MTI

Még idén visszatérő holdszondát indít Kína

A Földre visszatérni képes holdszondát küld az űrbe Kína az ország nagyszabású űrprogramjának részeként - jelentette be a nemzetvédelmi tudományos, technológiai és ipari hivatal.

A szonda vasárnap késő éjjel érkezett a Szecsuan tartománybeli Hszicsang városába, ahonnan még az év vége előtt felbocsátják. A hivatalos sajtójelentések szerint a szonda másodpercenként 11,2 kilométer megtételére lesz képes, s küldetése befejeztével visszatér majd a Földre. A holdszonda a következő kínai holdmisszió, a várhatóan 2017-ben elinduló Csang'o-5 fontos részét jelenti. A misszió kitűzött célja talajminták gyűjtése, űrhajóst azt követően küldenének az égitestre, ahol később egy holdbázis építését is tervezik.

Kína decemberben lépett be - az Egyesült Államok és Oroszország mellé - a holdjáró nemzetek tagjai közé, miután a Csang'o-3 űrszonda a Jade nyúl holdjáró robottal együtt sikeresen Holdat ért, alig hat évvel Hold-programjának kezdete után. Soha azelőtt nem szállt még le kínai űreszköz valamely égitesten. A teljes egészében kínai technológián alapuló eseményt történelmi áttörésként, a "kínai álom" részeként jellemezte a kínai sajtó, s az a nemzetközi közösségben is elismerést váltott ki. A holdjáró sikere ugyanakkor nem teljes, az januárban meghibásodott, s a szakértők csupán pár hónapra becsülik "hátralévő idejét".

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gaszton421 #1
    Mivel a 11,2 Km/s eppen az a sebesség ami ahhoz kell hogy ejusson a szonda a Holdra, ezért ezt mint különlegességet nem kéne hangoztatni, az volna viládszenzáció ha mondjuk ugyanerre jóval kisebb sebességgel is képes lenne, az ugyanis azt jelentené hogy nem hat rá a Föld gravitációja.....