A szélessávú internet kiterjesztette a lehetőségét annak, hogy másokkal megosszuk javainkat vagy kölcsönvegyünk olyan tárgyakat, eszközöket, amelyeknek tulajdonlására nincs, de használatára szükségünk van.

Ma már jól felépített vállalkozások hozzák össze a keresletet a kínálattal, az így létrejött közösségi gazdaság legismertebb formái a szállás- és autómegosztás, de a lehetőségek korlátlanok. Magyarországon is jelen vannak már a megosztáson alapuló életmód modern követői, ám sokkal többen vannak azok, akik kipróbálnák ezeket az új szolgáltatásokat, ha tudnák, hol keressenek hozzá partnereket – derül ki az eNET kutatásából, amely a közösségi gazdaság hazai elterjedtségével és fogadtatásával foglalkozik.

A közösségi vagy megosztáson alapuló gazdaság (sharing economy) fogalom pontos meghatározása még fejtörést okoz a szakértőknek, de a hazai internetes közösség számottevő része vevő ezekre a régi-új közösségi fogyasztási módokra. Nem véletlenül. A megosztáson alapuló gazdaság újdonsága nem az, hogy megosztjuk egymással anyagi javainkat, időnket, munkaerőnket, hogy így segítsünk egymásnak, hanem az, hogy az internet révén a kölcsönös segítség hatóköre mérhetetlenül kitágult. A „globális világfaluban” szinte mindenki a szomszédunkká vált, akihez a megfelelő tematikus közösségi oldalakon elvileg „bekopogtathatunk”, ha segítségre van szükségünk. Az más kérdés, hogy mennyire élünk ezzel a lehetőséggel. Vagy mennyire tudunk róla egyáltalán.

Az eNET 2014. augusztusi felmérése szerint a felnőtt internetezők 23 százaléka vallja, hogy felesleges olyan dolgokat kizárólagosan birtokolnunk, amiket nem használunk folyamatosan, és ezért jó ötlet megosztani az alkalmanként használt dolgokat másokkal. Velük szemben áll az a 22 százalék, akik szerint a közös lónak túros a háta, a közösen használt tulajdon csak problémákat szül. A többség kevésbé szélsőséges véleményt vall, és valahol a két állítás között találja meg a maga számára az arany középutat.

A „kanapészörfözés” (couchsurfing) volt talán az első széles körben ismert példája a közösségi gazdaságnak. Az egymásnak interneten keresztül, szívességi alapon szállást kínáló, illetve szállást kereső emberek közössége hamar elérte a filmstúdiók ingerküszöbét is, további ismertséget adva az akár életformaként is felfogható mozgalomnak.

Ugyanakkor a szálláshely megosztása egyáltalán nem ismeretlen szokás, a felnőtt magyar internetezők többségével előfordult már, hogy családtagnál, rokonnál (78 százalék), vagy éppen közeli barátnál (58 százalék) szállt meg szívességi alapon a vendéglátó jelenlétében. Sőt, a felnőtt netezők közel egytizede számolt be arról, hogy tulajdonképpen idegennél szállhatott meg. Közeli (rokoni, baráti) kapcsolatok esetében általában szívességi alapon történik a szállásmegosztás, de az amúgy is ritkábban előforduló távolabbi vagy alkalmi ismerősök viszonylatában jóval megszokottabb, hogy a vendég hozzájárul a szállásadó költségeihez.


Idegen helyen álomra hajtani fejünket – bizalmi kérdés is. De még inkább az beengedni valakit az életterünkbe. A bizalomnak sok forrása van, a személyes ismeretség után az egyik legősibb a közösség. Minden tizedik internetező mondta, hogy valószínűleg kölcsönadná szobáját, lakását az interneten keresztül szívességi alapon, amennyiben egy olyan közösség keretei között tehetné meg ezt, ahol ő is élhetne mások vendégszeretetével hasonló módon – további 3 százalék pedig már kölcsön is adta azt! Ha a tranzakció némi pénzt is hozna a konyhára, akkor 14 százalék adna szálláslehetőséget idegeneknek. Mivel van, aki meg éppen pénzért nem adna helyet, hanem csak és kizárólag szívességből, mindent összevetve a felnőtt netezők egyötöde valószínűsíti, hogy pénzért vagy szívességi alapon megosztaná, vagy már meg is osztotta szállását interneten megismert idegenekkel. Ennél is többen, 26 százaléknyian vannak, akik élnének vagy már éltek is az így felajánlott szálláslehetőséggel.

Fontos sajátossága ennek a közösségi piactérnek, hogy elsősorban nem a profit mozgatja. A potenciális szállásadók körében kisebbségben vannak azok, akik csak pénzért hajlandóak felajánlani ingatlanjukat, míg a potenciális vendégek nagyobb részét egyáltalán nem riasztja el az, hogy esetleg hozzájáruljon a szállásadó költségeihez.


A viszonylag nagy fokú hajlandóság ellenére is csak az internetezők 13 százaléka és a potenciális érdeklődők alig egyötöde ismer olyan honlapot, amelyen magánemberek ajánlhatják fel kanapéjukat, szobájukat, szállásukat szívességi alapon szálláskeresőknek. A legtöbben spontán módon a couchsurfing.com oldalt tudták felidézni, emellett sokan ismerik még az airbnb.com-ot. Az ilyen oldalakat ismerők negyede használta már szálláskeresésre ezeket, míg tizede szállásfelajánlásra. Bár összességében kevesen vannak, ők kivétel nélkül javasolnák másoknak, hogy éljenek a lehetőséggel, ajánljanak másoknak ezen oldalak révén szálláshelyet, vagy fogadják el mások vendégszeretetét.

A nagy értékű, de nem teljesen kihasznált magánjavak közösségi megosztására az ingatlan mellett a személyautó a másik klasszikus példa. Tízből négy felnőtt internetező stoppolt már, de közel ennyien vannak azok is, akik vettek már fel stoppost életükben. Az internet jóvoltából a harmadik évezred nomádjainak már nem kell az út mellett órákat állniuk esőben-szélben, előre egyeztethetik a fuvart.

Az internethasználók közel fele ismer olyan internetes oldalt, mobil applikációt, amelyen autósok ajánlhatják fel kocsijuk üres helyeit az azonos irányba utazóknak, és 3 százalékuk már élt is a lehetőséggel utasként, 2 százalékuk pedig autósként. Az autómegosztás során elterjedt az anyagi hozzájárulás kérése-adása, ami ha nem is Magyarországon, de számos kelet-európai országban eleve magától értetődő volt a hagyományos stoppolások esetében is. A szolgáltatás biztató jövő előtt áll, ha a tapasztalatokat nézzük: akár autósként, akár utasként élt valaki az autó- és útmegosztás lehetőségével, az kivétel nélkül másoknak is ajánlaná ezt a lehetőséget.

Akik nem ismernek megfelelő internetes oldalt, azoknak egynegyede venne fel autósként utast szívességi alapon, és csak egyharmaduk zárkózna el ettől a lehetőségtől (a relatív többségnek nincs autója, nem vezet). De amennyiben az utas hozzájárulna a költségekhez, közülük is minden harmadik reális opciónak tartaná, hogy ugyanazon az útvonalon, amin amúgy is járna, idegeneket fuvarozzon útitársként. Vagyis összességében az ilyen jellegű internetes oldalakat nem ismerők bő egyharmada, 35 százaléka élne a lehetőséggel, hogy megossza egy idegennel az útidejét és esetleg az úti költségeit is.


A telekocsihoz hasonló szolgáltatásokat nem ismerők 37 százaléka szállna be egy ilyen oldalon megismert idegen sofőr mellé, vállalva azt is, hogy hozzájárul az útiköltségekhez, míg további 5 százalék csak akkor, ha szívességi alapon fuvaroznák.

A modern életet sokat kárhoztatták a természetes közösségek felbomlásáért. De úgy tűnik, éppen az interneten keresztül szőhetjük újra a megritkult szívességi hálókat. Sorra jelennek meg azok az internetes oldalak és az őket elindító majd éppen általuk szárba szökkenő közösségek, amik választ kínálnak olyan hétköznapi problémákra, mint az autó, a szállás, egy jó könyv, vagy éppen a síléc hiánya. A megosztáson alapuló gazdaság egy lehetséges válasz nemcsak az egyéni, de a globális problémákra is, az egyéni és közösségi erőforrások szűkösségére. Mindig is használták az emberek – de soha ilyen mértékben nem volt rá lehetőségük, mint a szélessávú internet megjelenése óta.