Berta Sándor

Az Ericsson vezetője pótolhatja Steve Ballmert?

Új névvel bővült a távozó vezérigazgató utódját kereső csoport listája. A legújabb jelölt a 48 éves Hans Vestberg, az Ericsson AB jelenlegi első embere.

A Bloomberg gazdasági hírügynökség bennfentesekre hivatkozva szellőztette meg, hogy a svéd konszern jelenlegi vezetője komoly esélyes lehet a Microsoft vezérigazgatói posztjára. Az információt eddig sem az Ericsson, sem az amerikai társaság nem kommentálta. Vestberg ideális jelöltnek tűnhet, hiszen a Microsoftnak a gyengélkedő PC-piac miatt egyre több problémával kell megküzdenie, miközben teljesen más piaci szegmensekben tör előre, például egyre több figyelmet fordít az okostelefonokra és a táblagépekre.

Az Ericsson vezérigazgatója elismert menedzsernek számít az ágazaton belül. 1998 óta dolgozik a svéd cégnél, amelynek 2007 és 2009 között pénzügyi vezetője volt, 2010 januárjától tölti be a vezérigazgatói posztot. Az irányítása alatt az Ericsson sikeres korszakba lépett, hiszen a részvényárfolyam emelkedett és a bevételek is nőttek. Vestberg szenvedélyes kézilabdázó és a Svéd Kézilabda Szövetségben is jelen van.

Tavaly tavasszal éppen az Ericsson vásárolta meg a Microsoft TV-megoldásokat kínáló Mediaroom üzletágát. A Mediaroom a világ legnépszerűbb IPTV-platformja, amely közel 13 millió háztartást szolgál ki. A tranzakció 2013 szeptemberében zárult le. Egy héttel ezelőtt derült ki, hogy Alan Mulally, a Ford Motor Company elnök-vezérigazgatója biztosan nem lesz a redmondi óriáscég első embere. Steve Ballmer utódjának felkutatását súlyosbítja ráadásul, hogy Bill Gates, a Microsoft társalapítója és az illetékes bizottság tagja ugyanis gyakorlatilag egész januárban elfoglalt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!