Gyurkity Péter

Windows 8 vagy RT, avagy mire figyeljünk a vásárlás előtt

A Microsoft új operációs rendszere immár több mint egy hónapja elérhető, a Surface táblák felbukkanásával és lassú terjedésével azonban a vásárlók egy része nem igazán tudja mire alapozni döntését. Látszólag egyszerű dolgunk van, hiszen a Windows RT csak az erre felkészített táblákon és hibrid megoldásokon elérhető, a két szoftver között azonban találunk olyan alapvető különbségeket, amelyeket a megjelenés pillanatában még a szoftvercég munkatársai sem tudtak részletesen kifejteni. Azóta némileg javult a helyzet, azonban nem árt összefoglalni az eltéréseket, hogy elkerüljük a kellemetlen meglepetést.

Legutóbb a Windows 8 eddigi szereplését veséztük ki hosszabban, most pedig a két új változatot hasonlítjuk össze, legalábbis a funkciók és támogatás szempontjából. Ennek itt az ideje, hiszen egyre több beszámoló és végfelhasználói termék jelenik meg, immár itthon is kapható az első RT-s tábla, az Asus Vivo Tab RT, a Microsoft és az ARM között létrejött megállapodás eredményeként pedig a platform a jövőben a 64 bites architektúrákon is elérhető lesz, hogy biztosítsák az életút meghosszabbítását. Egyes gyártók ugyan jegelik korábbi terveiket, ám ez nyilván nem csillapítja a vásárlók érdeklődését az új hibridek és hordozható megoldások iránt.


Felület alapján megkülönböztethetetlen a két operációs rendszer

Az operációs rendszer megjelenése előtti napokban még a szoftvercég háza táján sem álltak túl jól a felvilágosítással, a The Verge eredeti cikkében éppen arra világított rá, hogy a tengerentúli Microsoft szaküzletekben is sokszor rossz válaszokat adtak az elhangzó kérdésekre. A segélynyújtásra szakosodott alkalmazottak gyakran elmulasztották kiemelni a két változat közötti legfontosabb különbségeket, az RT esetében igyekeztek az előnyöket kihangsúlyozni, vagy éppen ködösítettek, és elkerülték a részletes kifejtést.

Mára kicsit letisztult a kép, a cég vezetése ígéretet tett arra, hogy külön tréningen készítik fel saját munkatársaikat a megfelelő válaszokra, a hivatalos internetes oldal pedig a legtöbb helyen szintén feltünteti a nagyobb eltéréseket. A Surface RT és a Surface Pro táblák összehasonlító táblázatában jól látható, hogy míg előbbi az ARM architektúra chipjeire készült, utóbbi az asztali és noteszgépes vonalon bebetonozott x86 és x64 processzorokon fut. Ezzel persze a legtöbb vásárló tisztában van (már ha egyáltalán tudja, mi fán terem az x86), az azonban sokkal égetőbb kérdés, hogy milyen alkalmazásokat és szoftvereket futtathatunk egyiken és másikon, illetve hogy mi a helyzet a kompatibilitással.

Amíg ugyanis a Windows 8 esetében az alapértelmezett csempés felület (Modern UI) mellett visszaválthatunk a hagyományos asztalra, azon pedig kényelmesen futtathatjuk a régebbi verziókra készült programokat (Start menü nélkül is), a Windows RT már kizárólag a Windows Store oldalán letölthető appokkal használható. Utóbbinál is létezik a hagyományos asztal, azonban ott csak a Microsoft által elkészített néhány szoftver használható, továbbiak pedig nem is várhatók, hiszen a fejlesztéshez szükséges API-t a szoftvercég nem fogja kiadni. A RT a Windows 7-re és elődeire elkészült programokat sem futtathatja, hiszen azok az x86 architektúrára jelentek meg, így a rendelkezésre álló programok számára egyelőre csekély - és ez egyben komoly korlátot jelent az okostelefonoktól a szerverekig húzódó, teljesen egységes platform gondolatát illetően.


A Window RT-n nem futnak a szokványos Windows alkalmazások

A Surface RT (Runtime) az Office Home csomaggal érkezik, ez azonban nem jelenti a teljes termékcsaládot, itt a Word, a PowerPoint, az Excel, illetve az OneNote található meg. A lehető legnagyobb kényelmet a Microsoft appok biztosítják, úgy mint Windows Mail, Messaging, Internet Explorer 10, Bing, Xbox (Music, Video, Games), az online tárhelyért pedig a SkyDrive a felelős. A januárban érkező Surface Pro a Windows 8 Pro révén már Intel Core i5 chippel érkezik, támogatja a teljes Office csomagot, az új appok mellett pedig lehetőségünk lesz a hagyományos programok futtatására is - ez azonban 500 helyett rögtön 900 dolláros árat jelent, ami nyilván sokak számára lesz visszatartó tényező.

A Windows 8 (még véletlenül sem Windows 8 RT, vagy Windows RT 8) a szokásoknak megfelelően külön is kapható, immár letöltés formájában is. Az Office ebben az esetben természetesen nem a csomag része, az upgrade, vagyis a korábbi verzióról való frissítés viszont elérhető, bár a 32-ről 64 bitre történő váltás itt sem egy lépésben történik (tehát 32 bites Windows 7-ről nincs upgrade opció 64 bites Windows 8-ra). A Windows Media Player (DVD-lejátszás nélkül), a Storage Spaces, a Bitlocker titkosítás, a Group Policy kezelés és beállítások, valamint a domén támogatása és a Remote Desktop szintén jelen vannak (ez utóbbi kliens módban az RT alatt is elérhető), itt pedig három eltérő változat közül választhatunk: Windows 8, Windows 8 Pro, illetve a vállalatoknak szánt Windows 8 Enterprise.

A Hyper-V kliens a korábbi Virtual PC-t váltja, feladata továbbra is a virtuális gépek kezelése, a BitLocker az adattárolók titkosítását végzi, lehetőségünk van a VHD-fájlból való rendszerindításra, míg a VPN-elérést a Direct Access, a telepítési és futtatási jogok szabályozását az AppLocker funkción keresztül végezhetjük el, a Windows To Go pedig az USB-ről való indulást szolgálja. Dobozos példányt már nem találunk az operációs rendszerből, a Personal Use License pedig már nem kötődik a számítógéphez, így a rendszert az eltávolítás után telepíthetjük egy másodlagos gépre, vagy akár el is adhatjuk azt (korábban telepített illegális változatot viszont nem legalizálhatunk vele).

Az RT ugyebár kizárólag az azzal szállított táblákon és hibrideken elérhető, ezt külön nem vásárolhatjuk meg. A hangsúly itt egyértelműen a csempéken van, ami pedig az asztali gépeken feleslegesnek és körülményesnek hat, az itt (az érintőképernyő révén) éppen megfelel a célra. Az egyes beállítások és programok mind egy-egy csempén keresztül érhetők el, a további szoftvereket pedig a már említett online boltban szerezhetjük be, illetve megtalálható a már szintén említett Xbox tárház is. Egyelőre a Tegra 3 chipek támogatása megoldott, a mindennapos használat során pedig tekintettel kell lennünk ezen processzorok mérsékelt teljesítményére, valamint az akkumulátor véges üzemidejére, ami egyben a fejlesztőknek is komoly korlátot jelent, hiszen nem lehet (nem érdemes) ész nélkül portolni minden szoftvercsomagot és nagyobb játékot.

Aki tehát mindenképpen valamilyen Windows 8 változatra, netán az azzal együtt érkező hardverre vágyik, annak érdemes elgondolkodnia a felhasználási célokon. A Surface táblák és a partnerek által piacra dobott egyéb hordozható megoldások inkább amolyan átmeneti eszköznek tűnnek, amelyek összekötik az immár Windows Phone szoftvert futtató okostelefonokat és a windowsos személyi számítógépeket. A gyártók jól látható módon még az ideális méretet keresik, a 13 hüvelyk már túl nagynak hat, ez egyáltalán nem biztosít kényelmes használatot tábla üzemmódban, a másik oldalon viszont a 7 hüvelykes androidos fejlesztések nagyon is jól fogynak - talán éppen 10 hüvelyk környékén lesz az arany középút a Windows RT számára.

A modern felület elsősorban szintén itt látszik életképesnek, bár talán a Microsoft is inkább arra számít, hogy a csempéket majd a következő Windows teszi mindenhol alapértelmezetté, addig igyekeznek mindenkit hozzászoktatni a gondolathoz. A korábbi tervekkel ellentétben a Surface táblák hamarosan számos egyéb üzletben is megtalálhatók lesznek, ám az még mindig nem világos, hogy Redmondban valóban csak egy korlátozott számban fogyó referenciamegoldásként, avagy a tömegeket meghódító slágertermékként gondolnak-e a fejlesztésre. Bárhogy is legyen, jól meg kell gondolnunk, hogy a szoftver melyik változatát választjuk, mert talán hatalmas bukásra egyiknél sem számíthatunk, az még a jövő kérdése, hogy melyik kezelőfelület és melyik platform válik majd elsődlegessé minden vonalon - mire megszületik a válasz, addigra az is eldől, hogy a táblák mennyiben tudják majd leváltani a megszokott formátumokat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zola2000 #15
    Jah, olyan mint a windows 8 asztal csempe nélkül
  • end3 #14
    Mindenben egyetértek "zord01"-el. Azt fenntartva, hogy ha széles tömegeknek akar valaki szolgáltatni, nem a cég stílusa a legelső legfontosabb szempont termékek pozícionálásánál. A stílus e körben mindíg drága luxus volt és az is marad.

    A "desktopos" Windows 8-at felfogom egy erős Win7 SP2-nek. Mert kétségtelen, aki el tudja fogadni a "sarkokba az egérkurzort" megoldást, annak egy olajozottan működő, használható rendszer lesz, (Win 7 használata után is). Az erőforrásokkal sokkal jobban gazdálkodik mint hetes elődje. A METRO-nak hála, szép, kreatív a megjelenés, a fejlesztői nagyon ötletesen oldották meg a felhasználói felületet, - mindenki más véleményével szemben, aki ezt fikázza. - Élvezet vele "egerészni", bár a METRO jelenleg egy szimpla "videojáték a desktop felett". (Majd ha az appok fejlesztői dolgoznak pár évet az x86-os programok átírásán, akkor talán a legjobb rendszer is lehet belőle.)

    De persze az MS (is) a legújabb kori elveknek megfelelően, ki akarja már előre fizettetni a fejlesztéseit. Magyarán, akinek elsőre tetszik az újdonság, a megvásárlásával, - azaz az első részlet megfizetésével, - meghitelezi az MS-nek a véglegesen pár év múlva jövő, a tervezett legújabb disztribuciós modell szerinti, működő, jól használható "Win valahányadik" operációs rendszerét...!

    Jelenleg meg, a pénzedért kapod a "rácsodálkozás" lehetőségét, ami azért több a semminél, főként ha az unalmas XP felhasználói felületét nézegeted immáron 1 évtizede. Garantáltan olajozottan működni fog egy olyan gépen amin az XP is jól futott, és persze van alatta egy kb. jelenleg 8 ezer forintért megvehető, Radeon 5450-es vagy legalább ennek a teljesítménynek megfelelő más VGA.

    Egyébként egy idő óta megjelent, és lassan hódít ez a "hitelezős" pénzügyi modell..., értelmes, sokaknak tetsző projekteket finanszíroznak így manapság a világon. (Lehet, ez lesz a megoldás a válságból kifelé, a világgazdaság "Facebook"-ok, azaz konkrétan a fogyasztó tömegek által "szabályozott", újfajta működéséhez, és egyúttal a piacgazdaságokban időről-időre kialakuló túltermelési válságok leküzdéséhez.)

    Többek között az MS további sikeréhez (azaz pénzügyi fennmaradásához is) szerintem két dolog kell:
    (És bár nem vagyok fejlesztő, de az nem igaz, hogy egy kis programozással ezt ne lehessen megoldani.)

    1./ Az első indulásnál fixálni lehessen a választást a METRO ill. desktop mód között. (Mert nem kéne sok millió felhasználó, sok fórumon megfogalmazott igényére "szemlesütni"..., addig is, amíg "ínycsiklandó" programtömegek már csak METRO-ra lesznek elérhetők a store-ban.) Mert kicsit fárasztó, hogy használat közben naponta szükséges az oda-vissza ugrálás. Na meg az is, hogy a valódi választás lehetőségének felkínálása helyett, ránk erőszakolnak sokak által vitatott megoldásokat.

    2./ A "start" menű visszahelyezése a desktopos rendszerbe. (Sőt bizonyos fentartásokkal és módosításokkal a desktop-os rendszereken én még METRO-s csempét is adnék neki, bár a METRÓN tallózni fastruktúrában a desktop-os appokat, dokumentumokat, nyilván nehezebb lesz megoldani. De sok felhasználónak ez sokat segítene egy ilyen "átmeneti" korszakban,) - Bevallom, a "start" menűt tudatosan én sem használtam semmire az elmúlt évtizedben, amíg a Win 8 rá nem ébresztett, hogy az oprendszeren belül ez milyen jól használható navigációs eszköz. :-)
  • daninet #13
    miért nem adják ki az API-t RT-hez? érthetetlen
  • zord01 #12
    Pontosítanék: "Hosszú távon az lesz a nyertes, aki előbb alkotja meg ezt az ökoszisztémát."

    Pontosabban az lesz a nyerő, aki elsőnek alkotja meg ezt az ökoszisztémát VONZÓ köntösbe csomagolva...
  • zord01 #11
    Nézd, én nem vagyok egy Apple fan, de pont hogy fordítva látom. Szerintem pont hogy az MS őskövület, és az Apple innovatív. Mert hát mi is történt? Az MS 30 éve ugyan azt a szekeret tolja, még az Apple bele mert vágni új dolgokba. Látott fantáziát olyasmiben, amiben az MS nem. Pl hardver fejlesztés. Ipod, MBA, és ami a legnagyobbat durrant az az Ipad, Iphone duó.

    Egész konkrétan annyira volt innovatív, hogy a világ összes gyártója a fejét fogva, kapkodva igyekszik rohanni utánuk. Lásd Samsung. Ők reagálták le a legjobban az Iphone hatást, és lám hova jutottak. De pl az Intel is csak rohan az Apple után, hisz a nem túl sikeres ultrabook platform nyílt válasz volt (akart lenni) a MBA-re. Nem jött be (bár még befuthat, de elsőre bekli).

    És ugye ott vannak azok a vállalatok, akik nem vették fel időben a fonalat, mint Pl a Nokia, aki piacvezető ikonbó, a szeméttelep szélére került, és 2-3 éve a puszta fennmaradásért küzd. Kisebb-nagyobb sikerrel.

    És szerintem az MS is egy afféle Nokia. Naaaaaaaaaagyon későn kapcsoltak, hogy a számítástechnikai iparág nagyobbik része mobilizálódni kezdett, méghozzá jóval nagyobb mértékben, mint amit ők át tudnak fogni (kvázi az ő egész birodalmuk az x86 x64-re épül, ami ma még "nem elég mobil" (főleg a magas fogyasztás és hőtermelés miatt).

    Szóval szerintem az MS későn vette észre, hogy hopppp elmegy mellettem a világ, hoppp kéne ARM-re is fejleszteni, ha nem akarok kimaradni a nagy profitból, hopppp kéne hardvert is gyártani, mert az Apple-nek olyan szinten jött be, mintha egyenesen pénznyomdát nyitott volna, hoppppp mobil fronton is oda kéne tenni magunkat...

    És én úgy gondolom, hogy a későn jött felismerésnek kapkodás lett a vége, és egy nem jól átgondolt koncepciót tettek le.

    Igen, a koncepció nem épp konzervatív, sőt ellenkezőleg, radikális, de ellenben a valóban innovatív Apple-lel (a régivel, aki az Iphon-t megalkotta, nem az újjal, akinek az "twice as amazing" az Iphone5 meg az "in house map services" LOL) ezt a radikalizmus nem a valód innováció szelleme hatja át, hanem a kapkodás, a kétségbeesett kaparás, hogy "Héééééééé világ ne menj el mellettem, akarok én is a tortából"

    Nah most ami a koncepciót illeti ott hibás, hogy jelenleg 3 teljesen inkompatibilis platformot próbál egybe gyúrni, ezáltal minden platformon kompromisszumokra kényszerítve a felhasználót.

    Nem fog menni. Ma még nem. 5 év múlva igen. Addig az Apple csinálja jól, hogy differenciál, aztán majd mikor eljön az idő, akkor hogy kiforrott módon lehessen tálalni egy multiplatform megoldást, akkor majd meglépik.
    Hosszú távon az lesz a nyertes, aki előbb alkotja meg ezt az ökoszisztémát. És nem kizárt, hogy ez az MS lesz. De jelenleg még nem áll erre készen a technika, így elsietett, rossz lépésnek tartom.

    Persze ezt majd a piac eldönti. Ha egy év múlva arról olvasunk, hogy az összes tervszám teljesült, és dögivel adják el a W8-at, meg a Surface-eket, akkor tévedtem.

    Amúgy akár bejön az MS húzása, akár nem, SJ-nak egy dologban igaza volt: "A MS-nak nincs stílusa..."
  • KopaszIsten #10
    Én nem komplett gépet szoktam venni, hanem úgy állítok össze magamnak egy gamer (asztali) gépet, és én telepítem fel az OS-t... :P
  • daveofgod #9
    nem sokáig fogsz Win7 et új készüléken találni szerintem. Már most is a legújabbakat Win8 al promotálják.
  • KopaszIsten #8
    Én XP-t használok (tudom egyesek szemében ezért őskövület vagyok), és ha új gépet veszek, akkor egy win 7-en gondolkozok...
  • daveofgod #7
    nem tudom. Elemzők szerint az Apple leragadt és túl konzervatív, míg az MS mert változtatni és nagyot álmodni. A kérdés, hogy jó volt e ilyen korán piacra dobni. Nekünk kötelező win8 at használni. Szerintem jobb mint a Win7, de ez szubjektív. PCre a Metrot nyugodtan kihagyhatták volna.. Nem használja majd senki.
  • zord01 #6
    Szvsz nagy hiba volt az MS-től megpróbálni összemosni a két oprendszert. Sokkal jobban differenciálni kellett volna. Emiatt most szívnak az asztali felhasználók is (én kipróbáltam a W8-at asztali gépen, szörnyű lett, viccen kívül), ugyanakkor tablet fronton is harmat gyengék. Surface RT Ipad áron megy, oszt jóval gyengébb. (retina? wtf, jó nektek a 1366*768, meg a tárhely felét leszívó OS). Ugyanakkor semmivel sem jobban használható. Mindkettő pötyögésre, szórakozásra elég, semmi többre. Tehát itt elvész a Windows előnye.
    Az meg, hogy x86-os cuccok nem mennek rajta, igazából nem is predesztinálja a Windows névere.
    Sokkal jobban járt volna az MS, ha élesen elválasztja a tablet OS-t az asztalitól, és csak a kis erőforrás igényű dolgok kompatibilitását oldja meg. (pl.: word). Apple csinálja jól. Ahelyett, hogy görcsösen próbálna egybe gyúrni mindent, inkább arra fekszik rá, hogy minden platformon maximális felhasználói élményt nyújtson, mind a GUI-t, mind a sebességet, amblok cuzzammen a felhasználói élményt figyelembe véve.

    Az MS-nek így nem jósolok túl nagy sikert. Én nagyon vártam a W8, WP8, RT triót, és azt érték el, hogy most se WP8 nem kell, se RT, de még az asztali OS-t is szétcseszték, úgyhogy ezt a generációt én át is ugrom. JUMP!

    Egyetlen esélyük van, ha belátható időn belül össze tudják boronálni a 3 platformot, ÉS emellé ki tudnak szülni egy VONZÓ kinézetű (no meg persze gördülékeny, és HASZNÁLHATÓ) felhasználó felületet.