Berta Sándor

Okosórák - az Apple Watch hozhatja el az áttörést?

A 2015-ös esztendő megmutatja majd, hogy milyen jövőjük lehet az új kategóriába tartozó termékeknek. A TAG Heuer is belép a piacra.

Hordasz karórát?
  • Igen
  • Nem
Az Apple készüléke jövő tavasszal jelenik meg. A piacon már most is jelen van számos gyártó, köztük a Samsung, a Motorola, a Sony és az LG, amelyek kisebb vagy éppen nagyobb szerepet szánnak a készülékeiknek, de a következő lépcsőfokot egyértelműen az Apple Watch jelentheti. Phil Libin, az Evernote első embere kiemelte, hogy a kaliforniai konszern eszköze lesz az első olyan modell, amely tömegesen elterjedhet. A menedzser már szorgalmazta az okosórán futtatható Evernote-alkalmazások fejlesztését.

J. P. Gownder, a Forrester szakértője szerint 2015 végére már legalább tízmillió ember fog Apple Watch órát hordani a csuklóján. Fred Wilson ismert kockázati befektető ezzel szemben rámutatott, hogy ő nem szívesen hord órát, így okosórát sem vásárol majd. Wilson korábban korán felismerte a Twitterben és a Zyngában rejlő lehetőségeket. Ő azoknak a táborát erősíti, akik alapvetően szkeptikusak az új termékkategória sikerével kapcsolatban és azt az álláspontot képviselik, hogy az okosórák nem feltétlenül lesznek olyan sikeresek, mint korábban a mobil-, majd az okostelefonok.

Az Apple szeptember 9-én mutatta be az okosóráját, amelynek bevezető ára 349 dollár lesz. Október elején Gene Munster, a Piper Jaffray elemzője befektetőknek szóló tanácsadásában azt írta, hogy 2015-ben mintegy 10 millió Apple Watch okosórát értékesíthetnek, méghozzá 500 dolláros átlagáron. Mindenesetre egyre valószínűbbnek tűnik, hogy az Apple Watch csak március végén jelenik meg.


Jean-Claude Biver, a TAG Heuer óragyártó első embere nemrég még pozitívan nyilatkozott az Apple Watch kapcsán, ugyanakkor azt mondta, hogy az ő cége nem fog ilyen termékekkel foglalkozni. Nos, most ez megváltozott és a gyártó egy éven belül piacra dobhatja a saját modelljét. Biver a Moët Hennessy Louis Vuitton (LVMH) vezető menedzsere is egyben, és az LVMH órarészlegéhez tartozik többek között a TAG Heuer, a Dior, a Zenith és a Hublot márka.

Biver kijelentette, hogy a TAG Heuer okosóra-projektje négy hónappal ezelőtt indult el. Számos vállalattal vannak partneri kapcsolatban és az is előfordul, hogy felvásárolnak bizonyos társaságokat, hogy így szerezzék meg a szükséges tudást, illetve a tapasztalatokat. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a Tag Heuer az Android Weart vagy a Tizent választja operációs rendszerül, az viszont kiszivárgott, hogy az új eszköz az Intel dizájnjára épül majd és leghamarabb várhatóan 2015 végén jelenhet meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ferrer #6
    Ez hülyeség, nagyon kevés dolgot lehet a menőségére alapozva eladni úgy, hogy mögötte nincs gyakorlati használhatóság. Ezért az iphone-t ne hozzuk ide, amire már az elejétől fogva első osztályú appok íródtak (mellesleg meg telefon is) :)
  • CairoJack #5
    Szerintem az Apple is az általad felvázolt jelenségre épít leginkább, de amint az emberek rájönnek, hogy egy ilyen okosórát elég kevés ténylegesen hasznos dologra lehet használni, és (jelenleg még) több vele a macera, mint amennyi a haszna, rögtön 2-szer is meggondolják, hogy kell-e ez nekik 500 dodóért.
    Nézd, a telefon egy olyan dolog, hogy kvázi így is, úgy is kell, költeni is kell rá, tehát ott előbb megveszik a drágább terméket, de szerintem nem sokan fogna kifizetni 500 dollárt azért, hogy legyen még egy vacak náluk, amit naponta tölthetnek, meg plusz egy macera faktor. (Oké persze ultra kockák mindenhol vannak, csak erős kisebbségben).
    Szóval én nem hiszem, hogy 10 milliót el fognak belőle adni. Mondom, ha a negyedég eladják, én már meg leszek lepve.
    Utoljára szerkesztette: CairoJack, 2014.12.22. 09:58:49
  • bunny #4
    Nem lesz bukó, mert ha harapott alma van rajta még a sz*r is arannyá válik. Iszonyat sokat el fognak adni belőle, mert ezzel méginkább lehet menőzni mint a telefonnal. Ez ugyanis mindig látható a teló meg lehet el van rakva. Vinni fogják mint a cukrok csak azért mert Apple. Ha pedig tényleg értelmes lesz -amire van esély- még akármi is lehet belőle. Én magam kb. 25 éve hordtam utoljára órát, illetve hazudok mert mióta futni járok van rajtam a pulzusmérés miatt, de csak amíg sportolok.
  • DontKillMe #3
    Semmilyen órát nem hordok. ezt sem hordanám. Amióta telefonom van, tök felesleges. És már zavarna is.
  • CairoJack #2
    Szerintem már az is csoda, ha ennek a számnak a negyedét eladják. Bukó lesz ez. A legdrágább és egyúttal a legrondább okosóra.
  • loky #1
    "...szerint 2015 végére már legalább tízmillió ember fog Apple Watch órát hordani a csuklóján" [...] "...méghozzá 500 dolláros átlagáron."

    :) Én is szívesen lennék tagja ennek az elképzelt 10 misinek.... de kizárólag ha ingyen adják... :)