Kiadó: Ubisoft
Fejlesztő: Ubisoft
Honlap

Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Core 2 Duo 1,8 GHz/Athlon X2 64 2,4 GHz, 1,5 GB RAM XP-hez, 2 GB RAM Vistához és Windows 7-hez, 10 GB szabad tárhely, NVIDIA GeForce 7800/ATI Radeon X1800, Microsoft Windows XP / Windows Vista / Windows 7
Ajánlott: Intel Core 2 Duo 1,8 GHz/Athlon X2 64 2,4 GHz, 1,5 GB RAM XP-hez, 2 GB RAM Vistához és Windows 7-hez, 10 GB szabad tárhely, NVIDIA GeForce 8800 GS/ATI Radeon 4670, Microsoft Windows XP / Windows Vista / Windows 7
Hasonló játékok: Splinter Cell-játékok
Kategória: külsőnézetes akciójáték

Nehéz visszaemlékezni a Splinter Cell: Conviction bejelentésére, ugyanis közel négy évvel ezelőtt, a 2007-es UbiDays-en rántotta le a leplet a francia csapat a hét évvel ezelőtt elindult sikersorozat új epizódjáról. Az eltelt esztendők alatt többnyire a játék haldoklásáról olvashattunk, mintsem tündökléséről. A fejlesztők a kezdetben elképzelt koncepciójukat egy az egyben a kukába hajították, majd 2009-ben hivatalosan is megerősítették, mindent a nulláról kezdenek. Rehabilitált főhősünk, Sam Fisher egy egészen más köntösben, más külsővel és más ok által vezérelve vág neki új kalandjának. A döntés végül kifizetődött, a két héttel ezelőtt megjelent X360-as verzió után a napokban befutott a PC-s verzió is, melyről a sorozat egyik legjobbjaként fogunk beszélni. A Splinter Cell: Conviction ugyanis jött, látott, Sam Fisher pedig mindenkit a földbe döngölt.

Az új epizód, mely a széria ötödik próbálkozása, Máltán veszi majd kezdetét. Fisher épp szokásos esti sziesztájára készül egy kávézó teraszán, azonban a pincér tálcán kihozott telefonja megzavarja az idilli pillanatot. A telefonban ismerős hang csendül fel, mely közli, lányunk korábbi halála nem a véletlen műve volt. Az egész mögött korábbi munkaadónk és megbízónk, a Third Echelon áll, akik most ránk vadásznak, és már a nyomunkban is vannak. A történetről azonban hamar kiderül, a bosszúhadjárat csak a kezdet, a későbbiekben ugyanis a sorozatra jellemző összeesküvésekbe csöppenünk, amik ezúttal meglepően magas politikai köröket is érintenek.


A több, mint tíz küldetésen átívelő sztori során olyan változatos és érdekes helyszínekre látogatunk el, mint a már említett Málta, Washington, ahol az elnöki beszéd helyszínén kellene elfognunk valakit, de ellátogatunk egy vidámparkba, a Third Echelon bázisára, egy flashback erejéig Irakba, vagy épp a Fehér Házba. Mindeközben két cél űz és hajt minket: találjuk meg és álljunk bosszút lányunk gyilkosán, és bogozzuk ki a kesze-kusza, szövevényes szálakat, melyek végül régi ismerőseinkhez vezetnek majd.

Az első komolyabb változás, ami azonnal szembetűnik, az irányítás. A korosodó Sam Fisher személye senkit ne tévesszen meg, kémünk minden eddiginél fürgébb, agilisabb. Ez a dinamizmus az irányításban is jelen van, mely minden szempontból intuitív, és azonnal kézre áll, így mindenféle tanulást mellőzve, szinte azonnal belevethetjük magunkat a komoly és látványos akciókba. Erre szükségünk is lesz, a Conviction ugyanis sokkal magasabb fokozaton pörög, mint elődei.


Fishernek a másodperc tört része alatt kell döntéseket hoznia, így egy eltévesztett mozdulat könnyen az életünkbe kerülhet, esetleg a küldetés sikerét veszélyeztetheti. Hősünkkel pillanatok alatt kell felmérnünk a körülményeket, így ha a lopakodás lesz a célszerű, akkor fedezékről fedezékre osonva kell megközelítenünk a kiszemelt célpontot, máskor pedig zűrzavart keltve, esetleg egy csillárt lelőve tudunk majd pozíciót fogni. A sötétben való lopakodáskor a játék teljes színvilága szürkére vált, csak a fontosabb, hangsúlyos elemek és célpontok őrzik meg az identitásukat rejtő színeket. Ha ügyesek vagyunk, akkor a pillanat tört része alatt küldhetjük túlvilágra az ellenfelet, azonban a lebukás veszélye is sokszor fenyeget.

Ha utóbbira sor kerülne, akkor az őrök hangos kiabálásba kezdenek, figyelmeztetik egymást, hogy mostantól mindenki éberebben közlekedjen, ugyanis valahol megbújva várhatunk rájuk, a játék korábban szürkés külleme pedig azonnal visszavált az élénk színekre. Érdekesség, hogy ha lebukunk, és észrevesznek minket, akkor a játék egy árnyékkal jelzi utolsó ismert tartózkodási helyzetünket, így a minket lebuktató őr a legutóbb észlelt pozíciónkhoz irányítja a társakat, és mindannyian azt a pontot fogják rohamozni. Ez azért ötletes, mert ez lehetőséget biztosít a játékos számára, hogy az így nyert kevéske időt kihasználva menekülőre vegye a figurát, és egy új helyzetből újra nekivágjon a zsoldosok becserkészésének. Szintén új taktikai elem a környezettel való interakció lehetősége. A már említett csillárok lelövése mellett autók riasztóit indíthatjuk be, esetleg tartálykocsikat robbanthatunk fel, vagy akár a kikötőben bepakolásra váró rakományt lőhetjük szét. Ezenkívül segítségünkre lesznek speciális kiegészítőink is. Ilyen hasznos kis eszköz lesz az egyik kamera, amivel hangzavart kelthetünk, majd a hangra odacsődült őröket egyetlen gombnyomással a túlvilágra küldhetünk.

A Splinter Cell: Conviction legnagyobb és sokat mutogatott újdonsága mégis a Mark and Execute elnevezésű rendszer, amivel egyszerre több ellenfelet jelölhetünk meg, majd egyetlen gombnyomással likvidálhatjuk őket. A rendszer érdekessége, hogy nem áll korlátlanul a rendelkezésünkre. Ahhoz, hogy aktiválhassuk, előzetesen módszeres tisztogatásba kell kezdenünk, így mindenképpen érdemes spórolni a lehetőséggel, és a legszorultabb helyzetekben alkalmazni. Jelölések számát az is befolyásolja, éppen milyen fegyver van a kezünkben, és az milyen fejlettségi szinten áll. De ettől függetlenül fontos és néha életmentő lehet, ha csak szorult helyzetben vetjük be ezt a lehetőséget.

A csúzlik fejlesztése a Rainbow Six-ből ismert Persistent Elite Creation (PEC) rendszer metódusát követve zajlik, azaz bizonyos kihívásokért vagy előre meghatározott dolgokért cserébe XP-t kapunk, amiket aztán különböző kiegészítők vásárlására költhetünk. Erre a pályákon elhelyezett fegyveres ládáknál lesz lehetőségünk, ahol a tápolás mellett a teljes arzenálunkat is lecserélhetjük.


A pisztolyok és puskák mellett természetesen a közelharci elemek is aktívan jelen vannak. Fisher mozdulatai ezúttal a Krav Maga harcművészeten alapulnak, az ebből eredő brutalitást és dinamizmust pedig a nagyon sima, látványos animáció adja vissza. A változatosság jegyében rengeteg vallatási módba botlunk, még Jack Bauert is simán lekörözi Fisher, aki a csontropogtatások mellett a delikvensek fejét a tévébe, a tükörbe, a falnak vagy a mosdókagylóba veri, esetleg egy rögtönzött bunyó után az illető kezébe vagy vállába döfi a kést vagy a törött szék lábát. A harcrendszer tehát gördülékeny, látványos, amit a nagyon jól átgondolt irányításnak is köszönhetünk.

A történetmesélés is sokat fejlődött. A játék sztorija egy közel három napos időkeretbe lett foglalva, a prezentáció pedig zseniális filmélményt kínál, melyben mi alakítjuk a főhőst. Ezenkívül végre komolyabb hátteret kaptak a fontosabb szereplők is, így megismerhetjük esetleg közös múltunkat, vagy tetteik hajtómotorját, motivációjukat. A gonoszt alakító Tom Reed például egy mindenre elszánt, hataloméhes régi ismerős, akinek magabiztossága egészen a játék utolsó pillanatáig ott lebeg a levegőben. Az utasítások többségét rádión kapjuk, azonban újdonság, hogy a főbb küldetések leírásait, a régmúlt jeleneteit a falfelületekre kivetített szöveges üzenetekből, bejátszásokból ismerhetjük meg. Mindez sosem tolakodó, mégis mindig szem előtt van a cél.

Sajnos a sok jó mellé egy kevés negatívum is becsúszott, ami elsősorban a felemásan teljesítő mesterséges intelligenciának róható fel. A játék jelentős részében az őrök és a fizetett zsoldosok nagyon hitelesen cselekszenek: csoportosan járőröznek, és folyamatosan tájékoztatják egymást a kialakult helyzetről. Ha észrevesznek minket, segítséget hívnak, és fedezékbe bújnak, majd taktikusan megpróbálnak bekeríteni minket - azonban ez nem mindig van így. A játék egyes szakaszaiban teljesen bután viselkednek, néha zárt ajtó mögött állva szúrnak ki, majd ajtón keresztül próbálnak meg lelőni. Esetenként pedig azt se veszik észre, ha a mellettük álló társukat fejbe lőttük. Ellenben nagyon jól reagálnak a különböző helyzetváltozásokra, így egy-egy fényforrás kilövése után sokkal jobban figyelnek, felkapcsolják zseblámpáikat, és alaposan átpásztázzák a területet. A játék másik sarkalatos pontja a játékidő, mely az előzetesen megjelent tesztek szerint alig öt-hat óra. Sajnos ezt csak megerősíteni tudom, bár könnyedén bele lehet ölni hét-nyolc órát is a produkcióba - mindez attól függ, milyen stílusban játsszuk végig a játékot. Mivel nem lehet ész nélkül akciózni és következmények nélkül emberekre vadászni, képtelenség előre jól megfontolt, kigondolt taktikázás nélkül megúszni a küldetéseket, így inkább a nyolc órához áll közel ez az érték. Mindez nagy előnye a játéknak, a Conviction ugyanis az új elemek mellett megtartotta a régi epizódok stílusjegyeit, így hiába lett pörgősebb, akciódúsabb az új rész, még mindig fontos szerepe van a lopakodásnak, osonásnak, csendben gyilkolásnak.

A soványka játékórát az új rész kooperatív módja és a többjátékos opció tolja ki, bár a Deniable Ops nem nyújt túl tartalmas szórakozást. Előbbi érdekessége, hogy négy igencsak hosszúra nyúlt pályán kell társunkkal keresztülverekednünk magunkat, ráadásul a játék egyfajta prológusaként is szolgál, így további ismeretekkel és háttéranyagokkal bővíthetjük ismereteinket. A Deniable Ops négy többjátékos módot kínál, a Huntert, az Infiltrationt, a Last Standet és a Face-Offot, amik lényegében kimerülnek az ügynökvadászatban és a területvédésben, így túlságosan sok, hosszú távú izgalmat nem rejtenek magukban.

A Splinter Cell: Conviction egy minden elemében jól átgondolt, profi módon összerakott játék lett, így mindenképpen megérte kivárni Sam Fisher visszatérését. A korosodó, de még mindig ereje teljében lévő, ezúttal önkényesen cselekvő hős ugyanis Bauert és Jason Bourne-t meghazudtolva tanítja jó modorra a Third Echelon embereit.

Grafika: A lopakodós részekre jellemző szürkés színvilág hamar idegesítővé válik, ennek ellenére a játék megvalósítása nagyon profi. A falakra kivetített utasítások és visszaemlékezések, a pályák kialakítása, az azokon elhelyezett fedezékek mind az új Splinter Cell jegyében születtek, és remekül működnek.

Kezelőfelület, irányíthatóság: Az agilis, fürge, még mindig ereje teljében lévő Fisher irányítása könnyen és gyorsan megtanulható, erre pedig szükség is van, a játék dinamizmusát ugyanis csak így lehet megfelelően visszaadni. Pillanatok alatt kell döntéseket hoznunk, ilyenkor pedig nincs idő a gombokat keresgélni.

Játszhatóság: Rövidsége ellenére a játék végig nagyon tartalmas és izgalmas, egyszerűen játszatja magát. Nagyon nehéz letenni a Convictiont, aminek rövid játékidejét az inkább hentelésről szóló, de szintén érdekes kooperatív móddal tudjuk kicsit kitolni.

Intelligencia, nehézség: A mesterséges intelligencia felemásan teljesít, bár tényleg nagyon ritkán botlik meg az MI. Az őrök az élethelyzeteknek megfelelően viselkednek, kommunikálnak, bepánikolnak, esetleg verbálisan próbálnak meg minket befenyíteni. Kár az apró hibákért, mert a játékélményen kicsit rontottak a néhol előforduló apró bakik.

Hangok, zene: Fisher szinkronhangja mit sem változott, a meggyötört, lányát elvesztő hős morózus, komor hangja nagyon hitelesen adja vissza azt a fájdalmat, amit hősünk érezhet. A többiek se panaszkodhatnak, ráadásul a fegyverek hangjai is nagyon jóra sikeredtek.

Összefoglalás: A tavasz egyik legjobban várt játéka szerencsére nem okozott csalódást. A készítők négy évnyi munkája, a fejlesztés ideje alatt megváltoztatott koncepció végül jól sült el, és bár ez a Sam Fisher már nem az, akit évekkel ezelőtt megismertünk, mégis erősen javallott a rajongók számára is komolyan venni a játékot, mert akcióorientált játékmenete ellenére ez még mindig kőkemény Splinter Cell.

A játékot bemutató videó