MTI

Trójai okozza a Windows 7 halálát

A Microsoft szerint nem a novemberben kiadott biztonsági frissítés, hanem a Daonol nevű trójai kémprogram okozhatja a Windows 7 operációs rendszeren tapasztalt "feketeképernyő-halált".

A korábbi hírek szerint a Microsoft biztonsági frissítése okozta a rendszerbe lépés után jelentkező, teljesen feketére váltó képernyőt, amely a Prevx biztonsági szoftverekkel foglalkozó vállalat szerint a felhasználók millióit érintheti. A Microsoft a honlapján kiadott közleményben arról számol be, hogy a hibát nem a heti rendszerességgel kiadott biztonsági frissítés, hanem kémprogramok, mint például a Daonol nevű trójai okozhatják.

A Prevx szoftvergyártó - amely szintén a Windows frissítésében kereste a hibát - korábbi közleményét visszavonva kijelentette, nehéz volt meghatározni, mi okozhatta a problémát. A Prevx a korábbi kijelentéseivel okozott esetleges kellemetlenségekért már bocsánatot is kért a Microsofttól. A Windows "fekete halála" a beszámolók szerint azonban nemcsak a Windows 7, hanem az XP és a Vista rendszereket futtató gépeket is érintheti. "A felhasználók legrosszabb esetben a Windows újratelepítésével oldhatják meg a problémát" - írta blogjában David Kennerley, a Prevx munkatársa, hozzátéve, hogy a rosszindulatú szoftverek eltávolítására írt programjukkal nagy valószínűséggel ki lehet küszöbölni a hibát.

A fekete képernyő az eddigi tapasztalatok szerint legalább 10 különböző esetben jelenhet meg. A Microsoft azt tanácsolja, hogy akinél jelentkezik ez a hiba, forduljon a vevőszolgálatukhoz. A "fekete halál" kifejezés a Windows 95 megjelenése óta - már a rendszer hivatalos bemutatóján is tapasztalt - "kék halálra" utal. A kék képernyő csak az operációs rendszer újraindításával orvosolható, miközben a felhasználó elveszt minden mentetlen munkát.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Donatello #91
    ... Kit érdekel ezek után a Windows 7?

  • Garfield #90
    "mert tkp. annyira szar, hogy a kutyának se kell"

    Hmmm, szóval van egy oprendszer, ami a boltokban hivatalosan október 22-én jelent csak meg, és ami olyan, de olyan qrvára szar, hogy már a hivatalos megjelenés előtti hónapokban százalékokban (3.2, 2.5, 1.9, stb.)mérhető volt a használata, vagyis az embereket annyira nem érdekelte, hogy képesek voltak feltenni a bétákat is.
    Az érdektelenséget egyébként jól példázza, hogy a megjelenés előtt 10(!!!) hónappal 0.2%-nyi netező használta, ami 11 hónap alatt felment 6,7%-ra, ami egész pontosan 33.5-szörös TOTÁLIS ÉRDEKTELENSÉG-NÖVEKEDÉS!!! Jelenleg pedig már csak két másik Windows-változat van előtte a rangsorban.

    Két dolgot említenék meg:
    1. A saját érdekedben remélem, hogy vagy sok a pénzed, vagy a farkad/melled nagy, mert hogy az eszed miatt nem fognak belédszeretni, az hétszentség. (Bár leginkább az válna leginkább az emberiség üdvére, ha keresztbefeküdve a sínen megszemlélnéd egy feletted elrobogó RailJet alvázát.)
    2. De ha már olyan hülye vagy, hogy statisztikázol, akkor legalább próbáld értelmezni, és a saját szájad íze szerint kommentálni, pl. "XP a király, mert milyen sokan használják" vagy mittudomén, hogy na töröljék fel veled a padlót az idióta állításod kapcsán.
  • Polemius #87
    Lefordítom, hogy a normális emberek is értsék, mit írt Flang3r az előző hozzászólásában:

    'Mivel a fantazmagóriáim elleni érvekre nem tudtam mit felelni, sem megválaszolni a rájuk vonatkozó kérdéseket és láthatóan az üres fecsegés - amivel ki akartam előlük térni - nem vezetett sikerre, ezért inkább hallgatásba menekülök.'
  • Flang3r #86
    Miután épeszü ellenérveket nem tudta"tok" felhozni az általam felsorakoztatott észérvekre az XP kontra Win7 témában (és a bíróságot egyértelmüen megpróbál"ták" lejáratni), az ülést ezennel berekesztem és a döntés jogát egyhangúan átruházom az olvasókra.
  • Polemius #85
    jav*
    köszönőviszonyban sincs
  • Polemius #84
    Flang3r:
    Nekem egyre inkább úgy tűnik, hogy téveszmékben szenvedsz, a fantazmáiddal töltöd ki ingerszegény életedet. Csak nem eléggé kidolgozottak, mert mikor valaki részletekre kérdezne rá, egyszerűen nem veszed figyelembe. :)
    Innentől kezdve viszont minden kijelentésed hiteltelen, mert ugye a saját fantáziavilágodról bármilyen kijelentést tehetsz, ami köszönőviszonyban van a valósággal.
  • Flang3r #83
    Gundark, te ösmagyar látom te máshonnan osztod az észt. Csak van egy bökkenö : neked nincs mit osztani. Ezért inkább tartsd meg.
  • Flang3r #82
    kvp, te nagyokos, milyen kimeneti korrodeózásról kamukázol itt? Több tízezer TOR-exit van szerte a világban a legtöbb önkéntes alapon. Mi van ha kifogok egy jóval valószínübb korrealatlan, frissen felállított exitet kambodzsában? Ki fogja majd korrelálni ? Maga gyurcsótány? És különben is mi a l*f*szt korrelálna te elmebeteg, mikor 4 szinten, 3 különbözö útvonalon és mindenhol egyenként is törhetetlen kulcsokkal haladtak az infóim. Engem meg nem ismer senki . Azt se tudják kit kéne megfigyelni, kinek a titkosított relayekhez küldött csomagjait NEM tudják megfejteni.
  • Flang3r #81
    A legviccesebb poén az mégis az, hogy a telefonom és az Opera szerver között viszont fossá titkosítva halad az adat, ezért sok sikert kívánok majd a cionistáknak, hogy engem beazonosítsanak.
  • kvp #80
    Vicces poen: Ha opera mini-t hasznal valaki, akkor a forum az opera szervereit latja csak, de az opera es a bongeszoje kozotti forgalmat titkositatlan formaban latja az allam. :-)

    Tor toresre forgalom korrelaciot szokas hasznalni, amikor a kimeneti szerverek forgalmat korrelaljak a tor halozatba bemeno titkositott kapcsolatokkal. Igy meg lehet hatarozni, hogy egy adott kimeneti forgalomhoz milyen bemeneti ip cim tartozik. A kimeneti forgalom meg titkositatlan, tehat mellekhataskent meg le is van hallgatva az adott felhasznalo. (arrol nem beszelve, hogy eleve gyanus, ha valaki ilyen technologiat hasznal)

    ps: A biztos megoldas, ha valaki nem akar talalkozni semmilyen ra 'osszeeskuveselmeletet' jelento dologgal, ha nem meg semmilyen technikai berendezes kozelebe, tehat pl. olyan helyre ahol mar ismerik az elektromos aramot. :-)