Berta Sándor

Lakótelep épül Facebook-dolgozóknak

A közösségi oldal egy helyi építési céggel fog össze és 120 millió dollárért építtet fel egy lakóparkot az alkalmazottainak. A munkavállalók kötődését akarják erősíteni, és megnehezíteni, hogy más vállalatokhoz csábíthassák el a legjobb szakembereket. 58 500 négyzetméteren összesen 394 lakás épül.

A lakóparkban a lakások mellett számos üzlet is lesz és a tervek alapján a központban dolgozók körülbelül 10 százalékát helyezik majd el. Az ötlet még a Szilícium-völgyben élőket is meglepte. A vállalat egyik szóvivője közölte: örülnek annak, hogy hamarosan a központjuk mellett is több lakást kínálhatnak a munkatársaiknak, de hiszik, hogy az alkalmazottak azért dolgoznak náluk, mert megéri nekik és hisznek a platform missziójában. A Szilícium-völgyben rendkívül gyorsan emelkednek az ingatlanárak: San Fransisco területén 2012 utolsó negyedévében 24 százalékkal nőttek az árak. A projekt a különböző társaságok által az 1900-as évek környékén létrehozott munkástelepekre emlékeztet, akkor számos család élt ilyen közösségekben, a munkaadók pedig nem csupán lakásokat biztosítottak a számukra, hanem orvosi rendelőket, rendőrőrsöket, templomot, különböző boltokat és más fontos szolgáltatásokat.


Ajay Agrawal, a Torontói Egyetem professzora szerint a Szilícium-völgy sok szempontból a gyártelepek antitézise. Ma az iparban a munkavállalók nem annyira kötődnek a vállalatukhoz, mint régebben, sokkal erősebb viszont a kötődés az adott helyhez és az ágazathoz. Éppen ezért nagyobb a veszélye az esetleges váltásnak, vagy annak, hogy más cégek dolgozóival együtt gondolnak ki új ötleteket. A lakóparkot úgy tervezték meg, hogy hasonló legyen az atmoszféra, mint a központban. A programozók és a reklámszakemberek leülnek egy ingyenes kávéra vagy jégkrémre, megvitatják az elképzeléseiket, vagy csupán napoznak, este pedig filmeket néznek a szabadban elhelyezett óriáskivetítőkön. Laruyn Hale 2010 óta dolgozik a közösségi oldalnál, úgy vélte a kialakított megoldások hatékonyak a stressz ellen és kreatívabbá teszik.

Az új telepen a lakásokat átlagáron kínálják majd, de lesz néhány, amelyeket a kisebb keresetűeknek tartanak fenn, továbbá a nem a Facebooknál dolgozóknak is lehetőségük van a bérlésre. John Tenanes építész, a Facebook ingatlanigazgatója kiemelte: a lakópark kerékpárral öt percre van a társaság központjától. A beruházás egyébként tökéletesen illeszkedik a platform stratégiájába, amelynek lényege, hogy a munkatársaknak minél kevesebb dologgal kelljen foglalkozniuk. Így van külön buszjárat, mosodai és tisztítószolgáltatás, fodrászat, kerékpárjavító műhely. A lakópark mellett hamarosan új épületszárnnyal látják el a központot is. Az új részt Frank Gehry építész tervezte.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • WarCow #6
    Én vhogy nem örülnék, ha napi x óra meló után is ugyanazokat a pofákat kellene otthon is látnom azt utcán meg a szomszédban:D
  • Szefmester #5
    Mert te szívesen utaznál napi 2-3-4 órát a melóhoz hogy még nem is ritka a túlóra?
  • kvp #4
    Ugyanezt a mintat kovettek anno a japan oriasvallalatok a haboru elottol a 90-es evekig, aztan amikor beutott egy tartos valsag az egesz ment ki az ablakon a foloslegesse valt dolgozokkal egyutt. Mostanra japanban csak egy csomo ures gyartelep es egy csomo magankezbe adott, joreszt uresen allo vagy szegenyebbek altal feltoltott lakotelep maradt utannuk. Persze a cegek megvannak, csak mashova vittek a gyarakat es egy ido utan a mernokoket is. Jelenleg foleg kinaban es koreaban jellemzo meg ez a modell, ugylatszik szepen lassan terjed az usa-ban is. (ez azt is jelenti, hogy egyre kevesbe nepszeru vagy kifizetheto csaladi hazban lakni es autoval ingazni)
  • barret #3
    Természetesen klónozott dolgozókról lesz szó addigra:)
  • Szefmester #2
    Samsung Cityhez még sehol sincsenek. :D
  • lamer the true #1
    Pár évtized és már csak a vállalat saját szülöttei dolgozhatnak majd náluk :)