Berta Sándor

A gépelési stílus azonosíthatná a felhasználókat

Az amerikai Defense Advanced Research Projects Agency (DARPA) munkatársai egy olyan megoldáson dolgoznak, amely a gépelésük alapján azonosítaná az embereket.

Az elmúlt években egyre nagyobb problémát jelentett, hogy a bűnözők túl könnyen törték fel a jelszavakat és jutottak hozzá a fontos információkhoz. A háttérben az áll, hogy a felhasználók többsége nem megfelelő jelszót alkalmaz, ezzel pedig megkönnyíti az elkövetők dolgát. A DARPA kutatói éppen ezért egy olyan rendszeren dolgoznak, amelynek célja, hogy ujjlenyomatok vagy íriszminták alkalmazása nélkül tegye lehetővé az internetezők azonosítását.

A megoldás lényege, hogy a háttérben futó program a gépelési stílus alapján azonosítja az egyes embereket. Mivel minden felhasználónak egyedi a gépelési stílusa, például más sebességgel írja be a betűket, ezért az elképzelés egyszerűségében nagyszerű és egy ilyen program megalkotása kézenfekvőnek tűnik. (Érintőképernyőknél is kisérleteznek ilyen módszerrel.) Ha sikerül kifejleszteni a rendszert, akkor senkinek sem kell jelszavakkal bajlódnia, hiszen a gépelése lesz az egyedi azonosítója. Az ötlet nem új keletű, azonban eddig még nem igazán tudtak a szakemberek megfelelő rendszereket kifejleszteni.


"Jó lenne, ha egy olyan világban élhetnénk, ahol az emberek a munkahelyükön leülve a számítógép elé nyugodtan kezdhetnek dolgozni és az azonosításuk a háttérben - észrevétlenül - történik meg, anélkül, hogy megszakítaná a munkafolyamatokat" - jelentette ki Richard Guidorizzi, a DARPA munkatársa.

A kutató "kognitív ujjlenyomatnak" nevezi azt a módszert, amit már sikeresen teszteltek. A Pace Egyetem egyik professzora 99,5 százalékos pontossággal tudta a gépelési stílusuk alapján azonosítani a diákjait. A legnagyobb problémát az jelenti, hogy az egyes gépelési stílusok között az eltérés milliszekundumos, így a rendszereknek nagyon precíznek kell lenniük, hogy felismerjék a különbségeket. A jelenlegi megoldások csak átlagos eredményekre képesek, így a szakembereknek még sok dolguk van.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Komolytalan #22
    "Ettől legfeljebb akkor tér el, ha egy teljesen idegen kiosztású billentyűzet kerül elé."
    Két különböző billentésű billentyűzeten nagyon máshogy gépel ám az ember. Meg egyébként is: ez a dolog leutánozható. Nekem is sikerült mikor már tudtam mi a trükk, igaz kellett előtte gyakorolnom 1-2 percig.
  • Komolytalan #21
    1992-ben csinált ilyet egy cimborám, a "sysman" programjához, amit a fősulijának fejlesztett (sysman: rendszermanager progy volt, írásvédetté tudta tenni a winyó egy részét, pl rendszerfájlokat, hogy a hallgatók ne töröljék ha nem fér már rá a letöltött pornó, meg ilyenek). Ő is mondta, hogy figyeljem a kezét, megvolt a jelszó, és nem tudtam reprodukálni. Aztán rájöttem, hogy mindig azonos ütemben gépel: ütem volt azonos, sebesség eltérő - a leütések között eltelt idő arányát nézte.

    Na most jön a kérdés: ha nézte volna annyira ezt az algoritmust, hogy szabadalmaztassa, akkor most perelhetné a DARPA-t?
  • AZTA #20
    Meg mivan a gépírással? Bár azse mind1 mert van olyan hely ahol egy terminálnál állva kell gépelni, hát mer az is sokkal másabb mint a jól megszokott gépnél való ülve gépírás.
  • DeviloftheHell #19
    big bráner figyel vigyázzatok mit irtok
  • willcox #18
    Nem kell beszarni, ez az egész koncepció ezer sebből vérzik, nem fognak tudni gépelési stílus alapján senkit sem azonosítani, csupán a szokásos ijesztgetésről van szó. Meg a kutatási pénzek lenyúlásáról, mert belátható, hogy ennek soha nem lesz működőképes eredménye.
  • TheCunami #17
    a legtöbb kütyübe már van kamera meg arcfelismerés ha meg hosszú jelszót kell kitalálni akkor meg választasz egy dalt aminek a szövege lessz a jelszó és akkor akár 100 karakter is lehet és meg is lehet jegyezni és mi van ha én meg most egy kézzel irok
    vagy legyen úgy mint nálunk a munkahelyen vonalkóddal csak föltetoválod a farpofádra és biztos lehetsz abban hogy senki sem szerzi meg a jelszavadat
  • gforce9 #16
    Nyugi, fizetsz 100 dollárt és nem kell ellenőrzésre számítani. :) Ez a szoftver extra fícsörje lesz, a kiemelt ügyfeleknek.
  • DontKillMe #15
    "Jó lenne, ha egy olyan világban élhetnénk, ahol az emberek a munkahelyükön leülve a számítógép elé nyugodtan kezdhetnek dolgozni és az azonosításuk a háttérben - észrevétlenül - történik meg, anélkül, hogy megszakítaná a munkafolyamatokat"

    -Ez jó. Aztán a terrorizmus ellen - jelszóval - felhasználják majd mindenre, amire amúgy elvileg egyáltalán nem lenne joguk. Lesz egy keresőmotor, ami a neten darál majd, és egyedi azonosítókat rendel mindenkihez. Ezután, ha leírsz majd egy sort, tök mindegy, hogy anonim vagy e, vagy sem, azonnal tudják, hogy"kovácspistike" lebuzizta a köztársasági elnököt. Ennyi. Tudom, konteo, de akár reál is lehetne. (Vagy már az is)
  • MuchACHO79 #14
    De jó lesz... Felidegesit a góré, aznap nem tudsz többet belépni az ügyviteli rendszerbe.
    Kidob a barátnőd még azt se tudod irni neki, hogy te mocskos durva ribizli.
    Bebaszcsizol - Eddig se tudtál belépni, ezentúl se fog menni.
    Nem lenne egyszerűbb egy 3 dolláros ujjlenyomatolvasót tenni a készülékekbe? ÁÁÁÁÁÁ
  • xrt #13
    wow! Feltételezve hogy mindenki azonos billentyűzeten gépel bármit amit megszokott, majd azonosítani tudják az azonos iskolában gépírást tanult diákokat. Micsoda vívmány! De azért 100 dolcsiért ki is kerülhető az extra ellenőrzés esélye a repülőterken, most ez milyen pénzért megy most?


    ""Jó lenne, ha egy olyan világban élhetnénk, ahol az emberek a munkahelyükön leülve a számítógép elé nyugodtan kezdhetnek dolgozni és az azonosításuk a háttérben - észrevétlenül - történik meg, anélkül, hogy megszakítaná a munkafolyamatokat" - jelentette ki Richard Guidorizzi, a DARPA munkatársa."

    Arról nem is beszélve, mikor jutnak el hogy a légzési jellemzőket kezdik elemezni? Már most feszegetik a munkáltatók a mellékhelységekben elhelyezhető kamerákat, mikor jön a fingásdetektor? Vagy hova jutunk ezután? :S