Kiadó: Paradox Interactive
Fejlesztő: Neocore Games
Honlap

Rendszerkövetelmények:
Ajánlott: AMD Athlon 3500+ vagy Intel Pentium IV 3,4 GHz, 2 GB RAM, Nvidia 6600 (256 MB)/ATI Radeon X700 (256 MB), 8 GB HDD, Windows XP/Windows Vista, DirectX 9.0c
Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat
Kategória: stratégia

Amikor 2009 őszén a boltok polcaira került a korábban ismeretlen fejlesztőcsapatként számon tartott Neocore Games második alkotása, vagyis a King Arthur, a magyarországi stúdiót rögtön úgy kezdték emlegetni, mint a hazai játékipar zászlóshajóját. A kitüntetett cím nem volt alaptalan, hiszen már a 2008-ban megjelent Crusaders: Thy Kingdom Come sem volt egy félresikerült alkotás, az Artúr király mondakörét feldolgozó második munkájukkal azonban képesek voltak külföldön is megvetni lábukat.

Hiába voltak a játéknak komolyabb hiányosságai, összességében mégis egy kiváló történettel, az átlaghoz képest apró, de annál szerethetőbb újításokkal, valamint végletekig összetett játékmenettel rendelkezett, aminek köszönhetően a legtöbb fanatikus mind a mai napig könnyes szemmel vagy éppen a dühtől eltorzult arccal emlékszik vissza a programra. A teljes címén King Arthur: The Role-Playing Wargame ugyanis pozitívumai mellett olyan negatívumokat is birtokolt, mint az idejekorán nehézzé vált csaták, a kampány előrehaladásával kezelhetetlen birodalom és így tovább.


Ugyan az időközben megjelent két kiegészítő valamelyest javított az összképen, de az igazán nagy megújulást egyértelműen a már korábban bejelentett King Arthur II-től vártuk. A Neocore Games azonban úgy gondolta, hogy még egy utolsó bővítmény erejéig visszatér az első felvonáshoz, hogy egy igazán rendhagyó programmal fejezze be az ott megkezdett történetet, illetve kösse össze azt a második epizód sztorijával.

Az erre hivatott kiegészítés a King Arthur: Fallen Champions címet kapta a keresztségben és mielőtt bárkiben felmerülne a kérdés, elárulnánk, hogy egy önállóan futtatható darab, tehát nem igényli az alapjáték meglétét. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy a fejlesztők alapjaiban alakították át az egész játékmenetet, ha úgy jobban tetszik, egyszerűsítették azt. Sem stratégiai képernyő, sem birodalom- és hadseregmenedzsment, sem toborzás, sem szabadon bejárható terület, de még a körökre osztott játékmenet sem fedezhető fel a legújabb kiegészítőben.


Hogy akkor mégis mi maradt? Például egy kiválónak nevezhető, három szálon futó cselekmény, amely végül egy óriási fináléban találkozik, megalapozva ezzel a folytatás előzményét. A három ágon zajló történet három szereplőt is kínál, így választhatunk Drest the Chosen, Lady Corrigan és Sir Lionel között. Drest a messzi északról származik, és a mágusok kasztját erősíti, Britannia földjére pedig néhány látomásnak köszönhetően jutott el, amelyek olyannyira felkeltették az érdeklődését, hogy úgy döntött saját szemével vizsgálja meg a vízióiban megjelent ősi erdőt. Corrigan szintén a varázslás mestere, a hölgy ugyanakkor a Sidhe faj leszármazottja. Ha az ő történetét választjuk, akkor a küldetések alatt az ősi városba, Tir na nÓgba vezető utat fogjuk kutatni.

A harmadik választható oldalt Artúr király egyik lovagja, Sir Lionel képviseli, akivel meglepő módon korántsem egy rejtélyes kalandban veszünk részt, hanem egy klasszikus szerelmi történetben, amelynek keretein belül Lionel elveszett kedvesét keresi elkeseredetten. A három sztori ugyan már önmagában is rendkívüli izgalmakat kínál, de a legérdekesebbé akkor válnak, amikor összekapcsolódnak, ezáltal felvetve olyan kérdéseket, amelyekre csak a King Arthur II-ben kaphatunk majd válaszokat. A kampány érdekessége egyébiránt, hogy nem kell csak az egyik vagy a másik sztori mellett elkötelezni magunkat, így például megtehetjük azt, hogy megkezdjük a történetet Sir Lionel oldalán, elvégzünk két küldetést, majd utána Lady Corrigan útját kezdjük járni, egy-két feladat után pedig ismét visszatérünk a lovaghoz, vagy továbblépünk Drest missziójához. A kampány ettől még nem lesz érthetetlen és kusza, ugyanakkor ha elakadnánk az egyik oldalon, folytathatjuk a másik úton, majd később ismét visszatérhetünk oda, ahol korábban nem tudtunk továbbjutni.

Hőseinkkel mindemellett nem barangolhatunk szabadon a rendelkezésünkre álló területen, csak és kizárólag egy előre meghatározott, lineáris úton haladhatunk előre. Ez rendkívül furcsa az alapjátékhoz képest, de mivel egy jól felépített és masszív történetre épülnek fel a küldetések, hiányérzetünk nem emelkedik majd vészes magasságokba. Ezzel a húzással a fejlesztők egyértelműen azoknak kedveztek, akik a korábbi epizódokban már nagyon unták a különböző járványok vagy idegen hadseregek megjelenését, amelyek rendre áthúzták számításainkat, elterelve figyelmünket a történetről és korábbi terveinkről is. A szabad mozgás teljes hiányával átalakult a hadseregtoborzás is, de legnagyobb örömünkre a szöveges szerepjátékokra emlékeztető küldetések megmaradtak.


Az adott karakter útján haladva ugyanis a küldetéseket - vagy, ha úgy jobban tetszik, csatákat - gócpontokba szedték a fejlesztők, amelyek választásokon és döntéseken alapuló szöveges szerepjátékokra emlékeztető módszerekkel rendelkeznek. Nem árt jól átgondolni egy - egy válaszunkat, hiszen ezáltal nyerhetünk karakterünknek újabb felszereléseket, sőt, hadseregünket is így bővíthetjük ki katonákkal vagy különböző mitikus lényekkel. Továbbá az úgynevezett gócpontokon lehetőségünk lesz fejleszteni hősünket, de itt is komolyabb egyszerűsödés figyelhető meg.

Karakterünk mellett ugyanis egységeinket már nem ruházhatjuk fel különböző képességekkel, sőt, a csatákat sem automatizálhatjuk, mint korábban. Ennek természetesen szintén megvan a maga miértje, lévén az összecsapások is a reform útjára léptek. Ugyan az ütközetek koncepciója megmaradt, de immáron nem csak a nagy hadsereg elleni, tulajdonképpen a Total War-sorozatból elcsent megoldásokat láthatjuk, a Fallen Champions kiegészítőben ugyanis egy-egy ütközet akár hosszú percekig, sőt mi több, óráig is eltarthat.


Már alapból a térképek óriási változáson mentek keresztül, óriási hegyek és völgyek között vagy nagyobb hidakon kell levezényelnünk egy-egy csatát, de lesz, amikor egy magas dombra épült, nehezen megközelíthető erődöt kell bevennünk maroknyi seregünkkel. Nagyon tetszett, hogy a taktikára sokkal nagyobb szükségünk van, mint eddig bármikor, hiszen a legtöbbször nem egységeink erőssége és csapataink mérete határozza majd meg a csetepaték eredményét, hanem sokkal inkább hősünk képessége és a néhány főt számláló, ámde különböző képességekkel bíró csapatok jó elrendezése.

Fontos kiemelni, hogy a három hős nem csak három történetet, hanem tulajdonképpen háromféle taktikát és játékmenetet is kínál. Sir Lionel ugyanis elsősorban nyers erejére támaszkodik, míg a két másik karakter varázserejével segíti elő a harc sikerességét, de mindketten a mágia más és más útját járják, ezért össze sem hasonlítható Drest és Corrigan küldetéssorozata. Ezt a gondolatmenetet rávetítve a Fallen Champions kiegészítőre, az ebben látottak szintén nem hozhatók párhuzamba az alapjátékkal és annak eddigi bővítményeivel, hiszen ezúttal teljesen más élményben lesz részünk, alapjaiban átalakult játékmenettel és megoldásokkal. Ezek reméljük, hogy nem a második rész újdonságait vetítik előre, hiszen egy kiegészítőtől elnézzük az egyszerűsödést, de egy teljes értékű folytatás esetében már nehezen nyelnénk le. Grafika: A küllem sajnos fikarcnyit sem változott a 2009-ben megjelent alapjátékhoz képest, ami csak részben negatívum így, a 2011. év vége felé közeledve, hiszen ami gyönyörű volt három évvel ezelőtt, az ugyan látványos még a jelenben is, de korántsem olyan szép, mint az elvárható volna. Az egységekre ráközelítve már látszódnak a hiányosságok, és ha mindezt a legutolsó Total War-epizóddal vetjük össze, akkor a Fallen Champions már egyáltalán nem érdemli meg a maximális pontszámot. Erre a tényre kíván ráerősíteni még, hogy az illetékesek a rendkívül hosszú töltési időkkel sem tudtak mit kezdeni, ami bizony már óriási negatívum.

Kezelőfelület, irányíthatóság: Mivel egy kiegészítőről beszélünk, értelemszerűen sem a kezelőfelület, sem az irányíthatóság esetében nem változott semmi. Ami a Fallen Champions-ben megmaradt, az kiköpött mása az alapjátékban látottaknak, így a pozitívumok és a negatívumok is megmaradtak. Ugyan a kezelőfelületbe nem nagyon lehet belekötni, de az irányítás, azon belül is főleg a kamerakezelés - hiába testre szabható - a magaslati pontok miatt rendkívül frusztrálóvá vált, az egységek vezérlése pedig valamiért továbbra is körülményesebb a fentebb már sokat említett stratégiakirályhoz képest.

Játszhatóság: A pontozás esetében nem szabad szó nélkül elmenni egyetlen esetben sem amellett a tény mellett, hogy a Fallen Champions egy szimpla bővítmény, aminek köszönhetően nem túl hosszú, mintegy 8-10 órás kampánnyal bír, ami a nagy átlaghoz képest korrekt, de az alapjátékhoz képest kevés. Mivel azonban a fejlesztők egy nagyon jól felépített, kerek történetet illesztettek hozzá, a pontszám nem is lehet kérdéses!

Intelligencia, nehézség: A King Arthur egyik kiemelkedő negatívumaként annak idején egyértelműen a mesterséges intelligenciát és a nehézséget említette meg a legtöbb kritikus, amely egészen a legutóbbi kiegészítőig rendkívül kényes pontja volt a sorozatnak. A harmadik bővítmény nehézségi szintjeit azonban sikerült olyan jól optimalizálniuk a Neocore Games embereinek, hogy a könnyű valóban könnyű, a nehéz pedig valóban nehéz lett. Ezúttal garantáltan mindenki meg fogja találni a magának leginkább testhez álló beállítást, ami azért is szerencsés, mert a toborzás és egyéb lehetőségek hiánya miatt seregünk sokkal gyengébb és kiszolgáltatottabb az alapjátékban megszokotthoz képest. Mivel egyértelmű fejlődés tapasztalható ezen a téren, a maximális pontszám kijár a programnak.

Hangok, zene: A hangok és a zenék a Fallen Champions olyan részletei, amelyek a grafikához hasonlóan semmit sem változtak a King Arthur debütáló epizódjához képest. A menüben és a küldetések alatt ugyanazok az ismerős dallamok, ugyanazok a szinkronhangok és csatazajok hallhatók, mint eddig. Mivel ez a momentum már annak idején is kiváló volt, ezért ezúttal sem érheti szó a ház elejét.

Összegzés: Egy hajszálon múlt ugyan, de a King Arthur harmadik kiegészítője épp hogy kiválóra vizsgázott előttünk. Garantáltan lesznek olyan fanatikusok, akik az egyszerűsödés és a számtalan opció hiánya miatt ennél jóval kevesebb pontszámot adnának a bővítménynek, de mivel itt elsősorban a történeten van a hangsúly, illetve néhány érdekes újdonságon, ezért mi értékeltük a fejlesztők merészségét. Ehhez bizony kellő bátorság kellett a részükről, de szerencsére a végeredmény nagyon jól sült el. Jöhet a King Arthur II!