Hunter

Megingott a fekete lyukak eredetének elmélete

Egy ritka magnetár, vagyis egy erős mágneses mezejű neutroncsillag felfedezése megkérdőjelezi a fekete lyukak eredetéről alkotott teóriákat.

A magnetárok az eredeti, vagy előd csillag gravitációs összeomlása, szupernóvává válása után jönnek létre. Az újonnan felfedezett magnetár elődje a csillagászok számítása szerint legalább negyvenszerese volt a Napnak, azonban az elméletek szerint egy ilyen hatalmas tömegű csillagból már fekete lyuknak kellene keletkeznie. A tény, hogy ezúttal egy neutroncsillag született, nem vet túl jó fényt a stabilnak vélt elgondolásokra - bár kérdésesek a magnetár kialakulásának körülményei is. Az Open University kutatója, dr. Ben Ritchie által vezetett tanulmány az Astronomy and Astrophysics folyóiratban jelent meg.

Az új magnetárt egy hatalmas csillaghalmazban, a tőlünk 16 000 fényévre elhelyezkedő Westerlund 1-ben találták meg, az Oltár csillagképben. Ez a terület számtalan hatalmas csillagot foglal magába. "Ha a Föld ennek az elképesztő halmaznak a szívében lenne, akkor az éjszakai égboltot több száz, fényességében a teliholddal vetekedő csillag ragyogná be" - magyarázta dr. Ritchie.

Az előd csillag tömegének kiszámításához a csillagászok megbecsülték az élettartamát. A nagy tömegű csillagok hamarabb omlanak össze, mint a kicsik, mivel a magjukra nehezedő nyomás nagyobb, így jóval gyorsabban égetik el hidrogénjüket. A csillagászok feltételezték, hogy a szóban forgó csillag ugyanabban az időben jött létre, mint a halmaz többi csillaga - a csillaghalmazok ugyanis jellemzően egyidejűleg létrejött csillagok csoportjai. A tény tehát, hogy máris összeomlott, arra utal, hogy jóval nagyobbnak kellett lennie, mint a még jelenlevő csillagok. A Napnál huszonötször nagyobb tömegű csillagok összeomlása után normál esetben egy fekete lyuk alakul ki.

Dr. Ignacio Negueruela, a spanyolországi Alicante Egyetem csillagásza, a tanulmány társszerzője úgy véli, a hiányzó fekete lyuk rejtélyére magyarázattal szolgálna, ha az előd csillag "megszabadult volna tömegének 90 százalékától még a szupernóvarobbanás előtt." Ezt a fogyást úgy érhette volna el, ha egy kozmikus páros, úgynevezett kettős csillag része lett volna, melyben társcsillaga elvonja tőle tömegének jelentős részét, magyarázták a tanulmány szerzői a BBC-nek. Ezzel lehetővé vált volna a fekete lyukká válás elkerülése.

Mike Cruise, a brit Birmingham Egyetem asztrofizikus professzora - aki nem vett részt a tanulmányban - a BBC-nek kifejtette, hogy a kutatás briliáns nyomozómunka eredménye. "Ami különösen meggyőző ebben a munkában az, hogy a kutatók állításai kiterjedt méréseken, nem puszta elméleteken alapulnak" - kommentálta az eredményeket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Irasidus #52
    Csak most tudatosult bennem, hogy te nekem válaszoltál, alul van egy válasz gomb...

    Akkor reagálok. Az ősrobbanásból még nem következik, hogy bolygók alakulnak ki, és főleg nem közvetlenül. Közvetetten, nyakatekerten lehet felelőssé tenni, de minek, mit akartál azzal mondani? Számomra nagyon bizarr, amikor egy ember, az emberiségről vagy emberekről nyilatkozik lenézően, mintha te nem egy ember lennél vagy te képes lennél valami felsőbbrendű, magasabb erkölcsi vagy szellemi síkból szemlélni az emberiséget, akik nem túl okos "lények". Ezzel a felsőbbrendűségtől vezérelt, lenéző dologgal nem nagyon tudok mit kezdeni, próbáld meg inkább elfogadni, hogy te is ember vagy, az emberiség része. A megértés vagy megismerés (emberi) képességének vannak-e korlátjai, azt senki nem tudja, egyenlőre nem találtuk korlátot, értelmetlen erről vitát folytatni (legalábbis én nem szeretnék). A másik bajom, hogy nem vagy tisztában azzal, hogy az Elmélet szót tudományban mire használják, nem, nem arra amire te a hétköznapokban, így totál értelemtelen amit mondani szerettél volna. Javaslom, fogalmazd át újra, és beszélj egy kicsit konkrétabban mert így nem értem. Köszönöm!
    Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2014.10.16. 15:29:50
  • bergerj #50
    A fekete lyuk értelmezhetetlen jelenség , ami kérdéses ,olyan fizikai törvény jön létre ,ami ismert fizikai tudásunk határát súrolja, nem ért lyuk milyen elemi fizikai törvény érvényesül más univerzumokban.
  • sylvanor #49
    És ez se teljesen igaz, ha igaz is. Hiszen ezeknek is kellett, h legyen valamilyen előzménye. Mellesleg az a bizonyos ősrobbanás lehetett előzmény, de nem valószínű, hiszen az szóródott ez alapján szét az űrben. A csillagközi anyagoknak is valahogyan létre kellett jönniük ebben a világban és az ember elég sok év múlva majd csak eljut addig, h rájön erre is. Csak akkor már nem biztos, h lesz Föld, mire el érné azt a szintet.

    De igazad van abban, amit az előző hozzászólásban írtál. Nem tudok sokat. És valóban van némi alapja a világűr egyes dolgairól való kijelentéseknek. Elvégre egy-egy ilyen képletre nem egy év alatt jöttek rá és nem kevés vizsgálat után.
    Mégis...annak ellenére, hogy van alapja, az ember nem egy túlságosan okos lény véleményem szerint. És amiket a vizsgálatok, megfigyelések alapján jelentettek ki az továbbra is csak elmélet marad. Távolinak tűnhet, h ezt mondom(mert az igazságra sok év múlva jönnek csak rá), de lehet, hogy rengeteg világűrrel kapcsolatos dologban hamis képet alkottak még a legalaposabb megfigyelésekkel is. Annyi dolog van: fekete lyuk, neutron csillag, fénysebesség, éter, féreglyuk...stb(tényleg nincs fogalmam egyikről sem). És erről mindről van már valamiféle elmélet, ami ad egy magyarázatot, de könnyen lehet, h elnapolhatók a megállapítások egy nagy tévedések könyvbe.
  • Irasidus #48
    1. A csillagászat megfigyelésekből derít ki valamit.

    2. Remek mert nem az ősrobbanással keletkeztek a bolygók. Röviden és érthetően: A bolygók és a csillagok csillagközi anyag gravitációs összehúzódásával jönnek létre. A fekete lyukak nagy tömegű csillagok gravitációs kollapszusából.

    3. Egyébként azt elárulhatnád ha ilyen keveset tudsz a témáról, hogy mered kijelenti, hogy ez vagy az marhaság? Elhiheted amit fentebb írtam, és amit itt ezen pocsék portálon találsz, na ennél sokkal többet tudunk. Az ősrobbanás létére több bizonyíték van, mint ahány betűből állt a bejegyzésed! A képlet egyszerű, "te nem tudsz róla, ezért nem létezik." - Ezen túl kellene lépni, nem gondolod?

    Elnézést.
  • sylvanor #47
    Lehet, h számolásokból derítették ki a világűrről azt a sok marhaságot, de igen.
    Találgatás csak.
    Ami engem konkrétan érdekelne, h hogy jött létre a világűrben a sok bolygó, mert ugye ez az Ősrobbanás dolog nekem nem tűnik túl valósnak. ; ) És persze a fekete lyukak is. Mi van benne, hogy jön létre. Csak kíváncsiságból. ; )
  • mrlujoak #46
    ...mondom én, hogy minden fekete lyuk belsejében egy villanyszerelő épp biztosítékot cserél...azaz cserélne, de nem lát az orráig sem, mert nincs elemlámpája... :)
  • djhambi #45
    Lehet, hogy a csillag átalakulása nem csak a tömegével függ össze. Lehet, hogy befolyásolja az összetétele, vagy hőmérséklete, vagy más egyéb.
  • willcox #44
    "Ezt a fogyást úgy érhette volna el, ha egy kozmikus páros, úgynevezett kettős csillag része lett volna, melyben társcsillaga elvonja tőle tömegének jelentős részét" - ha ez ilyen egyszerű lenne, akkor a Vénusznak már rég nem lenne légköre.
  • SchumiBacsi #43
    Ajánlott olvasmány 01
    Ajánlott olvasmány 02
  • Kara kán #42
    Az ET-kutatásban is van evolúció. Érdekes, ahogy a földönkívüli intelligenciák keresésétől elmozdultak a földönkívüli MESTERSÉGES intelligenciák keresése felé.