SG.hu·

Halogatja a spanyol kormány a kalózkodás elleni szabályozást

Mintegy negyvenezer aláírást gyűjtött össze az egyik spanyol jogvédő szervezet, amellyel az ellen tiltakoznak, hogy a kormány halogatja az illegális letöltés visszaszorítására irányuló jogszabályok elfogadását. A jogvédők szerint a kalózkodás miatt a spanyol gazdaság mintegy 500 millió euró veszteséget könyvelhetett el.

Jose Luis Carrera, a spanyol jogvédő szervezet, az AEVIDEO elnöke adta át a spanyol parlamentnek azt a negyvenezer aláírást tartalmazó ívet, amelyben a jogvédők a spanyol kormány tétlensége ellen tiltakoznak és a kalózkodás megakadályozására irányuló intézkedés mihamarabbi elfogadását sürgetik. A kormány januárban mutatta be, majd márciusban terjesztette be a parlament elé azt az intézkedéscsomagot, amely az illegális letöltést biztosító oldalak bezáratásával kívánja a kalózkodás mértékét visszafogni. A törvénytervezet legkorábban október végén, november elején kerülhet elfogadásra.

Az AEVIDEO szerint a kormány nem érdekelt a törvény elfogadtatásában, mivel tart a társadalmi ellenállástól és szavazóbázisa meggyengülésétől. Az ellenzék vélhetőleg ugyanezen okból szintén nem sürgeti a tervezet parlamenti megtárgyalását. Carrera a petíció átadásakor azonban hangsúlyozta, komoly gazdasági érdekeltsége fűződik az állam vezetésének ahhoz, hogy az illegális letöltést mérsékeljék. A jogvédő szerint a gazdaság tavaly mintegy 500 millió euró összegű adóbevételtől esett el, míg a film-, zene- és videóipar 1,5 milliárd eurónyi veszteséget könyvelhetett el.

Az illegális letöltés globális mértékének mintegy 20 százalékáért a spanyol internetezők felelnek. A legtöbb szakértő a megengedő kultúrát teszi felelőssé a kalózkodás helyi elterjedtségéért. Carrera szerint azonban ezt a kultúrát meg lehet változtatni, mint mondta, korábban a gyors és szabálytalan vezetés is jellemző volt a spanyolokra, de határozott törvényekkel, releváns büntethetőséggel sikerült jelentősen átalakítani a közlekedési kultúrát.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Cat2010. 06. 22.. 02:53||#10
"Nyilván több a spanyol warezos mint a kínai/indiai..."

Spanyolnyelvû tartalmat nem csak Spanyolország állít elõ, hanem Latin-Amerika is. Mexikóban pl. 100 millió, de az USA-ban is több tizmillióan vannak már. És hiába van egymilliárd kínai/indiai, ha töredéknek van pénze netkapcsolatra. A spanyolajkúak azért jóval fejlettebb országokban laknak, és hiába vannak "csak" 400 millióan, jóval nagyobb arányban vannak a neten, mint a két általad említett óriás.
© boond2010. 06. 21.. 23:28||#9
"A legtöbb szakértõ a megengedõ kultúrát teszi felelõssé a kalózkodás helyi elterjedtségéért."

Érdekes hogy kevésbé megengedõ kultúrákban is torrenteznek, töltögetnek, sõt diktatúrában is...
© vasziszdasz2010. 06. 21.. 16:14||#8
Az illegális letöltés globális mértékének mintegy 20 százalékáért a spanyol internetezõk felelnek.

Ezt a hazugságot... Nyilván több a spanyol warezos mint a kínai/indiai...

A legtöbb szakértõ a megengedõ kultúrát teszi felelõssé a kalózkodás helyi elterjedtségéért.

Nem az irreális luxusárakat? Mitõl "szakértõk" ezek a fizetett kóklerek?
© vasziszdasz2010. 06. 21.. 16:11||#7
a kormány nem érdekelt a törvény elfogadtatásában, mivel tart a társadalmi ellenállástól és szavazóbázisa meggyengülésétõl

Ebbõl látszik hogy ott még demokrácia van. 😊
© Bren X2010. 06. 21.. 14:17||#6
Amikor még lakótelepen laktam ilyen leválós lehetõség nem létezett. Ebben a családi házban meg annyit fût az ember amennyit ki tud fizetni. Van is télen vagy 15-16 fok...:-/
© Mike at home2010. 06. 21.. 13:52||#5
hogy találtak ezek 40 ezer barmot?
© morden2010. 06. 21.. 12:59||#4
Ej, a helyi bsa dolgozik rendesen, azért egy 45 milliós országra azt mondani hogy a globális letöltés 20% az övék az nem semmi, amúgy kíváncsi lennék, hogy a letöltés mellett mennyi aláírás jönne össze, gyanítom nem 40 ezer 😄
© bakagaijin2010. 06. 21.. 12:34||#3
Próbáltál te már társasházzal leválni távfûtésrõl? 😊) Büntetik az elvetemült napelemezõket rendesen.

Pl: http://old.hirado.hu/videotar/?tag=11946
© Bren X2010. 06. 21.. 11:34||#2
Bocs a sok "most"-ért
© Bren X2010. 06. 21.. 11:33||#1
Ha mindenkit elítélnének akinek valaha is köze volt akár egy illegálisan letöltött számhoz is. Akkor a bolygó lakosságának a kétharmada mehetne a sittre. Most, hogy elmúlt a "kommunizmus", a narkó sokk, a pedofilokat is elkapják, a terrorizmus rémképe sem annyira fenntartható, most elõvették a világ leggonoszabb és legelvetemültebb figurájának a képét a "Gaz Torrentezõét". Most igazából nem tudom ki lesz a következõ, a napelemet a házára tetetõ polgár, aki nem gazdagítja tovább az áramszolgáltatót? Vagy az aki otthon süt kenyeret és így taszítja nyomorba a vacak portékát elõállító péket?