Berta Sándor

Egyelőre nem lesz Surface Mini

A Microsoft menedzsmentje elhalasztotta a készülék kifejlesztését és piacra dobását.

Úgy tűnik, hogy egy időre biztosan lekerült a napirendről az új Surface-változat elkészítése és megjelentetése. A Surface Minivel kapcsolatos projektet Satya Nadella, a konszern vezérigazgatója és Stephen Elop alelnök, a Nokia korábbi első embere közösen állíthatták le. Ennek oka, hogy Nadella és Elop egyaránt úgy gondolta, hogy a termék nem igazán különbözne a konkurens eszközöktől, így nem is lenne érdemes forgalomba hozni, mert túl kevés darabot tudnának belőle értékesíteni.

Azt ugyanakkor egyelőre nem lehet tudni, hogy a Microsoft véglegesen "jegeli-e" a koncepciót vagy sem. Panos Panay, a Surface-részlegért felelős Microsoft-menedzser mindenesetre kijelentette, hogy továbbra is dolgoznak kisebb méretű táblagépeken, de részleteket nem árult el. Panay szavait támasztotta alá a Bloomberg egyik forrása is, aki azt nyilatkozta, hogy a Microsoft ugyan jelenleg közvetlenül nem dolgozik a Surface Mini projekten, de a termékkategóriát továbbra is figyelemmel kíséri.

Legutóbb tavaly szeptemberben erősödtek fel azok a pletykák, miszerint a Microsoft egy kisebb méretű, alighanem 7,5 hüvelykes kijelzővel ellátott tabletet is piacra akar dobni. Az óriáscég azt remélte, hogy a vásárlók jobban fogadják a kisebb táblagépeket, amelyek gyártása ráadásul jóval olcsóbban valósítható meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!