SG.hu·

Körökre osztott stratégia lesz a Legio

Titokzatos oknál fogva a tavaly bejelentett Legio című játék nem szerepelt eddig hírrovatunkban, de a héten megmutatott friss képek és a közeli megjelenés miatt úgy döntöttünk, érdemes kiemelten is foglalkozni a programmal.

A Legio nem az ókori Rómába kalauzolja el az egyszeri játékost. Nem, a Game Studios játéka egy körökre osztott stratégia lesz, melyben egy elképzelt világban leszünk kénytelenek csapatainkkal hadba indulni. Varázslók, harcosok és démonok alkotják majd seregünket.



A Legio bőven tartalmaz majd a sakkból megismert elemeket is. A játékot egyszerre maximum ketten játszhatják. Mindkét játékos hasonló összetételű és erejű csapattal indul harcba és a csata az egyik fél teljes eliminálásáig tart. Itt lép képbe a sakkos hasonlat, hiszen a játéknak helyet adó táblán komoly stratégiai érzékre lesz szükség, hogy mely egységünket mikor, hol és ki ellen vetjük be.

A fejlesztők szerint a "Legiot könnyű megismerni, de kitanulni nagyon nehéz." További jó pont, hogy a játékban elég sok multis lehetőségünk van, hiszen LAN-os vagy az internetes lehetőség mellett itt van a Hotseat is. Utóbbi lényege, hogy egy gépen játszik a két játékos és mikor egyikük végzett a saját körével, akkor a másik ugyanazon a gépen kezdheti irányítani a saját csapatát.



Számos játékmód is rendelkezésünkre áll majd. A szimpla csaták mellett lesznek különböző bajnokságok is és saját verseny indítására is lesz lehetőségünk. A képek alapján grafikailag sem lesz gond a játékkal, mely május 21-én válik elérhetővé a Steam oldalán.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© iambg2010. 05. 14.. 09:17||#5
Én régen nagyon szerettem a körökre osztott stratégiát (óóó a CIV meg Colonisation dejóisvolt), de ugye nem is volt még RTS. Akkor még az volt A stratégiai játék. A DuneII megjelenése óta nem játszom körökre osztott stratégiával... Valahogy most már vontatottnak tûnik, a grafikai megoldások pedig a játék jellegébõl fakadóan primitívebbek(nek tûnnek). Sokszor pedig tényleg gagyi is.

Na jó, a Heroes of Might and Magic sorozat még azért tartotta bennem a lelket, de nem sokáig...

Ma már úgy gondolom, hogy semmi se hasonlítható (stratégiai játékokról beszélünk) ahhoz, amikor egy nagyobb sereget egyszerre elindítasz, és valós idõben kell õket irányítani.
© kissssss2010. 05. 11.. 18:21||#4
óhhh hó hó de még mennyire hogy van.

© navahok2010. 05. 11.. 17:34||#3
Te ezen akadsz fent mikor traktor, horgász meg a tökömtudjamilyen szimulátorokat is csinálnak játéknak 😊, ebben a világban mindenre van igény :S.
Ettõl függetlenül én szeretem az ilyesfajta gémeket, meglátjuk milyen lesz.
© Remetix2010. 05. 11.. 16:00||#2
Tényleg. 😊

Tavaly december óta csak a King's Bounty Armored Princess-el játszok..
© iambg2010. 05. 11.. 15:52||#1
Tényleg van még igény a körökre osztott stratégiára?