Berta Sándor

Vodafone-BAE Systems stratégiai együttműködés

A Vodafone a BAE Systems segítségével védené meg a felhasználók mobiltelefonjait és a táblagépeit. Az első védettséget biztosító hálózat hónapokon belül elkészülhet.

A mobilszolgáltató és a védelmi rendszereket fejlesztő konszern stratégiai együttműködési megállapodást kötött a kibertámadások kivédésére. Az egyezmény öt éves időtartamra szól, a célja pedig az, hogy új technológiák segítségével biztonságosabbá tegyék a hordozható készülékeket és azok használatát.

A két társaság első közös projektje a tervek szerint várhatóan tavasszal indul el. Az úgynevezett Vodafone Mobile Threat Manager egyaránt alkalmas lesz arra, hogy megvédje a cégek és a hivatalok mobil hálózatait. A program keretében nem feltétlenül látnak el minden egyes mobil eszközt kliens szoftverekkel, ehelyett a telefonokat egy olyan hálózathoz csatlakoztatják, amelyet állandóan figyelnek majd a kibertámadások nyomai után kutatva.

A Vodafone Mobile Threat Manager egyelőre a brit szolgáltató 1500 legnagyobb ügyfele számára lesz elérhető, a programot később kiterjesztik a mobil- és az okostelefonok mellett a tábla PC-kre is. Az együttműködésből mind a két vállalat profitálhat, hiszen jelenleg csökkenő bevételekkel küzdenek. Az elképzelések alapján a projekt a további kooperációk alapját képezheti. Ian King, a BAE Systems vezérigazgatója azt emelte ki, hogy védelmet kínálnak a jövőbeli fenyegetések ellen is, míg Vittorio Colao, a Vodafone vezérigazgatója hozzátette: az ügyfeleik éppen azért keresnek segítséget, mert a mobil biztonsági kockázatok új generációja alakul ki és ezzel a fenyegetéssel kell szembenézniük.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)