmet csak a smik miatt. Kurvára semmi különleges nem volt a filmben. Az Argo vágásában mi volt olyan fanasztikus? A Cloud Atlasban 6 idősíkban zajló eseményeket vágtak egybe. Jól.

    Várnám a szakmai érveket.
  • benőmenő #12
    Se Interstellar, se Fury (legalábbis itt, mert legjobb zenére tutira jelölték előbbit).
    A jelöltek közül egyedül a Birdman, amit talán meg fogok nézni. :/
    Utoljára szerkesztette: benőmenő, 2015.01.17. 10:04:49
  • WoodrowWilson #11
    Igen, te biztos jobban értesz hozzá, mint az akadémia vágással és maszkkal foglalkozó vén fasz vagy idióta tagjai, hiszen a jelöléseket a specialisták határozzák meg, a többiek csak a végső szavazásban vehetnek részt.
  • Molnibalage #10
    Ez nem ízlés kérdése. A linkelt videóban is benne van. Az Argo vágásában mi a nagy szám...? Ez mezei túszos dráma a film. A Cloud Atlas olyan egyedi, hogy nincs hozzá hasonló és összevágták úgy, hogy folyamatos a film tempója. Nem az zavar, hogy nem győzött, nem is jelölték semmire...

    6 ezer tag nagy része vén fasz vagy idióta...
    Utoljára szerkesztette: Molnibalage, 2015.01.16. 23:30:28
  • WoodrowWilson #9
    Húha, a közel 6 ezer tagú filmakadémia relatív többségének ízlése nem egyezett a tieddel néhányszor? Igazán meglepő. Talán azért, mert mindenkinek más az ízlése? :O Nekem pl. nagyon tetszett a Szörnyek keringője, emellett nyilván sok olyan filmet jelölnek/díjaznak, ami nem tetszik. A különbség az, hogy nem kezdem el a seggem a földhöz verni, mert valakinek másik film jön be.