Szekeres Viktor

Kihirdették az idei Oscar-jelölteket

A legtöbb jelölés a Gravitációé és az Amerikai botrányé, de A Wall Street farkasa is jó esélyekkel indul. Magyar film nem került be.

Pár perce Chris Hemsworth és az amerikai filmesek akadémiájának elnöke, Cheryl Boone Isaacs bejelentette a 86. Oscar-díj jelöltjeit. A díjkiosztó gálát Ellen DeGeneres műsorvezetésével március 2-án fogják rendezni és több mint 225 tévés piacon közvetítik élőben az aranyszobrok átadását. Idén sem került új kategória a kínálatba, s ismét zömében öt jelöltet találunk kategóriánként, mindössze a legjobb film címért versengők vannak többen, szám szerint 9-en (a fő kategóriás jelöltek száma nem meghatározott, csak 10-ben maximált). Pár, túlzottan speciális kategóriában a hagyomány alapján, csak 3 nominált van.


Az Oscar-jelölések általában papírforma eredményt szoktak hozni, mindössze elvétve akadnak meglepetések - ez utóbbiak is inkább nagy hiányzók szoktak lenni. Idén az Oscar előtt majdnem száz kisebb-nagyobb filmes díjátadót rendeztek, s ezek alapján sejteni lehetett, hogy a 12 év rabszolgaság és az Amerikai botrány sok jelölést fog kapni, és hogy a közönségfilmek közül a Gravitáció és a Phillips kapitány kerül tűzközelbe. A nagy kérdés az volt, hogy az outsiderek közül idén melyik kapja a legtöbb nominációt, illetve az, hogy az igencsak ellentmondásos reakciókat kiváltó, ám közönségkedvenc A Wall Street farkasát mennyire fogadja kegyeibe az Akadémia.

Nos, a válasz az, hogy kegyeibe fogadta: a Martin Scorsese által rendezett film nem elég, hogy jelölést kapott a legjobb film és a legjobb rendező kategóriákban, de még további kategóriában is győzelmi esélyei lehetnek. Ráadásul az idei nagyon erős férfi mezőnyben Leonardo DiCaprio főszereplőként bekerült a jelöltek közé, így az első Oscar-jelölése után 20 évvel végre összejöhet neki az aranyszobor.

A legtöbb jelölést a papírformának megfelelően a 12 év rabszolgaság (9), az Amerikai botrány (10) és a Gravitáció (10) kapta - utóbbi a kevesebb színészi jelölést a technikai kategóriákban való jelenléttel tudta kompenzálni. Ugyancsak sok kategóriában bukkant fel a Nebraska, valamint a Mielőtt meghaltam. Sajnos a magyar A nagy füzet nem került be azon öt idegen nyelvű film közé, mely esélyes lehet a végső díjra. Az idei meglepetés egyrészt a nagyon látványosan Oscarra gyártott A komornyik mellőzése volt (persze ezt azért sejteni lehetett), Emma Thompson hanyagolása a Mr. Banks megmentéséből, Tom Hanksé a Phillips kapitányból, valamint az Ernest et Célestine című francia film esélye a legjobb animációs elismerésre.

Íme a legfontosabb kategóriák jelöltjei, az összes többit az Oscar-díj honlapján lehet elolvasni

Legjobb film

12 év rabszolgaság
Gravitáció
Amerikai botrány
Phillips kapitány
A nő
A Wall Street farkasa
Philomena - Határtalan szeretet
Mielőtt meghaltam
Nebraska

Legjobb rendező

Alexander Payne (Nebraska)
Martin Scorsese (A Wall Street farkasa)
Alfonso Cuarón (Gravitáció)
David O. Russell (Amerikai botrány)
Steve McQueen (12 év rabszolgaság)

Legjobb férfi főszereplő

Christian Bale (Amerikai botrány)
Bruce Dern (Nebraska)
Leonardo DiCaprio (A Wall Street farkasa)
Chiwetel Ejiofor (12 év rabszolgaság)
Matthew McConaughey (Mielőtt meghaltam)

Legjobb női főszereplő

Amy Adams (Amerikai botrány)
Judi Dench (Philomena - Határtalan szeretet)
Meryl Streep (Augusztus Oklahomában)
Cate Blanchett (Blue Jasmine)
Sandra Bullock (Gravitáció)

Legjobb férfi mellékszereplő

Jated Leto (Mielőtt meghaltam)
Barkhad Abdi (Phillips kapitány)
Bradley Cooper (Amerikai botrány)
Michael Fassbender (12 év rabszolgaság)
Jonah Hill (A Wall Street farkasa)

Legjobb női mellékszereplő

Jennifer Lawrence (Amerikai botrány)
June Squibb (Nebraska)
Lupita Nyong'o (12 év rabszolgaság)
Julia Roberts (Augusztus Oklahomában)
Sally Hawkins (Blue Jasmine)

Legjobb idegen nyelvű film

Omar
Vadászat
Alabama és Monroe
A nagy szépség
L'image manquante

Legjobb animációs film

Jégvarázs
Croodék
Gru 2
Kaze tachinu
Ernest et Célestine

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!