Berta Sándor

Mobil piac - beköszönt az aranykor?

Az ARM brit cég mobil eszközökért felelős alelnöke a Hot Chips Konferencián mondott beszédében kiemelte, hogy eljöhet a mobil piacon az aranykor, de ugyanakkor a gyártóknak számos problémával kell szembenézniük.

Simon Segars, az ARM alelnöke 1990-ben került a céghez, ő volt a tizenhatodik alkalmazott. Segars kijelentette: a rendszerfejlesztők számára a mostani korszak minden eddiginél gyümölcsözőbb, folyamatosan nő a mobil internethozzáférések száma. Emellett azonban vannak különböző akadályok is, ezek közül a leglényegesebb, hogy még nincsenek meg a jövőbeli termékek kifejlesztéséhez szükséges alapvető technológiák.

A szakember szerint a helyzetet súlyosbítja, hogy túl alacsony a gyártási kapacitás és a hiányzó befektetések miatt alkatrész-ellátási nehézségek alakulhatnak ki. Mindez nem csak a termelési volument érinti, hanem a technológiák továbbfejlesztését is. A félvezetőipar már egy évtizede foglalkozik az EUV technológiával és annak tökéletesítésével, de még túl sok részlet tisztázatlan. Különösen igaz ez a költségekre. Egy chipgyártó üzem akkor működik gazdaságosan, ha 200-300 ostyát készít óránként de az EUV-gyárak jelenleg óránként mindössze 5 ostyát tudnak készíteni.


Segars szerint az ipar mellett a chiptervezőknek is komoly problémákkal kell szembenézniük. A GPRS- és az UMTS eszközök megjelenése óta a modemek egyre bonyolultabbak és ez a jövőben csak még inkább igaz lesz, különösen az LTE-t támogató termékek megjelenésével. Ide vehetők az energiaellátás problémái. Az akkumulátorok teljesítménye évente átlagosan csak 11 százalékkal nő, ez pedig túl kevés ahhoz, hogy kiegyenlítse a chipek energiaéhségéből adódó fogyasztási különbözetet. Éppen ezért van szükség új anyagokra és kémiai eljárásokra.

A jelenlegi akkumulátoroknál kétszer nagyobb kapacitású modellek megjelenésével az okostelefonok körülbelül 2 éven belül olyan szupertelefonokká válhatnak, amelyek feleslegessé tehetik akár a notebookokat is. A 28 nanométeres gyártási eljárással készülő többmagos processzorok és integrált grafikai egységek ezeket a készülékeket elsődleges internetezős és médiatartalmakat lejátszó számítógépekké tehetik. A 12 megapixeles integrált kamerák, az 1080p-s felbontású videofunkciók, a nagy felbontású videók eltárolásának képessége mind alkalmassá teheti ezeket az eszközöket arra, hogy kiváltsák a számítógépeket, a beltéri egységeket, a játékkonzolokat és a televíziókat.

Évente 280 millió szupertelefon készülhet majd, amelyek mennyisége 3 éven belül elérheti a PC-piac nagyságát. Ebben a folyamatban kulcsszerep juthat az Androidnak és az Android Marketnek. Továbbá meghatározó funkció lehet a HTML5- és a Flash Player 10 kompatibilitás, illetve az OpenGl által támogatott 3D-s kezelőfelületek használata. Segars úgy vélte, hogy a folyamat körülbelül két éven belül lezajlik majd és 2015-ben megjelenhetnek azok az univerzális gépek, amelyek a SoC-chipekre fognak épülni. Sok különböző hardverváltozat valósulhat majd meg, de ugyanígy fontos lesz a szoftveres háttér biztosítása is. A számos megoldandó probléma ellenére azonban valóban beköszönthet a mobil piac aranykora.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #22
    Jelenleg is kapni hdmi kimenetes, usb host controller-es telefonokat, amiken dokkolt allapotban hd desktop van. Viszont szinte a legtobb olcsobb android-os telefon is kepes bluetooth-os billentyuzetet kezelni es wifi-n kikuldeni a kepet egy upnp kompatibilis keszulekre (pl. nemelyik samsung tv-re). Innentol semmi nem akadalyozza meg az embert, hogy hazaerve a hazi wifi halozatra felmaszo telefon kirakja a desktop-jat a tv-re. Sot ha van billentyuzet a telefonban, akkor a bongeszeshez, email-hez vagy a filmnezeshez eleg a telefont hasznalni taviranyitonak. (ekkor a telefon kijelzoje csak touchpad-kent mukodik, a kep a tv-re megy)

    A legtobb otthoni feladatra (kiveve a jatek es a munka) ma eleg egy atom-os netbook teljesitmenye, amit azert a legtobb high end telefon mar ma is hoz. Kijelzonek meg ott a nagykepernyos tv.

    Egyebkent ez a koncepcio az ibm-tol szarmazik a 90-es evek elejerol. Eloszor ok keszitettek egy hasonlo prototipust, ami egy doboz volt, egy pc belsejevel es mindig a radugott i/o felulettol fuggott, hogy pc, pda vagy telefon lett. Persze arulni nem kezdtek, mert nem volt ra piac. Most mar van.
  • TommeyIkya #21
    "Na de ha ez úgy működne ahogy leírtad hogy kivált pár eszközt a "mobil", akkor az azt is jelentené, hogy az eszközök helyett "mobil dokkolókat" kellene rakni egy vagon pénzért"

    Ez most komoly? Vezeték nélküli technológiákról hallottál már? :D Lehet, hogy most még nincsen mindenre, de a jövőről beszélünk, mire a mobil elég gyors lesz az említett dolgokhoz addigra simán lesz benne olyan gyors WiFi (vagy ahogy nevezni fogják), hogy nem lesz gond a másik szobából fullHD-t tolni a plazmára.. :) Még, hogy dokkoló.. apám.. :D Az egész cikk a fejlődésről szól, új technológiákról, nem arról, hogy a mostaniakkal hogyan lehetne valamit megoldani.. egyébként sok mindent most is meg lehet csinálni, pl. tv kimenet az már ott virít több készüléken is, nekem is volt Nokia N95-ön már jó 3 évvel ezelőtt :)
  • asdasdasd #20
    Ja tényleg van 4 magos belőle.
  • asdasdasd #19
    I5 nem két magos? Persze 4 szál...
  • nextman #18
    Azert az 5000 nagyon a legalja.
  • zpe #17
    jól tudom, szerintem csak :)
  • zpe #16
    Ha jóltudom ez még csak koncepció telefon és szerintemcsak fejlesztők kaphatják.
  • Rotcsa #15
    EZt a telefont hol vehetem meg?
    Még a Nokia oldalán sincs fent.
  • Komolytalan #14
    Előző nem konkrétan neked szólt, csak véletlen a válaszra kattintottam. Egyébként egy DVD lejátszó 5eFt...
  • Komolytalan #13
    Nézzünk csak 1 mondatot:
    "A jelenlegi akkumulátoroknál kétszer nagyobb kapacitású modellek megjelenésével az okostelefonok körülbelül 2 éven belül olyan szupertelefonokká válhatnak, amelyek feleslegessé tehetik akár a notebookokat is."

    2x aksi teljesítmény nem tűnik soknak, de pár éven belül én nem tenném rá a nyakam hogy meglesz.
    Másik oldalról egy Arm A8 1Ghz-s proci max fele olyan gyors egész számításban, mint a netbookba is kevés Atom procik. És akkor még lebegőpontos számításról nem is beszéltünk. A magok számának növelésével a teljesítmény sosem lineárisan, hanem inkább logaritmikusan nő. Akkor hol lesz az a teljesítmény, ami mondjuk egy 4 magos, i5-ös procis notit fölöslegessé tesz? Dupla fogyasztásból 20x teljesítmény? Na ne már... Akinek i5 CPU helyett elég egy Arm chip teljesítménye is, annak most is elég volna egy netbook is bőven.