Berta Sándor

A Japánban kialakult helyzet akadályozza a merevlemez-gyártást

Az ázsiai országban március elején bekövetkezett katasztrófa utóhatásai még mindig komoly gondokat okoznak a számítástechnikai gyártóknak és a beszállítóiknak.

A kialakult helyzetről John Coyne, a Western Digital vezérigazgatója beszélt berlini sajtótájékoztatóján. A földrengés, az azt követő szökőár, illetve az áramszünetek miatt számos üzemben állt le vagy akadozott a gyártás. A problémával hamar szembesültek a Western Digital vezetői, illetve a cég partnerei is. Az utóhatások miatt gyakorlatilag leállt a merevlemez-gyártási folyamat és a munka csak most, fokozatosan indul újra. "Komoly alkatrész-ellátási problémáink vannak" - jelentette ki a vezető. Coyne szerint a helyzetet ugyanakkor némileg árnyalja, hogy az ágazat korábban jó üzleti negyedévet zárt, így a forgalom és a nyereség várhatóan megmarad, de jelentős mértékben csökkenni fog.

A Western Digital helyzetét közel sem egyszerűsíti, hogy a Hitachi felvásárlása miatt szembe kell néznie a kartellügyi hivatalok vizsgálatával. A cégvezető kiemelte, hogy reméli, a vizsgálattól függetlenül a Hitachi átadása-átvétele idén szeptemberig lezárul. Rajtuk mindenesetre semmi sem múlik, de az valószínűnek tűnik, hogy néhány munkahely meg fog szűnni. A Western Digital idén tavasszal 4,3 milliárd dollárért vette meg a Hitachit.


Két hónap telt el a 9-es erősségű földrengés óta

A vállalat számára - érthetően - nem jelentett jó hírt, hogy a Seagate április közepén megvásárolta a Samsung merevlemez-üzletágát, emellett a flashmemória-alapú megoldások előretörése is komoly fejtörést okoz a Western Digital vezetőinek. Rick Rutledge, a WD menedzsere ennek ellenére úgy látja, hogy a merevlemezek számos szempontból előnyben vannak az SSD-meghajtókkal szemben. Az egyik ilyen a HDD-k nagyobb tárolókapacitása. A cég tehát bizakodó a közeljövőt tekintve és arra számít, hogy a háztartások egyre nagyobb mértékű digitalizálása éppúgy hozzájárulhat a növekvő merevlemez-eladásokhoz, mint a Cloud Computing szolgáltatások elterjedése. Routledge szerint minden egyes új számítógép-központ legalább 200 000, legfeljebb pedig 500 000 merevlemezre tart igényt.

Az alkatrész-gyártás akadozása a Western Digital mellett érinti a Toshibát, a Sony-t, a Panasonicot és a Hitachit, de gondok vannak az NEC, a Canon és a Nikon háza táján is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • FoodLFG #2
    :D
  • mainruler #1
    "Az alkatrész-gyártás akadozása a Western Digital mellett érinti a Toshibát, a Sony-t, a Panasonicot és a Hitachit, de gondok vannak az NEC, a Hitachi, a Canon és a Nikon háza táján is."

    Pompás kis mondat...végre teljesen egyértelművé vált számomra, hogy a HITACHI-t mindenképpen érinti a probléma...többszörösen is.