SG.hu·

USA: szabad titokban megfigyelni a gyerekeket

Zane Memeger philadelphiai államügyész nem indít vizsgálatot a tavasszal kirobbant iskolai webkamerás megfigyelési botrány ügyében. A bejelentés általános megdöbbenést keltett, a szülők értetlenül állnak a döntés előtt.

Hat hónappal ezelőtt derült ki, hogy a Lower Merion School munkatársai titokban, a diákok laptopjainak webkameráit felhasználva figyeltek meg 40 nebulót. A helyi ügyészség és az FBI azonnal vizsgálatot indított az ügyben, de Zane Memeger szerint minden kétséget kizáróan nem sikerült bizonyítani, hogy az elkövetők tettükkel bűncselekményt követtek volna el. Az áldozatok ügyvédje azonban teljesen másként látja a helyzetet. "Ha a kormány egy büntetőeljárást indít, akkor minden kétséget kizáró bizonyítékokkal kell rendelkeznie arról, hogy a megvádolt személyt bűnös szándékok vezérelték. Ebben az esetben viszont nem találtunk ezt alátámasztó egyértelmű bizonyítékokat" - hangsúlyozta a philadelphiai államügyész.

A diákok szülei fél évvel ezelőtt azért jelentették fel az iskola vezetőit, mert kiderült, hogy az intézmény munkatársai a tanulók Macbookjaiba épített webkamerákat használták az iskolások ellenőrzésére. Michael és Holly Robbins, az egyik tanuló szülei elmondták, hogy az iskola IT-részlegének munkatársai bármikor aktiválhatták a készülékek webkameráit. Robbinsék Blake nevű fia 2009 novemberében kapott figyelmeztetést, mert nem megfelelő módon viselkedett: Mike & Ike édességet evett, amit az iskolában - tévesen - drogfogyasztásként értelmeztek. A szülőknek bizonyíték gyanánt bemutattak egy képet, amelyet a webkamerával rögzítettek és amelyen Blake látható az édesség elmajszolása közben.

A család ügyvédje szerint az eset egyértelmű: a Lower Merion School munkatársai arra használták fel a technikát, hogy a nebulók tudta és beleegyezése nélkül a Macbookok webkameráival felvételeket készítsenek róluk, akár úgy is, hogy a gyerekek otthon voltak. Két év alatt összesen 58 000 fotó (!) készült, ami nem nevezhető éppen néhány kattintásnak.

Memeger döntése ellenére az ügy még koránt sem zárult le. Robbinsék és Jalil Hasan, az iskola egykori diákja ugyanis polgári pert indítottak a Lower Merion School ellen. A család és Hasan közös ügyvédje, Mark S. Haltzman a Philadelphia Inquirernek kijelentette: az államügyészség elutasító határozata is azt bizonyítja, hogy az elektronikus ellenőrzések ellen új törvényeket kell hozni az Egyesült Államokban. Az intézmény vezetői ugyanakkor megkönnyebbültek az ügyész bejelentését hallva. Chripstopher McGinley iskolafelügyelő közölte: "Az új tanévre való felkészülés időszakában ez egy nagyon jó hír nem csak a tanulók, de az iskola munkatársai számára is."

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© cateran2010. 08. 26.. 02:01||#70
Te kevered a zero toleranciat a kutya kozonseges idiotizmussal...
Zero tolerancia a BIZONYITOTTAN BUNCSELEKMENY ELKOVETOKRE vonakozik....a listaba vetel okkal-ok nelkul csak szimpla agyhalal
A fene nagy toleramcia lathatoan nem mukdik..nem mondom, hogy a masik veglet jo lenne,de hatarosottan jobb (tedd a szivedre a kezed es mondd el melyiket valasztanad szivesebben: engedjuk vissza a szadista gyilkost a tarsadalomba,mert 2megjavult" vagy "adjunk neki meg 1 eselyt" illetve,"kovet a nyakaba es a folyoba vele" hogy tobbet semmi eselye ne legyen elkovetni barmit is...
Ha jol emlekszem a sintoizmust jellemezte igy vki: " a kereszteny azt mondja:ha megdobnak kovel,dobd vissza kenyerrel! Ezzel szemben a sintoista azt mondja: ha megdobnak kovel,menj oda,tord el az illeto keset,hogy tobbet veletlenul se csinalhasson ilyet" Nos,nekem az utobbi jobban bejon....
Valamint: a terrorizmus elleni harc,a pedofilizmus elleni harc,a warez elleni harc,a kommunizmus elleni harc,a foldonkivuliek elleni harc,az xy elleni harc mind-mind kamu duma..de valahogy kell a penzt pumpolni....
Ilyen szempontbol a terrorizmus elleni harc a legzsenialisabb..a terrorista egy meg nem foghato valaki-valami,aki-ami titokban letezik,rejtve tevekenykedik es sosem lehet veglegesen elkapni..igy az ellenuk valo harc kb orokke fog tartani es egesz ido alatt lehet a szep nagy penzeket lenyulni ezen a jogcimen...amit idaig a hideghaboru adott a kulonfele titkosszolgalotoknak es hadi reszlegeknek,azt most a terrorista vette at...Cold War v2.0
© Magiszter2010. 08. 25.. 19:54||#69
A nulla tolerancia a legjobb dolog: "Ha nem úgy gondolkozol mint én akkor halál rád!" régen is nagy divat volt, most is nagy divat.

De ez a pedofília hiszti tényleg nevetséges. Még engem is régen meztelenül fotóztak az unokatesóimmal minden évben hogy mennyit növünk. Még a nagyanyám is mutatott képeket az õ idejébõl hogy ez nem egyedi jelenség volt. Ha most látnák ezeket a képeket akkor a 300 fõs rokonság kézen fogva mehetne a sittre. Ennyit prûdült a világ!
© Mike at home2010. 08. 25.. 18:14||#68
aha, és ha nem buzilaci, hanem a tannéni lovagolna Pistikén?

egyébként is államonként változik mit lehet és mit nem, mi számít annak , mi nem
USA-ban, Angliában lassan szinte már minden
most már nudista strand sem kell hozzá, elég ha lefotózol egy gyereket, akár a sajátodat is

arról nem beszélve, hogy amikor diákok vádolják meg a tanárt, mert mondjuk meg akarja õket buktatni, vagy amikor az anya és az anyós összefog apuka ellen a gyerekelhelyezési perben - ez pl. tipikusan magyar példa
© Mike at home2010. 08. 25.. 18:09||#67
naja
aztán bemegy a 12- topikba, és benyögi a 11 éves kiscsajra, hogy sunáznám

fiktiv világ a net
© Mike at home2010. 08. 25.. 18:08||#66
így van. Sokkal nagyobb baj a gyermekbántalmazás, és hogy itthon ezt normálisnak tekintik. Sõt feleséget is lehet verni. A megrontásról meg anynit, hogy jóval valószinübb hogy valamlyik közeli családtag teszi, mintsem egy idegen, el lehet olvasni az idevágó szociológia értekezéseket
persze nulla toleranciával ez nem nagyon megy, ítélkezni meg mindenki szeret
© Mike at home2010. 08. 25.. 18:04||#65
hát éppen ez az, hogy nem csak azt figyelték mit csinál óra alatt, hanem hogy mit csinál otthon!
© Mike at home2010. 08. 25.. 18:03||#64
gratulálok
az agyatlan nulla tolerancia szuper dolog
usa-ban is mennyire mûködik

aztán a bizt. õrök ráhívják a zsarukat apukára, aki a saját gyerekét fotózza Thomason ülve egy plázában mert biztos pedofil

arról is beszélhetnénk, hogy a drága nulla toleranciád hatására, az amcsi tizenéveseknek több mint a nagyede rajta van a szexuális támadó listán, amirõl sosem lehet lekerülni

pedofil hiszti, drog hiszti, terrorizmus hiszti
stb, stb, bõven sorolhatnám

tessék talán kicsit tájékozódni, aztán beszélni
© Mike at home2010. 08. 25.. 17:55||#63
mások tudta és beleegyezése nélkül bizony még gyerkeket sem figyelhetsz meg
még USA-ban sem,
el fogja veszíteni az iskola a pert
ennek az iskolának annyi
© Mike at home2010. 08. 25.. 17:54||#62
Védjük... Aha.
Ha nem veled köpdösök, hanem azt mondom, hisztéria az ami most van, akkor már védemen is õket
olyan ez mint amikor azt mondtam, hagy vonulgassanak a buzik,
egybõl buzivédõ lettem

kicsit nézz talán utána, az elmúlt fél évben, kire miért hívták rá a zsarukat amcsiban, angliában
© sathinel2010. 08. 25.. 16:49||#61
? Vadásszunk rájuk? Szerintem sok ember nem találkozott még pedofil emberekkel vagy nem is tud róla, de ha tudna valsz tenne ellene. De nem kéne ezt is úgy használni mint a tenorista kifejezést. Mi lessz a következõ? A gond hogy sok retardált már nem lát semmit csak ilyen embereket és ezeket akarja levadászni. A gond hogy ezek nagyrésze beteg mint ahogy volt is beszélgetés egy pedofil arcal aki vállalta hogy az és orvoshoz járt kezelés miatt hogy nehogy gond legyen. De a legtöbb a sok retardált miatt el sem meri mondani még az orvosának sem hogy gond van. Majd akkor lehet normálisan védeni a gyerekeket, ha ezek az emberek nem fognak rejtõzködni. De persze a sok barom miatt mind egyforma az is aki még nem bántott senkit és az is aki már sok gyereket molesztált. Pedig nagy a különbség a két ember közt.