Kiadó: Atlus
Fejlesztő: ACE Team
Honlap

Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Core 2 Duo E4600 2,4 GHz-es vagy AMD Athlon 64 X2 Dual Core 4800+ processzor, Nvidia GeForce 8800 GT vagy ATI Radeon HD 3850 grafikus kártya, 2 GB RAM, 4 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Intel Core i5-655K 3,2 GHz-es vagy AMD Phenom II X4 900e processzor, Nvidia GeForce GTX 280 vagy ATI Radeon HD 4890 grafikus kártya, 4 GB RAM, 4 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: Zeno Clash
Kategória: FPS

Amikor 2009 magasságában a chilei ACE Team stúdiójának fejlesztésében megjelent a Zeno Clash, nem csak arról szerezhettünk tudomást, hogy ebben az egzotikus országban aktív a játékipar, hanem arról is, hogy az egyedi ötletek és a kreativitás gyakran felülírja a szabályokat. A játék ugyanis nem volt se szép, se hibátlan, de olyan egyedi fantáziavilágot tárt elénk, méghozzá egy szintén sajátosságokat felvonultató mechanizmus mellett, aminek köszönhetően nem lehetett nem szeretni a végeredményt. A csapat ölébe szó szerint hirtelen pottyant a siker, habár azt nem állítanánk, hogy könnyedén, mert alaposan megdolgoztak azért, hogy labdába rúghassanak a nyugati csillogástól megfertőzött piacon.

Az indie alkotások térhódítása nyomán ma már természetesen nem túl meglepő egy ilyen sikertörténet, ellenben a Zeno Clash egyrészt nem is sorolható ebbe a kategóriába, másrészt premierjére még a független fejlesztésű játékok népszerűségi robbanása előtt került sor. Ezek után senki sem lepődött meg azon, hogy a chilei társaság - a középszerű Rock of Ages mellett - belevágott a folytatásba, amely néhány nappal ezelőtt debütált a digitális boltok kínálatában, és elég vegyes véleményeket váltott ki még a legnagyobb rajongókból is.


A Zeno Clash 2 márpedig első ránézésre nem érdemelné meg a túlzottan negatív jelzőket, hiszen egy vérbeli folytatást kapunk, ami nem csak a játékmenetre és nagy általánosságban a franchise által lefestett világra igaz, hanem természetesen a történetre is, ami éppen ott veszi kezdetét, ahol az előző epizód a nagy igazság kiderülését követően abbamaradt. Főhősünk ezúttal is Ghat lesz, aki Zenozoik világának ügyes-bajos problémáit igyekszik megoldani, természetesen a saját múltjából fakadó nehézségek mellett. A történetben felbukkannak majd a korábbi epizódban megismert barátaink, de természetesen ellenfelekből sem lesz hiány, hiszen mégiscsak egy FPS-nézetű verekedős játékról van szó, amiben a furcsa környezet mellett a pusztakezes bunyó áll a középpontban.

Mielőtt azonban erre rátérnék, érdemes néhány szóban méltatni azt az absztrakt és szó szerint kiforgatott fantáziavilágot, amit az ACE Team csapata lefestett előttünk. Nemcsak, hogy ebben rejlik ugyanis a Zeno Clash 2 különlegessége, hanem ezáltal érezhetjük azt is, hogy nem egy nyugati fejlesztőcsapat munkáját láthatjuk a képernyőn, míg ugyanis az európai vagy az amerikai stúdiók ragaszkodnak a bevett klisékhez, addig a chilei fejlesztők szó szerint szabadon engedték kreativitásukat. Ennek eredményeképpen egy szavakkal nehezen leírható összképet alkottak, amit leginkább talán úgy lehetne a legjobban jellemezni, ha a Star Wars-univerzumot gondolatban összekeverjük egy csipetnyi prehisztorikus hatással, majd megfűszerezzük az egészet a dél-amerikai hiedelem- és mondavilág sajátosságaival.


A Zeno Clash 2 játékmenete egyébiránt összességében szinte alig változott elődjéhez képest, így a kiváló körítés ellenére talán emiatt érhette szó a ház elejét, mert a legtöbb elemet a készítők az elődből örökítették át, méghozzá az ismert hibák és hiányosságok kiküszöbölése nélkül. Az alkotás műfaját már fentebb meghatároztuk - verekedésre és közelharcra kiélezett FPS -, ami a gyakorlatban ismét egy jó elképzelést takar, ám a végeredmény mégis hagy maga után kívánnivalót. Ez elsődlegesen annak köszönhető, hogy a harcrendszer szinte teljes egészében megmaradt a korábban kitaposott ösvényen, ami nem lett volna még probléma, ha ugyanazok a mozdulatok, illetve ütéskombinációk kaptak volna helyet a folytatásban is. Ezen a téren azonban komoly változásokat tapasztalhatunk az elődhöz mérten, így rengeteg kombót kell elsajátítanunk ahhoz, hogy érvényesülhessünk a harcok során. A gondot elsődlegesen nem is a memorizálás, sokkal inkább a gyakorlati alkalmazás jelenti, hiszen az összecsapások alkalmával egyszerre általában 4-5 ellenfél támad majd ránk, akik olyannyira erőszakosak lesznek, hogy garantáltan még a legjobban begyakorolt mozdulatok kivitelezésére sem lesz időnk, így a kombinált fogások tudatos alkalmazását a legtöbb esetben elfelejthetjük.


Mindez annak ellenére is igaz, hogy a fejlesztők erre építették fel a teljes kampányt, így hiába kalandozhatunk szabadon egy rendkívül változatos, mellékküldetésektől hemzsegő világban, az utunkba akadó harcosok leküzdése egy idő után rendkívül egysíkúvá válik, mert rengeteget kell gyakorolni ahhoz, hogy ráérezzünk a Zeno Clash 2 sajátos ritmusára. Ha ez a ritmusérzék hiányzik belőlünk - tehát nem számíthatunk arra, hogy az egérgomb lenyomásával azonnal történni fog valami -, a csatákat csak jobbosok és balosok, netán néhány véletlenszerűen eltalált kombó segítségével tudjuk kivitelezni, de szerencsére segítségül hívhatunk néhány fegyvert is. Az efféle segédeszközök használata igazán jó móka lesz, hiszen kivétel nélkül illeszkednek az alkotás elmebeteg világához, így a koponyabombáktól kezdve a kavicsot lövő halfej-pisztolyon át mindent megtalálhatunk majd a felhozatalban, ha nem szeretnénk kizárólag öklünkre hagyatkozni az előrejutás érdekében.

A nyitott világú játékmenet megjelenése nem érintette túl drámaian az összképet, így aki ismerte az elődöt, az ettől függetlenül sem fog majd ezen a téren nagy változásokba botlani, hacsak azt nem vesszük figyelembe, hogy az opcionális feladatok mellett szabadon választhatunk, hogy hová megyünk, és hogy a történet melyik fonalát szeretnénk továbbgöngyölíteni. Természetesen az ACE Team gondoskodott azért hasznos és érdekes újdonságokról, így bár a végeredmény savát-borsát adó harcrendszert a rengeteg új kombinált ütéssel egy kicsit elszúrták, de a háttérben felépítettek egy fejlődési rendszert.

Ennek köszönhetően lehetőségünk lesz magasabb szintekre tornázni karakterünk képességeit, sőt, érdemes kiemelni az újabb felszereléseket is, amelyek némileg egyensúlyozzák az első részből megismert fegyverek visszatérését. Az egyik ilyen új fegyverünk például egy csuklónkra szerelhető készülék lesz, amely a Nap, illetve a Hold erejéből táplálkozik, és segítségével képesek vagyunk robbanásokkal hatástalanítani néhány ellenfelünket. Kiváló és valóban hasznos újításként jelentek meg a választható segédek, akiknek köszönhetően soha nem leszünk majd egyedül még a legnagyobb összecsapásokban sem, de nem árt vigyázni rájuk, mert ők is rendelkeznek életerőcsíkkal, így amennyiben kiütik őket, egy ideig nem számíthatunk a segítségükre.


Az újdonságok sorát erősíti még a kooperatív mód megjelenése, ami természetesen már a 2009-es elődből is nagyon hiányzott, ezúttal azonban, ha szeretnénk, már egy társunk oldalán taníthatjuk móresre ellenfeleinket. Talán mondanunk sem kell, de a többjátékos módnak köszönhetően nem csak az újdonságok hiányát, hanem a harcrendszer nyilvánvaló problémáit is képesek leszünk megbocsátani a fejlesztőknek, hiszen egy társunk oldalán sokkal gördülékenyebbek lesznek az összecsapások, sokkal több időnk marad ráérezni arra a bizonyos ritmusra, ezáltal kivitelezni a látványosabb kombókat is, mint a magányos kalandozás közben. Grafika: Az első résszel ellentétben a Zeno Clash 2 az Unreal Engine 3 grafikus motort használja, de ezt a fegyvertényt az ACE Team nem tudta maradéktalanul kihasználni. Habár a pályák és a helyszínek változatosak, mégis kissé üresnek hatnak, a textúrák pedig vagy túl színesek, vagy túl elmosottak, de összességében egyetlen objektumra sem fogunk rácsodálkozni azért, mert kiemelkedően szépre vagy részletesre sikeredett volna. Ha ezen a téren nagyot alkottak volna a fejlesztők - a lehetőség adott volt -, akkor bizonyára a végeredmény megítélése is más lett volna a rajongók részéről, de négy év alatt ennél mindenki többre számított.

Kezelőfelület, irányíthatóság: A kezelőfelület a maga egyszerűsége és fapadossága miatt átláthatónak nevezhető, ellenben az irányítás már sajnos több helyen kiveri a biztosítékot. Karakterünk terelgetése ugyan nem okoz problémát, ellenben a játék központi elemének tekinthető harcrendszer egyáltalán nem úgy működik, ahogyan az elvárható lenne. A készítők egy sajátos ritmikussággal vértezték fel az összecsapásokat, amit érdemes a betanító módban begyakorolni, máskülönben a legtöbb harcban vagy alulmaradunk, vagy csak fegyverekkel, netán unalomba fulladó jobbosokkal és balosokkal tudunk érvényesülni.

Játszhatóság: A kampány ezúttal sem lett túl hosszú, 6-8 óra alatt a végére lehet érni, ami elegendő is lenne a kooperatív móddal érkezett többszöri újrajátszhatóság miatt, de a Zeno Clash 2 története sajnálatos módon a közelébe sem ér az első résznek - a finálé sem sikerült feledhetetlenre -, így inkább egy kusza és érthetetlen cselekmény bontakozik majd ki előttünk.

Intelligencia, nehézség: A mesterséges intelligencia az ellenfelek esetében ugyan nem működik túl rosszul - egyszerre többen is támadnak, véletlenszerűen ütnek, nem várnak a másikra -, de csapattársaink esetében már korántsem lesz ennyire jó a helyzet. Több ízben is előfordult például, hogy bár társak oldalán szálltunk harcba, de az összecsapás során minden ellenfél kizárólag minket támadott, ügyet sem vetve a segítőkre. A nehézség emiatt és a fentebb már említett hiányosságok miatt még a legalacsonyabb fokozaton is képes az égbe szökni, így a magasabb szintek kipróbálása csak az igazi mazochistáknak ajánlott.

Hangok, Zene: A chilei stúdió sajnálatos módon a hangok és a zenék terén sem tudott maradandót alkotni, így nem csak a kiváló szinkronhangokról kell lemondanunk, hanem az első rész nagyszerű dallamairól is, amelyek képesek voltak egy kis pluszt hozzátenni az egyedi elképzeléshez.

Összegzés: Hiába vártak a rajongók egy, az elődhöz képest minden téren előremutató folytatást, az ACE Team sajnos képtelen volt arra, hogy felülmúlja korábbi alkotását. A Zeno Clash 2 így egy nagyon eredeti ötletet, játékmenetet és világot lefestő FPS lett, ami a készítők érdektelenségének köszönhetően sajnos mégis megmarad a középszerűségben. Ha az első rész tetszett, akkor biztosan beleszeretsz a folytatásba is, de se fejlődést, se komoly újdonságokat ne várj tőle.