Berta Sándor

60,1 milliárd alkalmazásletöltést regisztráltak tavaly

A Berg Insight svéd piackutató cég legfrissebb tanulmányából kiderült, hogy 2012-ben a szoftverletöltések száma a 2011-hez képest gyakorlatilag a kétszeresére nőtt.

A dokumentum készítői rámutattak, hogy tavaly 60,1 milliárd programletöltésre került sor, míg 2011-ben ez a szám 29,5 milliárd volt. A Berg Insight előrejelezése alapján a mobil alkalmazásletöltések száma a közeljövőben tovább növekedhet, a szám 2017-re elérheti a 108 milliárdot. A szoftverletöltésekből származó bevételek 2012-ben 6,4 milliárd eurót tettek ki, 2017-ben azonban ez az összeg már 14,1 milliárd euró lehet, ami éves szinten 17 százalékos növekedésnek felel meg.


Jelenleg ezen a területen egyértelműen az Apple App Store a piacvezető, míg a második és a harmadik helyen a Google Play és a Windows Phone Store található, s ez utóbbi sorrend 2017-ig nem is fog változni. A növekedésből leginkább a Apple App Store, a Google Play és néhány kisebb szoftverbolt profitál. Az utóbbiak megpróbálták az Androidot előtérbe helyezni, hogy a mobil operációs rendszerek között vezető platformmá váljon. Ezek az ajánlatok Kínában rendkívül sikeresek, ugyanakkor az Amerikai Egyesült Államokban és Európában meg kell küzdeniük a sikerekért.

A Berg Insight nem véletlenül adott ilyen előrejelzéseket, hiszen 2012 és 2017 között a mobil adatforgalom a 13-szorosára nőhet, s így 2017-re eléri az évi 134 exabájtot. Ez a 2000-es évben generált teljes IP-forgalom (vezetékes és mobil) 134-szeresének felel meg. Ugyanakkor figyelembe kell venni azt is, hogy a Windows Store kínálata lassan bővül, így a letöltések száma emelkedhet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Garfield #6
    Arról már nem is beszélve, hogy ezek a szarok internet kapcsolat nélkül még el sem indulnak, mert onnan töltik be a reklámokat. Nevetséges.

    Tapasztalat vagy feltételezés? Én még egyetlen olyan adware-es szoftverrel sem találkoztam még androidos pályafutásom során, amelyik net nélkül kifejezetten azért nem indult el, mert nem tudta letölteni a reklámot.
  • Vaszilij Artyom #5
    Vedd meg vagy root és adblock.

    Nem a fejlesztő a hülye hanem a felhasználó
  • FoodLFG #4
    PCn nem jellemző ennyire az ilyen pénzel lehúzós magatartás.
  • krisz777 #3
    Általában van olyan opció, hogy pl. 0.89 euróért eltüntetik a reklámokat. Vagy elvárod, hogy összedobjanak neked ingyen a programozók egy hasznos appot? Te a helyükben hogyan csinálnád? Szeretsz ingyen dolgozni? Az a kb. 250 Ft nehogy földhöz vágjon, vagy legyen akár 1500 Ft, ennyit tuti elkólázol egy hónapban.
  • FoodLFG #2
    Én inkább arról szeretnék statisztikát látni, hogy hány olyan mobil app van, ami nincs telehányva reklámokkal. Kicsit vicces, hogy minden szutykos wanabe programozó ezen akar már meggazdagodni.

    Arról már nem is beszélve, hogy ezek a szarok internet kapcsolat nélkül még el sem indulnak, mert onnan töltik be a reklámokat. Nevetséges.
  • Keiichii83 #1
    60 milliárd? haldoklik a wo... Apple.. :)