Berta Sándor

Kalifornia lecserélte az elektronikus lábbilincseket

Akkumulátor-problémák, alufóliák miatti működési zavarok, téves helyzetmeghatározás - többek között ilyen hibák jellemezték az amerikai szövetségi államban alkalmazott és a 3M által gyártott elektronikus lábbilincseket.

A Los Angeles Times cikkéből és az általa nyilvánosságra hozott dokumentumok szerint a négy éve használt eszközök finoman szólva sem tökéletesek. A Kaliforniai Börtönfelügyelet tavaly áprilisban teljesen váratlanul lecserélte 4000 elítélt elektronikus lábbilincsét és egy másik gyártó termékét rendelte meg. Akkor senki sem értette, hogy mi állt az intézkedés hátterében. A hivatal munkatársai által elvégzett tesztek rámutattak, hogy a szövetségi államban alkalmazott megoldások fele annyira megbízhatatlan és pontatlan, hogy az közvetve fenyegető veszélyt jelent a társadalomra nézve.

Kaliforniában jelenleg közel 8000 rab életét ellenőrzik elektronikus lábbilincsek segítségével. Ezek a készülékek a beépített GPS-vevőegységnek köszönhetően lehetővé teszik a viselő pontos helyzetének a meghatározását és ezeket az adatokat rádióhullámok útján juttatják el a hatóságokhoz. Minden olyan bűnöző köteles hordani az elektronikus lábbilincset, aki feltételes szabadlábon van, vagy akit ugyan szabadon engedtek, de nagyon veszélyesnek minősítettek. Az utóbbiak között vannak egykori bandatagok és a szexuális bűncselekmények elkövetői.


A tesztek során a 3M eszközei 102 kategóriából 46-ban megbuktak, ezért döntött a Kaliforniai Börtönfelügyelet tavaly úgy, hogy azonnali hatállyal nyugdíjazza a termékeket. A gyártó beperelte a szövetségi államot, mondván az ezzel a lépéssel szerződésszegést követett el, a megkötött megállapodás ugyanis több mint 6 évre szólt. Februárban azonban az ügyet tárgyaló kerületi bíróság úgy döntött, hogy ugyan az intézkedés valóban szerződésszegő volt, de a használt megoldások nem feleltek meg a követelményeknek. A bizonyítékok között voltak a teszteredmények is.

Az egyik problémát az jelentette, hogy a szakembereknek sikerült alufóliával megzavarniuk a készülékeket. Amennyiben alufóliába tekerték őket, akkor nem tudták meghatározni a pontos helyzetüket, ugyanakkor ezt a dolgot nem jegyezték fel az ellenőrzött személy által elkövetett beavatkozásként. Az egyik konkurens eszköze viszont feljegyezte ezt az akciót, ugyanis ellátták fémdetektorral. Szintén gondot okozott, hogy a megadott helyzetmeghatározási adatok részben közel 5 kilométerrel eltértek az illető valódi pozíciójától, de ez elvieg jócskán az elfogadható hibahatáron belül van. További probléma volt a gyenge akkumulátor és az, hogy a termék nem kapcsolt át automatikusan az energiatakarékosból aktív üzemmódba akkor, amikor a bűnöző mozogni kezdett.

A 3M kétségbe vonta az eredményeket. A gyártó azzal érvelt, hogy a negatív tapasztalatok egynegyede azzal magyarázható, hogy a felügyeletet ellátó személy nem adott meg telefonszámot arra az esetre, ha vészhelyzet történne, így a rendszer nem tudott SMS-t küldeni ezekben az esetekben. Közlésük szerint a megoldást világszerte használják és biztonságosnak, valamint megbízhatónak találták, mindez azonban egyáltalán nem hatotta meg a Kaliforniai Börtönfelügyeletet.

Az elektronikus lábbilincseket Európában Svédországban, Németországban és 2010 szeptembere óta Ausztriában alkalmazzák, viszont nemrég felmerült a gyanúja annak, hogy egy korábban jogerősen elítélt bűnöző ismét bűncselekményt követett el annak ellenére, hogy ilyen eszközt kellett hordania. A férfit vagyon elleni és szexuális bűncselekmények, továbbá súlyos testi sértés elkövetése miatt ítéltek el és azzal gyanúsítják, hogy tavaly áprilisban szexuálisan molesztált egy 7 éves kislányt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #15
    Szerintem csimmasz is kiegyezne Kolomar Szandokan jobb kezenek levagasaval vagy egy kofejtobeli eves tevekenyseggel. Itt csak neked nem jut eszedbe az igazi megoldas, mert nem latsz tovabb a liberalizmus alszent, hazug baromsagain.
  • teddybear #14
    Ami pedig a készüléket illeti.
    A GPS fedett helyen, azaz épületen belül nem tudja fogni a műholdak jeleit, illetve ha leárnyékolják, akkor többnyire tényleg odamehet a pasi, ahova akar. Nincs nyomkövetés, nem rögzít a készülék semmit.
    A másik módszer szerint egy jeladót telepítenek az őrizetes lakásába, amitől ha a megengedett távolságnál jobban eltávolodik, a készülék riaszt. Ezt a fajtát nem lehet leárnyékolni, mert az is riasztást vált ki.

    De az a baj ezzel a jeladós rendszerrel, hogy még így is kellenek az őrök, mert valakinek ténylegesen el kell kapni az elcsámborgott elítéltet.
  • teddybear #13
    Ilyen börtön például az Annamajor, Baracska mellett. Itt főleg közlekedési vétségek miatt elítéltek és a pénzbüntetésüket leülők vannak bezárva. Sokukat nem is igazán lehet bűnözőnek nevezni, ezért aránylag szabadon mozoghatnak a mezőgazdasági munka során.

    Régebben dolgoztatták a kevésbé veszélyes elítélteket, pl. a Nagykanizsai Bútorgyárban, vagy például Vác jelentős részét a fogház lakói építették fel. Értéket hoztak létre, és dolgozni tanultak.
    Igaz a legutóbbi dunai árvíznél is láttam melózni Verőcén a váci börtönlakókat. Homokzsákokat hordani ők is jók, és legalább nem a cellában aszalódnak.
  • kvp #12
    Idealis esetben a bortonok onfenntartoak. Tehat a rabok megtermelik maguknak az elelmiszert, felepitik a sajat szallasukat, stb. Csak a szogesdrot es egy par ortorony kerul penzbe, meg az orseg fizetese. Ez utobbit is ki lehet termeltetni a rabokkal, a pl. megtermelt elelmiszer egy reszenek eladasaval. De hasonloan hasznos munka lenne pl. a meglevo uranbanya vagy par kofejto ujrainditasa. Rabokkal es kezi erovel szinte ingyen lehetne termelni es ugy nincs az a rossz vilagpiaci ar amin ne erne meg. A bortont pedig ugy lehet boviteni, hogy megfelelo meretu allami tulajdonu teruletet kell keresni hozza es egy szep koratavaszi napon megkerni a rabokat, hogy ha nem akarnak telen megfagyni, akkor oszre epitsenek maguknak barakkokat es kozben alljanak neki vetni is, mert osztol ennivalot sem kapnak. Keziszerszamokat, alapanyagot, par hozza erto munkavezetot kapnak, minden mast oldjanak meg. Aki nem vallalja a munkat az pedig kesobb legalisan ehenhal vagy megfagy. Ez nem csak munkara neveli az embereket, de eleg elrettento ereje van, elvegre ki akarja egy mezogazdasagi szemettel eppen hogy futott valyogbarakkban tolteni a bortonbunteteset aram es folyoviz nelkul, minimalis orvosi ellatassal, mindezt heti 7 napos kemeny munka mellett. (mondjuk sok eszakkoerai vagy kinai szivesen cserelne veluk, de egy atlag magyarnak ettol biztosan elmenne a kedve a bunozestol, meg a tyuklopastol is) A megoldas hatalmas elonye, hogy a bunozok jo resze mar a bunelkovetes elott elmenekulne az orszagbol, mert szinte barhol mashol kapjak el enyhebb buntetessel meguszna. Anno egyebkent jopar ilyen bortontelep letezett az orszagban, csak 1953-ban bezartak oket.
  • Darth Sith #11
    Simán meglehetne azt csinálni némi állami beruházással amely akár meg is térülhet, vagy legalább is később nem viszi a pénzt és hosszú távon ez jobb megoldás mint ami most van, hogy csak viszi.

    Valahol vidéken egy puszta közepén elkeríteni több hektár területet. Oda felhúzni egy több ezer fős, mini város-szerű büntetés végrehajtó létesítményt, a rabok egy jelentős részét márciustól októberig a földre kivezényelve mint usákoknál termeljék meg az élelmüket, a létesítmény másik oldalára valamilyen feldolgozó üzem, vagy bármi amely akár eladásra is termelhet. Így hosszú távon az üzemi rész hoz némi bevételt amely a rabok és a létesítmény fenntartását akár többnyire visszahozhatja, a földön megtermelt élelmiszer, állatok meg szintén a rabok tartásának költségét jelentősen lefaragja, valamint addig is van mivel foglalkozniuk és nem csak bent cseszik az időt. A fenntartásuk is jelentősen lecsökkenthető ha nem kb nullára és a bent eltöltött több év alatt hozzászoktatják őket a napi 8-10 óra munkához. Ehhez még jöhetne valami csoportos átnevelés, társadalmi integrációs program netán oktatás is őrökkel fegyelmezett órákon. Meglehetne szabni, hogy kötelezően el kell olvasniuk ezt azt, majd beszámolni róla, ha nem akkor büntetőmunka stbstb..
    Sztem millió egy ilyen apró dolgot ki lehetne találni, amivel ha kell erővel, de motiválni lehetne embereket a változásra, normálisabb életre. Mindezek mellett pedig a fenntartási költségeket jelentősen lehetne minimalizálni.
  • Darth Sith #10
    "Minden olyan bűnöző köteles hordani az elektronikus lábbilincset, aki feltételes szabadlábon van, vagy akit ugyan szabadon engedtek, de nagyon veszélyesnek minősítettek"
    Ha nagyon veszélyesnek minősítették, minek engedték szabadlábon védekezni?
  • hungi #9
    csulok: azok a munkák amik nem termelnek profitot jellemzően állami feladatok. Na most az állam szépen megtenderezteti csillió millióért, és egy kis csúsztatásért a cimbi kapja... méghogy nem üzlet ez nekik????

    Amúgy az ötlet jó lenne, már rég kész lehetett volna az összes autópálya, ha legalább részben rabokkal csináltatták volna...
  • csulok0000 #8
    Ez megint egy elég rossz példa. Mert mindenki csak úgy képes gondolkodni hogy "vegyük el", de a "hozzunk létre" az nem működik magyarországon.

    Igen dolgoztatni kell a rabokat, DE nem cégeken keresztül, és nem olyan munkát kellene csináltatni amiből egyébként is hiány van. Hanem kitalálni valamit. Rengeteg olyan dolog van ami GAZDASÁGI oldalról nézve értelmetlen, mert egy cég nem lenne képes profitot előállítani vele. De az államnak nem feltétele a profit, elég lenne ha a költségek egy részét visszahozná, ha összességében a napi 8 ezerről 7-re csökkenne a költség már az is eredmény.

  • csimmasz #7
    Igen sajnos a börzön draga, de semmilyen visszatartó hatása nincs hamajdnm luxus körülmények közt élnek.
    Itt mostne ragadjunk le a Magyar realitásnál.
    Nem a kolompár tyuktolvaj a gond hanem a részegen gázoló, a kábitószer kereskedő, és az erőszakos bűnöző akik otthon Hawaioznak annak ellenére hogy ltöltendő lenne a büntetés
    Sajnos mindhárom a tágabb ismeretségi körömön belül van mint példa, igaz ez még vagy 2éve volt aktuális.
    A demokrácia a túl nagy emberségével ássa a saját sírját.

    Ma már kötelessége senkinek nincs csak joga!

    Amugy nem értem miért tudják a bűnözők és családjuk kifizetni a méregdrága ügyvédeket meg a sok csomagot amit beküldenek de a saját elláttásukat nem?
  • Cat #6
    "Termeljék meg a kajájukra valót, vagy haljanak éhen."

    1. Még a tisztességes munkavállalóknak sincs munkája, nem hogy a börtönviselteknek.

    2. Tegyük fel mondjuk van egy hulladékfeldolgozó üzemed. Megveszed a szemetet, minimálbéres betanított munkásokkal szétválogatják belőle a muanyag palackokat meg ami értékesíthető. Ekkor azt mondja Sippie, hogy az állam is szálljon be ebbe a szegmensbe, dolgozzuk fel a szemetet elitéltekkel. Csinálnak a börtön mellett egy válogatót, elítélteket odarendelik munkára, nyilván aládígérnek jelentősen, hiszen nekik alig párezer forintot kell adniuk a munkásoknak. (Azok is keresnek minimálisan.) Te szépen tönkremész, ki kell rugnod az embereidet akik után eddig adót fizettél.

    Ki nyert? Az a csókos, aki engedélyt kapott a börtönviseltek foglalkoztatására (őrizni őket továbbra is az állam feladata!), az állam pedig jó nagy adóbevételt bukik (a céged rakat címen hizlalta eddig a költségvetést), ráadásul fizetheti a munkásaid után a munkanélküli járadékot.