Kiadó: Electronic Arts
Fejlesztő: Starbreeze Studios
Honlap

Rendszerkövetelmények:
Minimum: Core 2 Duo E4600 2,4 GHz-es vagy Athlon 64 X2 Dual Core 4600+ processzor, 2 GB RAM, GeForce 8800 GS vagy Radeon HD 4650 1 GB-os grafikus kártya, 12 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Core 2 Quad Q6400 2,13 GHz-es vagy Athlon II X3 440 processzor, 4 GB RAM, GeForce GT 545 DDR5 vagy Radeon HD 4850 grafikus kártya, 12 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: The Chronicles of Riddick-sorozat
Kategória: FPS

Kétségkívül merész húzás volt a Starbreeze Studios részéről, hogy néhány nem túl emlékezetes alkotás után - a The Darkness és a The Chronicles of Riddick-sorozat azért jó volt - úgy döntöttek, hogy megvásárolják egy közel 20 évvel ezelőtt megjelent videojáték jogait, majd annak koncepcióját felhasználva egy teljesen új sorozatot indítanak útjára. Merész volt egyrészt azért, mert a legtöbb játékos, aki 1993-ban, az eredeti Syndicate megjelenésekor már magabiztosan kezelte a számítógépet, nem biztos, hogy manapság is ugyanazt a hobbit űzi. Merész volt továbbá azért is, mert a készítők már a bejelentéskor kijelentették, hogy a háttér és a koncepció kivételével semmi mást nem kívánnak megőrizni a legendás elődből, amihez egyébként Peter Molyneux-nak is köze volt.

Egy ilyen megnyilvánulás után a régi rajongók nem sokat vártak a projekttől, mindenki más pedig csak sodródott az árral és várta, hogy mire jut majd a svéd fejlesztőcsapat. Hogy már itt a cikk elején lelőjem a poént, a Starbreeze Studios játékának valóban nem sok köze van a legendás elődhöz, ugyanakkor önmagában mégis képes volt kellő mennyiségű izgalmas és érdekes újdonságot is a képernyőinkre varázsolni.


Az egyetlen közös pont - néhány kivételtől eltekintve - az 1993-as előddel kapcsolatban tehát a koncepcióban és a játék által lefestett világban keresendő. A történet szerint a 2067-es esztendőben járunk, méghozzá egy olyan világban, amelyet néhány igencsak gazdag szindikátus irányít. A korábban csak a háttérben működött új világrend célja, hogy egy olyan digitális világot építsen fel az emberek számára, amelyet azok csak és kizárólag úgy élvezhetnek ki igazán, ha engedélyezik egy mikrochip beültetését az agyukba. Ezzel ugyan soha korábban nem látott élményt biztosíthatnak maguknak a futurisztikus világban, de a szindikátusok így minden egyes lépésükről és cselekedetükről tudni fognak. Mivel az uralmat egyidejűleg több ilyen háttérhatalom tartja kézben, ezért számukra igencsak fontos, hogy minél nagyobb szeletet hasítsanak ki maguknak a digitális világból.

Ebbe a konfliktusba fogunk mi magunk is belecsöppenni Miles Kilo képében, aki az EuroCorp nevű szindikátus szolgálatában áll mint egy alaposan kiképzett ügynök. Miles speciális chipkészlete lényegesen nagyobb erőt biztosít emberünk számára a többi humanoidhoz képest, így a rendkívüli tulajdonságok miatt talán nem meglepő, hogy megbízói számtalan feladattal bízzák meg annak érdekében, hogy meggyengítse a többi szindikátust. A történet sajnos a játék egyik igencsak gyenge pontja - még az eredeti Syndicate ismeretével sem érthető teljesen -, mentes a csavaroktól, a különösebb csattanóktól, ugyanakkor a kitűnően felépített játékmenet miatt egy csöppnyi hiányérzetünk sem lesz emiatt.

Akárcsak ugyanis a Starbreeze Studios korábbi FPS alkotásai, úgy a Syndicate is erősnek nevezhető a játékmenetet tekintve. Elsőre ugyan egy átlagos, erősen lineáris akciójátékként fogjuk megismerni a láthatatlan csőben terelgető kampányt, ám a rendkívül rövid játékidő alatt hamar rájövünk, hogy több van ebben a projektben, mint az elsőre látható. A svéd fejlesztők ugyanis gondoskodtak arról, hogy a harcrendszer és a haladás folyamatos és változatos maradhasson egészen az utolsó pillanatokig, ha már egyszer a sztori nem sikerült olyan erősre, hogy az hajtson minket előre.


Hogy ne unjuk meg hamar a kissé egysíkú pályákat, a készítők komolyabb interaktivitást biztosítottak a rajta megtalálható legtöbb tereptárgynak. Ez önmagában ugyan még nem lenne túl érdekes, de ezeket felhasználhatjuk a harcban, aktivizálásukat pedig - a beépített mikrochipnek köszönhetően - akár távolról is végrehajthatjuk, így pedig már mindjárt más színben tűnik fel az opció. Ennél sokkal izgalmasabbak viszont azok a különleges képességek, amelyeket Miles a DART 6-os lapkakészlet segítségével alkalmazhat.

Ezek közül az egyik a DART nézet, amely tulajdonképpen egy időlassítással együttműködő hőkamerát jelent. Alkalmazásával lelassul az idő, a képernyő elsötétül, egyedül az ellenséges egységek fognak rikító színben pompázni, így akkor is felismerhetjük - illetve likvidálhatjuk is őket -, ha azok fedezék mögött bujkálnak. A különleges nézet természetesen csak bizonyos időtartamig alkalmazható, utána töltődnie kell ahhoz, hogy ismét használatba vehessük. A DART nézet mellett van azonban még további három speciális képessége is hősünknek, amelyet a kampányban előrehaladva fogunk elsajátítani. Ezek a suicide, a backfire és a persuade. Kezdjük rögtön a leghaszontalanabbal, ami a backfire lesz. Ezt aktiválva ugyanis az történik, hogy egy kiválasztott ellenfél fegyvere hátrafelé sül el, ezáltal néhány másodpercre hatástalaníthatjuk őt, de igazi fájdalmat nem okozunk neki.


Lényegesen hasznosabbnak bizonyul majd a pályákon - főleg több ellenfél esetében - a suicide, amelynek hála beférkőzhetünk egy ellenséges egység fejében megtalálható mikrochipbe, majd ennek segítségével felrobbanthatjuk az illetőt. A mutatvány rendkívül hatásos tud lenni, amennyiben többen is állnak a célpont körül, ebben az esetben ugyanis ők is elhullnak. Szintén nagyon mulatságos volt a hasonló elven működő persuade opció, amelyet aktiválva szintén belemászhatunk egy kiválasztott ellenfél agyába, ám ezzel nem robbanást, hanem egy átmeneti, ámde hatásos üzemzavart tudunk elérni nála. Ezzel a kis csellel ugyanis kiválasztott emberünk teljesen összezavarodik, és ellenfélnek érzékeli saját társait, akiket így egytől egyig likvidál, majd dolga végeztével magát is átsegíti a túlvilágra.

Mindhárom opciót bármikor használatba vehetjük, ám akárcsak a DART nézet esetében, úgy itt is van bizonyos feltöltődési idő, ami esetükben nem automatikus lesz, hanem azon múlik majd, hogy hány embert és miképpen sikerült eltüntetnünk a harcmezőről. Ehhez számtalan fegyver lesz a segítségünkre, amelyek között érdekesebb darabokat is találunk majd, habár forradalmi újdonságokra esetükben már nem futotta a Starbreeze Studios kreativitásából.

A pályákon egyébiránt nem csak klónkatonák, hanem főellenfelek is várni fognak ránk, akiket nem lesz olyan egyszerű elintézni, mint szimpla társaikat, ugyanakkor azért lesz a fejlődési rendszer, hogy erősebb és ügyesebb ügynökökké váljunk. Habár konkrét szintlépés nincs, bizonyos időközönként kapunk majd pontokat, amelyekkel erősíthetjük a karakterünket, így megnövelhetjük élettartamát vagy egyéb tulajdonságait. Az egyjátékos kampány mellett ugyanakkor érdemes kiemelni még a kooperatív módot is, ami szemben a legtöbb erre kiélezett videojátékkal, képes valódi érdekességeket felmutatni, nem mellesleg pedig különbözik a szingliküldetésektől is, így más pályák és más koncepció is társul az egészhez.


Már az alapból jó színben tünteti fel a lehetőséget, hogy betöltését követően az egymás oldalán küzdő játékosok valóban egymásra lesznek utalva, és valóban szükségük lesz a kölcsönös segítségre, nem úgy, mint például a Call of Duty epizódok kooperatív módnak csúfolt Spec Ops pályái, amelyeknek többségét egyedül is könnyedén végig lehet játszani. Fontosnak tartom megjegyezni továbbá, hogy ebben már igazi szintlépés és egy összetett, de azért még logikus fejlődési rendszer is helyet kapott, amelynek keretein belül számtalan fejlesztést aggathatunk főhősünkre, a sikeres küldetések után kiosztott pontokból pedig fejleszthetjük fegyvereinket, karakterünk képességeit és így tovább. A kooperatív mód egyszóval rendkívül jóra sikeredett, akárcsak az egyjátékos kampány! Grafika: Ezt az idilli összképet azonban sajnos alaposan beárnyékolja a Syndicate külleme, ami egyáltalán nincs összhangban a jó ötleteket felvonultató játékmenettel. A grafika ugyanis mondhatjuk bátran, hogy kis híján csúnya, több éves lemaradásban van a kurrens alkotásokhoz képest, a tárgyak többsége kopott, az animációk is elég csúnyák, de a jó oldalát is nézve, legalább nem kell bitang erős gép ahhoz, hogy futtassuk a programot.

Kezelőfelület, irányíthatóság: Kezelőfelületét tekintve a Starbreeze Studios egyszerű, a koncepcióhoz illeszkedő és futurisztikus megoldást alkalmazott a játék esetében, amivel nincs különösebb probléma, mint ahogyan az irányítással sincs, hiszen az a sablon FPS alkotások formuláját követi. Ami miatt mégis pontlevonás illeti ezt a részletet, az a kicsit elbaltázott kamerakezelés, ami a svéd csapat védjegyének számít már a The Chronicles of Riddick-sorozat óta. Ennek köszönhetően ugyanis egy olyan kameranézetet kapunk, ami megpróbál illeszkedni főhősünk mozdulatsoraihoz, így tehát realisztikusnak próbál tűnni, de a legtöbb esetben inkább hullámzóvá és zavaróvá válik, aminek következtében akár rosszullét is kerülgetheti a játékost.

Játszhatóság: A játék kampánya sajnos rendkívül hamar teljesíthető, alig néhány óra alatt kijátszható a történet, amelyet sokkal informatívabbra is megalkothattak volna a készítők. Szerencsére van kooperatív mód, amivel megnövelhetjük a szavatosságot, de összességében így is egy hajszálnyit kevésnek éreztem mindezt.

Intelligencia, nehézség: Ami azonban kitűnően skálázható a Syndicate betöltését követően, az a nehézség, amivel valóban bárki megtalálhatja a súlycsoportjához illő szintet. Amiért azonban maximális pontszámot mertem szavazni ennek a résznek, az a mesterséges intelligencia. Tény, hogy készültek már intelligensebb ellenfeleket felvonultató FPS játékok is a múltban, ugyanakkor megdöbbenve tapasztaltam, hogy még a legalacsonyabb fokozaton is állandóan helyezkednek és taktikáznak a szemben álló felek, aktívan használják a fedezékeket, és menekülni próbálnak, ha esélytelennek látják a küzdelmeket.

Hangok, zene: Ugyan a szinkronhangoktól nem fogunk hátast dobni, a hangeffektek esetében mégis rendkívül kiemelendők a fegyverhangok, amelyek - futurizmus ide vagy oda - elképesztő erőteljesre sikeredtek, szó szerint ki akarják szakítani a hangfal membránját, sőt, a készítők még arra is ügyeltek, hogy kisebb helyeken jobban visszhangozzanak a lövések és így tovább. Kitűnő munka!

Összegzés: Nyilván a játék a sok pozitívum ellenére is messze jár a tökéletestől, amit egyrészt küllemének és rövidségének köszönhet, de a legtöbb játékos garantáltan nem fogja érteni a mögé sorakoztatott koncepciót sem, ami felületesen van bemutatva, a sztori sem áll össze a végkifejlettel, de mindezt legalább részben sikerül ellensúlyoznia a játékmenetnek. A legnagyobb probléma azonban mégis az, hogy szinte semmilyen kapcsolódási pont nincs közötte és az eredeti 1993-as Syndicate között, ettől eltekintve azonban kellemes élményben részesítheti az FPS műfaj szerelmeseit.