Hunter

Új rekord a fény megállításában

Egy percre teljes egészében megállították a fényt, aminél elvileg nincs gyorsabb a világegyetemben. A fény közel 18 millió kilométert tenne meg egyetlen perc alatt, több mint hússzor téve meg a Hold és a Föld közötti utat.

"Egy perc elképesztően hosszú" - kommentálta Thomas Krauss, a brit Szent András Egyetem tudósa az eredményeket, melyek lehetővé tehetik a nagy távolságokon történő kvantum kommunikációt. "Ez valóban egy jelentős mérföldkő"

Míg a fény valamivel kevesebb, mint 300 millió métert tesz meg másodpercenként vákuumban, 1999-ben egy fizikuscsoportnak sikerült 17 m/s-ra lassítani, majd két évvel később teljesen megállítani, bár mindössze egy másodperc töredékére. Az idei év elején a rekord még mindig csak 16 másodperc volt, mindezt hideg atomok alkalmazásával érve el.

Az egyperces határ eléréséhez a németországi Darmstadt Egyetemen George Heinze és munkatársai egy kontrol lézert irányítottak egy áttetsző kristályra, atomjait kétállapotú kvantum szuperpozícióba állítva. Ez egy szűk frekvenciatartomány számára átlátszóvá tette a kristályt. Mindeközben egy másik sugarat is ráirányítottak a kristályra, amit az első sugár kikapcsolásával, vagyis az átlátszóság megszüntetésével sikerült megállítani a kristályon belül.

A tárolási idő a kristály szuperpozíciójától függ, egy mágneses mezővel megnyújtható, azonban ez megbonyolítja a kontrol lézer konfigurációját. Heinze csapata egy algoritmussal számíttatta ki a mágnes és a lézer kombinációit, elvezetve ahhoz az egyhez, ami egy percre foglyul ejtette a fényt. A csapdával sikerült egy három fénycsíkból álló kép tárolása és visszanyerése is. "Bebizonyítottuk, hogy komplex információ is belevéshető egy fénysugárba" - mondta Heinze.

Az úgynevezett kvantum-ismétlő számára, ami megállítaná, és újra kibocsátaná a fotonokat a biztonságos kommunikáció számára, több tíz másodpercnyi fénytárolásra lenne szükség, hogy nagy távolságokon is megőrizhessék kvantum állapotukat. Heinze szerint más kristályokkal ennél hosszabb fénytárolási idő is lehetséges volna, a jelenlegi anyagnak ugyanis gyakorlatilag elérték a fizikai korlátait.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ahoy #387
    Miért talán hazudnának? Vagy nem ezek az események történtek a zufó kongresszuson?
  • strepsils #386
    zsindex
  • Fratello #385
    DJ Kisfaludy és DJ Hargitai két legtündöklőbb csillaga a magyar pszichedelikus UFOfizika rendkívül borús egének:

    Cikk

    Miért jön kevés UFO hozzánk?

    Miért nem veszélyesek a szauridák a Földre?
  • strepsils #384
    Csupa csupa mellébeszélés ,a fény sohanemvolt se mágnesos se elektromos ti még azt sem értitek mi az hogy mágneses tér ,és még le is írja lol hogy ide oda húzza te jó isten de hogy a faszba tudná ide oda húzni mikor az ostoba tankönyvben az elektromos és a mágneses tér szinuszhulláma 90°merőlegest zár be ez a hülye lemaradt a polarizáció ábrázolásánál de hagyjuk is a picsába mert fogalma nincs miért hívják EM hullámnak elárulom azért mert az elektromos vezetőbe csapódó fényhullámok áramot indukálnak a vezetékben és a vezeték körül alakul ki az E és M tér 90° különbséggel ezt ábrázolja a két sin hullám ,nem a fényt.A fénynek a két hullám eredő irányvektorát a longitudinális terjedés és a rezgéssík adja meg tehát valóban igaz a két sin hullám csak kurvára nem úgy ahogy azt tanítják.

    És a föld gravitációs tere az milyenhomogén mert bizony az is elgörbíti a fényt és mi van a vassal az mért nem vonzza a fényt mert hiába változik a mágneses tere a fénynek a vas a + - periódust is vonzza ahogy az elektromos tér meg elektromosan töltött részecskékkel áll kölcsönhatásban a fotonban meg semmilyen részecske nincs ti ősemberek az csak azért kap részecske jelzőt mert kurva gyorsan halad és maga előtt gyűri fel a saját gravitációs hullámait ,ez a sűrű hullámközeg képes törést produkálni ezért van hogy más más közegben más sebességgel és más töréssel halad a fény nameg a hhosz miatt.

    Lol és a diffrakcióba belemagyarázza az elektromos teret mintha az hajlítaná el ,nézzük el neki nem tanult időfizikát de akkor el lehetne gondolkozni hogy ez a 'miért nem hajlik el a fény egy mágnesra' érvelés már ott bukik hogy nem csak a fény hhosz de a 200m es rádió hhosz sem hajlik el ,ami meg elhajlik csak és kizárólag más tárgyak gravitációs múltkiáradása miatt történik,ill a felülethez való ütközés és folyamatos másolódás miatt újabb elemi hullámfrontok jönnek létre és olyan mintha elhajlana.

    A Huygens-elv értelmében egy hullámfelület minden pontja elemi hullámok kiindulópontja is egyben.
    Persze mivel a 6 önmagába köröző tachion a mp töredéke alatt körbeér és végtelenítve kelti a látomásait ez a fény ezért indul el egy hullámfront bármilyen pici visszaverődésről mert ez nem hol egy bogyó hol egy hullám hanem egy folyamatosan keltődő 6os idő hullám kiáradás (gravitáció).

    Na akkor most görbítsen valaki nem röntgen hhoszú fényt hanem láthatót ,mikrót,urh t E M vagy vas segítségével.

    Egyépként elismerésem a jó kidumálóképességetekért.
  • Ahoy #383
    Amúgy egyre jobban ezt látom, ami ezen a képen van. (Strepsils nem fogja érteni, mert angol, szóval mindegy). Olyan szinten naív mindenki, hogy az félelmetes. Főleg a fészbúkon látszik, felnőtt emberek körében. Szerintem az emberek 90%-a ha olvas valami cikket akármilyen blogon vagy FB megosztásban, azt csont nélkül elhiszi, és ami a legrosszabb még meg is osztja. Értelmiségi emberek tömegei is ide tartoznak, ez a szomorú. Holott csak annyi kéne, hogy beírja a google-be és egyből kijön, hogy bullshit az egész.
  • Ahoy #382
    Ha jól levezethető lenne időfizikával, akkor lenne hozzá egy hullámfüggvény is, mint a Schrödinger-egyenlet. Lehetne vele számolni. de nem lehet, mert nincs matematika mögötte. Miért is óckodnak a matematikától KGY-ék? Mert akkor egyből látszana, hogy egyáltalán nem működik. Semmire nem jó.

    Egyszer mondtad, hogy ne pofázzunk bele olyan dolgoba, amikhez végképp nem értünk. Pl a térugrás. Úgy beszéltek róla, mintha nap mint nap így járnátok a melóba. (Azért a többesszám, mert láttam Resystance haverod ott van a NASA térugrós cikkénél, és 1:1-ben ugyan azt a KGY dumát löki) Vagy tévednék? Ha ilyen világos és egyszerű a térugrás, akkor miért nem tudtok még térugrani?
  • asgh #381
  • fszrtkvltzttni #380
    Szerintem meg csak a te fejedben okoz kavarodást a részecske-hullám dualitás, meg úgy általában az egész tudomány, ezért szarozod.
    A fény igenis kölcsönhatásba lép mágneses és elektromos térrel, ha az inhomogén. Homogén térnél azért nem fog elhajlani, mert a fény elektromos és mágneses tere periodikusan változik, egyszer az egyik irányba "húzza" máskor a másikba, és így az összhatás 0. Ha viszont a tér inhomogén a hullámhossz skáláján, lásd "atomi rendszerek vs. látható fény", akkor igenis elhajlik a fény (kettős törés), vagy képes a fény polarizációs síkját elcsavarni (cirkuláris dikroizmus), de maga a fénytörés is ezen alapszik. De mondhatnám még a röntgen diffrakciót, ami röntgen sugarak elhajlása a molekulák elektromos terében.

    Szóval rohadtul el vagy tévedve. Azt hiszed ilyen egyszerű dolgok másnak még nem jutottak eszébe? Meddig akarod még ezt a szélmalomharcot folytatni? Évtizedek/évszázadok óta megoldott problémákat rángatsz elő, mert hallottál valamit, amiből kiokoskodtál valamit ami az egész tudományt romba dönti. Hát persze, ahogyan azt Móricka elképzeli... Ha nincs is önkritikád, legalább kikereshetnéd a szótárba.

    Na és a szánalmas időfizikád hogyan magyarázza a fentebb említett effektusokat, mondjuk a cirkuláris dikroizmus? Esetleg képest egy röntgen diffrakciós képből meghatározni a molekulák térbeli szerkezetét? Mert a szaros tudomány erre is képes ám. Az időfizika azon túl, hogy lelki békét és megértést áraszt a forrásaiból, semmire se való. EZÉRT VALLÁS BASZOD ÉRTSD MÁR MEG TE SZERENCSÉTLEN NYOMORÉK!
  • strepsils #379
    Csak egy példa a te szaros tudományod még ma is azt tanítja a fény egy elektromágneses hullám és nem értik miért hullám részecske kettős ,a te fejedben ez egy misztikus bogyó ami egyszer átváltozik hullámá attól függően hogy mivel nézed én viszont látom hogyan terjed és értem hogy miért megy át az anyagon és miért verődik vissza és hogy kelti a hullámait.Ráadásul még kérdezni sem mertek mert egy kbszott diák sem teszi fel a kérdést ha elektromágneses hullám akkor miért nem hat rá sem az elektromos sem a mágneses tér? És ti vagytok a fizikus hallgatók beszarok bammeg .Az időfizikából tudjuk hogy minden csak időhullámok kiáradása és jól lvezethető a fény ellentmondások nélkül.

    Na görbítsé nekem egy lézersugarat mágnessel te fiu!
  • asgh #378
    Euklidész, Thales, Pithagoras, Arisztotelész, stb. munkái 2500 év elmúltával is fennmaradtak és napi szinten használja őket _mindenki_. Pithagoras nem rejtette a tételét virágnyelven az Odüszeiába, hanem egyszerűen a saját nyelvén elmondta, lerajzolta, elmagyarázta, leírta. És lám, nem tűnt el a világból.

    Ami totál érthetetlen, hogy ha sámánmeditációs technikákkal megérthető a teljes univerzum működése a keletkezésétől napjainkig, sőt az így megszerzett tudással térhajtóművek építhetők, akkor KGY-ék miért dobálóznak olyan tudományos fogalmakkal, mint pl. a téridő, energia, stb.?
    Miért nem tartanak sámánmeditációs szeánszokat ahol úgyis megvilágosodik mindenki?
    Mi értelme van tudományos (hoz hasonló) kifejezéseket használni, amikor ott vannak a népmesék, díszítő motívumok, stb.?
    Függvényeket ábrázolnak de minek?
    Az ő fogalmaik szerint az is tudományos szintű értekezésnek számít, ha elmondják a mesét a három kismalacról, megnézik a Star Warst, mellé rakják a szegedi dóm díszítőelemeinek képét meg egy dávid csillagot, utána körülülnek egy tábortüzet, és ha eleget dobolnak, akkor érzékelik az időhullámokat és máris minden teljesen egyértelmű bizonyítást nyer.
    Miért hadakoznak a "klasszikus" tudomány ellen, ha eleve elutasítják nem csak a tudomány eredményeit, de magát a tudományos gondolkodás alapjait is?