Berta Sándor

Ártatlanoktól is DNS-mintákat gyűjt a brit rendőrség

A helyi kormány egyik bizottsága elmarasztalta adatgyűjtési gyakorlata miatt a szigetország rendőrségét.

A brit kabinethez tartozó Humángenetikai Bizottság nyilvánosságra hozta jelentését, amely cseppet sem fest hízelgő képet az ország igazságügyi szervezeteiről, különösen a rendőrségről. A testület leginkább azt sérelmezi, hogy a brit rendőrség rendszeresen csak azért vesz őrizetbe egyes állampolgárokat, hogy tőlük DNS-mintákat nyerjen. Ezek a személyek mindegyike ártatlan és a hatóságok nem is gyanúsítják őket semmilyen bűncselekmény elkövetésével.

Kiderült, hogy ezzel a módszerrel már összegyűjtötték a szigetországban élő összes 18 és 35 év közötti színes bőrű férfi háromnegyedének DNS-mintáját. Az adatbázisban jelenleg összesen 5,9 millió DNS-profil található, ami a két évvel ezelőtti értékhez képest 40 százalékos növekedésnek felel meg. Ezzel a brit DNS-nyilvántartás a legnagyobb ilyen jellegű adattároló rendszer az egész világon. A bizottság megállapította, hogy az adatbázisban egyes etnikai csoportok tagjainak mintái különösen nagy számban fordulnak elő és még közülük is kiemelkednek a fiatal színes bőrű személyek.

Ismertté vált az is, hogy az 1995-ben létrehozott rendszer körülbelül egymillió ártatlan ember DNS-mintáit tartalmazza. A testületnek birtokába kerültek egy egykori rendőrnyomozó visszaemlékezései, amelyben az illető azt írta: az ártatlanok mintavételezés céljából való letartóztatása teljesen elfogadott és normális gyakorlatnak számít a brit rendőrségnél. A hatóság azzal érvelt, hogy az adott személy előbb vagy utóbb úgy is el fog követni valamilyen bűncselekményt. A jelenlegi törvénytervezetek alapján az őrizetbe vett, de végül el nem ítélt emberek mintáit hat évig tárolhatnák a brit hatóságok. Jelenleg nincs ilyen időkorlát.

A Humángenetikai Bizottság közleményében ismét felvetette, hogy a rendőrségi DNS-adatbázis működését egy független testületnek kellene ellenőriznie. Februárban derült ki, hogy a brit nemzeti DNS-adatbázisban eddig összesen 1,1 millió fiatalkorú DNS-mintáját gyűjtötték össze. A nyilvántartásban jelenleg 337 000 olyan személy mintája is szerepel, aki még nem töltötte be a 16 éves kort. A szigetország rendőrsége csak akkor törli az információkat, hogy ha az illető elérte a 100 éves életkort.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Justil #49
    én már válaszoltam neked, csak kevés vagy ahhoz, h megértsd.
    de sebaj, talán pár évtized múlva a saját bőrödön is megtapasztalod, azt akkor majd lesz nemulass.
  • sathinel #48
    ilyesmiket csinált minden féle titkosszolgálat már. Ezért vannak kész az emberek, de csak arra nem jönnek rá hogy eddig is megcsinálhatták velük ha akarták volna, de ezután legalább a bűnözők ellen is lehetne használni. CIA kormányokat buktatott meg nem egy átlag halandó az sg-ről lessz neki probléma mert nincs meg a DNS-e. Túl sokat képzelnek magukról az emberek, és hogy pont őket fogja kihasználni az állam, titkosszolgálat, stb.
  • Doktor Kotász #47
    Ha kreált bizonyítékkal akarnak valakit csőbe húzni, azt most is meg lehet tenni. Legfeljebb a DNS és ujjlenyomat mintáit utólag veszik le, és nem egy adatbázisban örzik.
  • Mardel #46
    Engem pl. frusztrálna, hogy benne vagyok egy olyan rendszerben, ahova eredetileg csak a priusszal rendelkezők keróltek be. Mert újlenyomatot is csak a gyanúba keveredett vagy éppen tényleges elkövetőktől vettek. Ha mindenkitől vennének, akkor az érvényesülni, mint amit az angol hatóság érvelt: "az adott személy előbb vagy utóbb úgy is el fog követni valamilyen bűncselekményt."
    Ha így állunk a dologhoz, akkor mindenkit be börtönbe, hisz előbb vagy utóbb elkövet valamit.
    A rendőrségnek elvileg az lenne a feladata, hogy az éppen folyó ügyekben a nyomozással az igazi tettest fogja el, és nem az, hogy mindenkitől mintát, gyűjteni, hogy ha felmerül valami üógyben , akkor berángassák.
    Nem mellesleg újlenyomatot is lehet hamisítani, és egy dns párossal le sem tudod vakarni, hogy neked közöd sincs az ügyről.
    Az ilyen dolgoknak mindig vannak ilyen nem kívánatos vonzatai, amibe az ember nem gondol bele, vagy elhessegeti azzal, hogy "áá ilyen egy demokráciában, nem történhet meg!". Ha meg mégis, akkor meg így jártunk, mert innen már nem lehet kitáncolni. Ha mindnki így gondolkodna, hogy már így is megfigyelnek, akkor gondolom a kamerák a lakásában sem zavarnák.
  • Doktor Kotász #45
    "olyan naív vagy ember, hogy az már fáj.
    szerinted kinek áll majd módjában eldönteni, hogy mi bűncselekmény, és mi nem?"

    Hát ez súlyos volt. :-D

    Hogy mi a bűncselekmény, azt remekül összefoglalja a BTK.
    Hogy ütközik-e a BTK-val egy cselekmény, azt meg a bíróság dönti el.
    Az ügyészségnek, és a nyomozó hatóságoknak is fontos szerepe van.

    A DNS-nek egyébként nem az a szerepe, hogy megmondja mi a bűncselekmény, hanem az, hogy ki a tettes.

    Szóval enyhén szólva zavart vagy a reagjaid olvasva.

    Még mindig nem sikerült arra válaszolnod, hogy:
    Szóval milyen hátrányod is származna abból, ha az ujjlenyomatod és a DNS szekvenciáid nyílvántartják a rendőrségen?

    Ha határozott véleményed van, akkor miért nem vagy képes erre az egyszerű kérdésre válaszolni?
  • Omega #44
    A dns csak azonosításra szolgál. Ennyi erővel a személyi szám is személyiségjogokat sért.
  • Justil #43
    olyan naív vagy ember, hogy az már fáj.
    szerinted kinek áll majd módjában eldönteni, hogy mi bűncselekmény, és mi nem?
  • Doktor Kotász #42
    Mi a bizalmi faktor ebben az esetben?
    Miért lenne itt szükség bármiféle bizalomra?
    Milyen károd, hátrányod származhaz abból, hogy nyilvántartják a DNS-ed, ujjlenyomatod, hogy a bizalom felmerüljön?

    Neked nem az az érdeked, hogy a bűncselekményeket felderíték?
    A hatékonyabb felderítés, nem az állampolgárok érdekeit szolgálja?
  • Justil #41
    akkor kérdezek én is: szerinted a rendőrség, mint olyan, megérdemli az emberek bizalmát?
  • Doktor Kotász #40
    Csak ismételni tudom magam:

    Szóval milyen hátrányod is származna abból, ha az ujjlenyomatod és a DNS szekvenciáid nyílvántartják a rendőrségen?