Berta Sándor

Szilveszter este rabolták ki a párizsi Apple-boltot

A Rue Halévy-n található Apple Store Opera üzletet zárás után 3 órával rabolta ki négy férfi, miután ártalmatlanná tették az ott tartózkodó személyt. A fegyveresek egymillió euró értékben zsákmányoltak különböző termékeket.

A francia főváros központjában található boltba szilveszter este 21 órakor törtek be a rablók. Lefegyverezték a biztonsági őrt, majd 40 percen át pakolták a különböző árucikkeket az épület közelében álló teherautójukba. Mint utólag kiderült, elsősorban iPhone és iPad készülékeket vitték el. A rendőrségi forrásra hivatkozó Le Parisien szerint az elkövetőkön kapucnis pulóver volt, hogy ne ismerjék fel őket és csendben dolgoztak. A bűncselekmény elkövetésére nagyon hosszú ideig precízen készültek. Ezt bizonyítja az is, hogy szilveszter este a legtöbb rendőri egység a Champs Elysées közelében tartózkodott és ezzel a bűnözők is pontosan tisztában lehettek.


Egyelőre még nem lehet tudni, hogy pontosan milyen eszközök tűntek el, mert jelenleg is folyik a vizsgálat, azt lehet csupán tudni, hogy a helyszínen nagyon kevés készpénz volt. Az üzlet most is zárva van és kívülről nem látszik nyoma annak, hogy valaki betört. A rendőrség azt reméli, hogy a térfigyelő kameráknak köszönhetően a tettesek nyomára bukkanhatnak.

A The Telegraph arról írt, hogy a rablók nem a biztonsági őrt, hanem a házfelügyelőt tették ártalmatlanná, aki éppen a hátsó bejáraton akart távozni. Ő csak könnyebb sérüléseket szenvedett. A csoport tagjai a kiállított modellekkel nem foglalkoztak, kizárólag a raktárban lévő és becsomagolt készülékeket vitték el. Christophe Crépin rendőri vezető elismerte, hogy nagyon jól előkészítették a rablást. A bűnözők könnyen elmenekülhettek, hiszen a környéken több nagy sugárút is található, ezek mindegyike tökéletes menekülő útvonalként szolgálhatott. Franciaországban ez volt az első alkalom, hogy valaki kirabolt egy Apple-boltot, ugyanakkor az Amerikai Egyesült Államokban számos hasonló eset fordult már elő.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • item #17
    Telepítenek az asztaliakra windows-t és megoldódott az aktiválási probléma.
  • Tetsuo #16
    Eloszor azt hittem, hogy a Louvre-melleti Apple store-t raboltak ki. :)
    Az komoly lett volna...
  • MsUser #15
    Keresnek 4 kapucnis iPAD-et használó Amerikai elkövetőt :) Kicsi az esély rá hogy így mutatkozzanak az Eiffel torony alatt.
  • MsUser #14
    mutantleg ugyan ezt akartam írni. Egy szatyorban elfért ez a nagy érték :) Eladni egy raklapnyi meleg serial-számos almát. Ezt bebukják vagy megrendelték és már boldogok az elkövetők.
  • mutantleg #13
    "A fegyveresek egymillió euró értékben zsákmányoltak különböző termékeket."
    Elvittek vagy három MP3 lejátszót?
  • asgh #12
    A raklapokon lévő áruknak nyilván volt szállítólevele, így nem lesz nehéz megtalálni a szériaszámokat.
  • kvp #11
    Tehat a hatso kijaraton bementek, leutve a hazfelugyelot, majd a meg raklapokon levo arut elvittek. Minimalis munka, jo nagy haszon. Viszont akkor is rablas, ugyanugy mintha egy bankot ramoltak volna ki. Azert rablas, mert ember ellen (hazmester) is alkalmaztak eroszakot, ez mar nem lopasnak szamit. Az elrabolt cuccok joreszt iphone-ok/ipad-ek, de ami a raktarban volt azt vittek, tehat a becsomagolt imac-eket is. Mar csak az a kerdes, hogy az apple-nek megvan-e tetelesen az ellopott hardverek szeriaszama, mert akkor netes aktivalaskor meg lehetne talalni oket a vasarloknal, onnan az oket elado orgazdat, onnan meg a rablokat. Persze ha az apple nem tudja melyik szeriaszamu hardver melyik boltba kerul, akkor esely sincs megtalalni oket.
  • qrd0xQSt2rdvnu #10
    Csak nem ipad/iphone (vagyis ios) clustert akarnak építeni valamelyik laborban? Kíváncsi lennék a döbbenetre, ami az arcukra fog kiülni, amikor rájönnek, hogy az Apple nem támogatja a clusterezést...
  • Griphons #9
    fene a gusztusukat...
  • hunwhite #8
    ....azért a rablást nem nevezném trükkös tolvajlásnak :)