Gyurkity Péter

AMD: nem a processzor számít

Az Intel és az AMD (főként előbbi) évek óta sikeresen alkalmazza saját platformjait az asztali és a mobil számítógépes konfigurációk népszerűsítése érdekében, a kisebbik vetélytárs azonban most új oldalról közelíti meg a kérdést, az OEM-gyártó nevét, valamint a konfiguráció összetételét és lehetőségeit hangsúlyozva a központi processzorok leírása helyett. Második generációs hibrid chipjeiket az évtized közepére ígérik.

Már hónapokkal ezelőtt olvashattunk az AMD Vision névre keresztelt platformjáról, amely a jelek szerint a végleges változatban négy különböző osztályba sorolja az asztali és mobil felhasználásra szánt személyi számítógépeket, legalábbis azokat, amelyekbe a cég által fejlesztett komponensek kerülnek bele. A magyarázat szerint a konfigurációt saját nevével eladó OEM-gyártó, valamint a fontosabb tevékenységek és a számítógépek párosítása sokkal több információval szolgál a felhasználóknak, mint a processzorok jellemzőinek felsorolása.

Ennek érdekében a cég partnerei a jövőben a különböző márkanevek alapján forgalmazzák majd az egyes konfigurációkat, így az AMD processzorokkal szerelt számítógépek esetében válogathatunk majd a Vision, Vision Premium, Vision Ultimate, illetve Vision Black termékek közül. Mindegyik kategória példányai az ismertetőben felsorolt feladatok végrehajtására lesznek elsősorban alkalmasak, ezen listák kialakításában pedig a teljes konfiguráció, vagyis az összes meglévő komponens szerepet kap, a központi processzorok szerepe lecsökken az egyes változatok megítélésében. A cég úgy véli, hogy ezzel a vásárlók számára kevésbé bonyolult és kevésbé zavaros összképet nyújthatnak.

A Vision kategóriában megjelenő konfigurációk elsősorban egyszerűbb multimédiás tevékenységekre, internetezésre, valamint némely játékok futtatására lesznek alkalmasak. A Vision Premium számítógépek már komolyabb játékok, szerkesztési feladatok, videostream, illetve kényelmes és gyors multitaszk funkcionalitással rendelkeznek, miközben a Vision Ultimate számítógépei az erőforrás-igényes online játékokkal és videoszerkesztéssel, a Vision Black példányok pedig a legújabb játékokkal és minden egyéb feladattal megbirkóznak.

Ahogy a fogyasztás mérése esetében (lásd a TDP-mizériát), most a márkanevek kialakításánál is felmerül az aggodalom, hogy ezzel a változtatással jóval nehezebb lesz összehasonlítani az egymással versenyképes Intel és AMD termékeket. A cég ezzel többnyire egyetért, azonban kihangsúlyozzák, hogy a forgalmazók és eladók megfelelő képzésével a vásárlók sokkal pontosabb, számukra könnyebben emészthető képet kapnak majd az egyes konfigurációkról, amely alapján meghozhatják a helyes döntést.

Ez az érv meg is állja a helyét, legalábbis a tengerentúlon és Nyugat-Európában, ahol a többség valóban az OEM-gyártók által összeállított konfigurációkat részesíti előnyben. A kevésbé szerencsés régiókban, mint például Európa keleti felében, viszont sokkal inkább hajlanak az érdeklődők a komponensek gondos összeválogatására, még ha ez a laikusok körében természetesen itt sem feltétlenül jó megoldás (hiszen itt nyilván szükség van az egyes jellemzők megértésére, azok megfelelő értékelésére).


A rengeteg logó helyett egyetlen ábra lesz

Nagy kérdés, hogy a potenciális vásárlók mennyire értékelik majd a lépést - a HP, a Dell, valamint az Acer máris kiállt az AMD mellett, ők lesznek az első partnerek, akik a Vision kategóriák alapján forgalmazzák majd saját összeállításaikat. Ők többek között arra is hivatkoznak, hogy például a televíziók esetében sincs fogalmunk a termékben helyet kapó központi processzorról, a vásárlók mégis dönteni tudnak az egyéb, átfogóbb jellemzők alapján.

Bár még az AMD első hibrid chipjei még meg sem jelentek, máris felbukkantak a hírek a második generáció várható érkezéséről, annak főbb jellemzőiről. A Fusion valamikor 2011 elején debütál (csaknem egy teljes évet késve az Intelhez képest), ezek a processzorok pedig egy tokozáson belül szorítanak helyet a hagyományos magoknak, valamint a hozzájuk társuló szerényebb képességű grafikus vezérlőnek, ezzel pedig főként a mainstream és belépő szintű mobil megoldásokban számíthatnak kedvező fogadtatásra. Most azonban arról olvashatunk, hogy a második generáció még ezen is túlmegy, új területre merészkedve.

Ezen sorozat a cég tervei szerint az évtized közepén, vagyis 2015 körül debütál majd, legfőbb újítása pedig az lesz, hogy az egyes magok már saját maguk hajtanak végre általános jellegű, illetve kifejezetten grafikai jellegű feladatokat. Nem lesz tehát szükség a különböző fejlesztések egy tokon belüli vegyítésére, a hibrid jellemzőket még lejjebb viszik le. Ezen belül a hatáskörök érdekes vegyítésére számíthatunk, hiszen a cég a grafikus vezérlőket kiválóan alkalmasnak tartja például a vírusirtó programok futtatására - nyilván nem ez lesz az egyetlen feladat, ahol a megszokott módszerek módosítására kerül majd sor már akár az első generáció esetében.

Arról még nem esett szó, hogy a Fusion chipekkel szerelt változatok mely Vision kategóriába kerülnek majd, ám teljesítményük alapján a felsőbb osztályok rögtön kiesnek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • sathinel #35
    ) te meg ugyanazt mondod folyamatosan ami ellentéte egymásnak. Jó ár-érték, és lassú olcsó. Saját ára körül nagyon jól teljesít. Ja I7 gyorsabb nézd meg mennyit veszel x6-ból ha tényleg számít hány mag van a gépben..
  • Juszufka #34
    Értsük már meg egymást! Az AMD processzoroknak jó az ár/érték mutatója. Lassúak és olcsók. Ez jó. De ezek, hogy az X6 erősebb, mint egy négymagos i7, tarthatatlan állítások, mert nem igazak, ez nem így van. Lehet a végtelenségig relativizálni mindent, de én egy abszolút állítást tettem eddig minden alkalommal: az i7 gyorsabb, mint az AMD által kínált választék. Erre fölösleges 25-ödjére is reagálni egy, "a macska viszont szőrős" irreleváns kijelentéssel.
  • sathinel #33
    "Az egyes architektúrák erősségeit és gyengéit már nem tudjuk kimutatni az asztali PC-s alkalmazásokkal, mert nem erre hivatottak, tehát olyan munkára használt programokat kell letesztelnünk, amelyekben tényleg számít a futási idő, mert az elvégzett munka/nap mutató a legfontosabb."

    Prohardware cikk végén írják. És mégis ajánlják.
  • Juszufka #32
    Nem, nem igazolja azt. Ha vetted volna a fáradságot, hogy elolvasd a prohardveres tesztet, láttad volna, hogy nem volt EGYETLEN program, ahol az i7 ne győzte volna le az X6-ot és több olyan teszt is volt, ahol az i5 is rávert.
  • Chris05 #31
    Ja még valami: A tesztek azt igazolják, hogy az AMD valódi 6 magja erősebb, mint az intel 4 valódi és 4 "virtuális" magja együtt. Természetesen a 6 magos intel simán lenyomja, de a virtuális magok önmagukban nem.
  • Chris05 #30
    hodobaj: A Hyper Threading egyébként már a 3.06 GHz-es 533-as FSB-s P4-ben (Talán Prescott mag vagy Northwood, nem emlékszem) debütált, úgyhogy nem egy új keletű dolog.
  • csgery #29
    Akkor még az AMD csak processzorokat fejlesztett és gyártott, mostmár memória és videokártyákat is fejleszt (Ati).
    Ha az intelnek meglenne a saját vga szegmense, őse nagyon foglalkozna a minél brutálabb apámfasza órajelekkel, meg minden mással (annyira).
  • jaspercry #28
    Te azt sem tudod,hogy mit írsz,hülyeségeket meg ne,ha lehet.....
    Milyen számítási értékre gondolsz?
  • jaspercry #27
    Jól van tunning matyi,örülj magadnak.....
    Othoni felhasználásra semmi de semmi értelme a tunningodnak ,nyáron megsül a prockó ,úgy is!
    Persze meg ha pénzt keresel vele ,mert dolgozol rajta,akkor megértem,de aki dolgozik és pénzt keres az nem tuningol,mert nem stabila system!
    Ha meg a teszteket nézed és az értékeket azt megértem ,csak mit keresel itt és miért magyarázol...menny olyan forumra ahol tuningal foglalkoznak,és ott villogj!...Ja hogy ott labdába se rugnál,mert kevés a tuningod....
    Egyébként ,ha az ember gyors rendszert akar akkor ,a legtöbb ami dob az egészen az egy nagyon gyors SSD,A rendszernek többszörösére növxik a sebessége.
    Nem a protko számít!
  • SuperCharger #26
    "Kivan ez a világ találva, csak a fórum trollok,és flame generálok vitáznak ilyen hevesen pártoskodva."
    Meg a fanboyok. Csak éppen nem õk generálják a profit lényegi részét, és a történet végén úgyis a pénz beszél.

    "nem a processzor számít" - ezt pedig Gyurkity Péter mondja, nem az AMD.