SG.hu·

A Szaharában termel magának áramot Európa

A Szaharában kialakításra kerülő, minden korábbinál nagyobb szolár-termál projekt, a Desertec Ipari Kezdeményezés 2050-re kontinensünk energiaszükségletének 15 százalékát fogja biztosítani.

Egy hatalmas fenntartható energiagazdálkodási kezdeményezés indulását jelentette be egy 12 európai vállalatból álló konzorcium. A 400 milliárd dolláros vállalkozásban részt vesz a Deutsche Bank, a Siemens, az E.On, valamint az ABB, Abengoa Solar, Cevital, HSH Nordbank, MAN Solar Millenium, Munich Re, M+W Zander, RWE és a Schott Solar cégek. A konzorcium központját Münchenben alakítják ki, és reményeik szerint már 2015-ben hozzájárulhatnak Európa elektromos áramellátásához.

A Desertec erőművek és energiatovábbító hálózatok kiterjedt hálózatának kiépítésével Észak-Afrikába és a Közel-Kelet napenergiáját vette célba. "Elérkezett az idő, hogy ezt az elképzelést valóra váltsuk" - nyilatkozott a konzorcium vezetője, Paul von Son. "Hatékony összefogásra lesz szükség a felek és a különböző kultúrák részéről, hogy erős alapot alkossunk egy megújítható energiatechnológiákat és kapcsolódó hálózatokat célzó ésszerű befektetéseknek."


A projekt első szakaszában koncentrált napenergia technológia (CSP) alkalmazásával hatalmas napenergia mezőket épít ki a konzorcium a Szaharában. A CPS parabola tükreivel a fogadóállomások vízzel teli tárolóira fókuszálja a napsugarakat. A felhevített víz gőzturbinákat lát el energiával, amik a nap 24 órájában elektromosságot termelnek. Az így nyert elektromos áramot a legmodernebb, minimális energiavesztést biztosító kábeleken keresztül szállítják Európába. A Szaharában termelt energia egy részét Afrika használná fel.

Van Son szerint lépésük kulcsfontosságú Európa, Észak-Afrika és a Közel-Kelet fenntartható energiaforrásokra történő átállításában. Jelenleg csak egészen kis kezdeményezések próbálkoznak a megvalósítással, a Desertec méretei azonban messze felülmúlják ezeket. A kezdeményezést Angela Merkel német kancellár is támogatja, aki nagyon szeretne megszabadulni az orosz gázellátás okozta függőségtől. Számos észak-afrikai ország is érdeklődését fejezte ki a projekthez való csatlakozást illetően, mivel szeretnék hasznosítani legfőbb fenntartható természetes erőforrásukat, a Napot.

A koncepcióról először 2007-ben hallatott a Desertec Alapítvány, miután több kis bevezető projektet indítottak el Észak-Afrikában Hasszán jordániai herceg hathatós támogatásával.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© babajaga2009. 11. 16.. 22:40||#144
"a Földközi-tengeren átívelõ hálózaton keresztül jutna el Európába."

Átível ám majd megmondom min!
© babajaga2009. 11. 16.. 22:35||#143
"a tartályokban nap közben elegendõ meleg folyadékot lehet tárolni, akkor a turbinák folyamatosan, tehát sötétben, éjszaka is tudnak áramot termelni."

A józan meg a paraszt az még volna de ész az sehol! Miféle meleg folyadékról habognak? Tudod é hogy áramot 400 C fok feletti gõzzel lehet csak turbinával termelni? Tudod é milyen gyalázatos hatásfok lenne ebbõl? Azt hiszed hogy ha nekem egy írást mutatsz nem veszem észre a hülyeségeit másodpercek alatt? Hogy ki az együgyû arról regélhetnék. És a Szaharát ingyen adják európának? Na ne Náni néni!
© Epikurosz2009. 11. 16.. 22:07||#142
Hát, persze.
Majd a te együgyû okoskodásaidra fognak hallgatni, a józan paraszti eszük helyett.
© babajaga2009. 11. 16.. 12:00||#141
Tudod a nagy nekibuzdulásban ilyen egyszerû mindennapos tényre nem gondolnak.
© GyuriX25722009. 11. 16.. 11:53||#140
Ha jon egy homokvihar akkor az egesznek annyi, mert beteriti a homok??
© KillerBee2009. 11. 09.. 16:48||#139
Ezért írtam, hogy kicsit egyszerûsítve. 😊 A teljes magyarázat lényegében ugyanez, csak részletesebben, amit azért nem akartam elõször írni, mert írtad, hogy nem szakterületed a téma. Igaz, nekem is csak hobby.

Szóval, amikor a szekunder tekercsre terhelést kapcsolsz, akkor akkor az abban folyó áram valóban létrehozza a saját fluxusát, amely ellentétes az eredetivel, azaz a terheletlen állapot fluxusának csökkentése irányában hat. Igen ám, de csökkenni fog mindkét tekercs meneteiben az indukálódó ellenirányú áram is a terheletlen állapothoz képest. Mihelyt azonban a primer tekercsben csökkenni kezd az indukált ellenirányú áram, ez áramnövekedést indít meg a primer tekercsben és ez a növekedés mindaddig tart, amíg a vasmagban a fluxus és a tekercsekben indukált ellenirányú áram el nem éri a terheletlen állapot értékeit - vagyis kompenzálja a fluxus és az ellenirányú áram csökkenését.
© Caro2009. 11. 09.. 11:43||#138
Már hogyne. a szekunder áramnak ugyanolyan mágneses tere van, mint a primer áramnak, csakhogy azzal ellentétes irányú mágneses teret hoz létre (most tekintsünk el az ok-okozati elvtõl, mert ez így is igaz).
Ha a szekunder körben áram folyik, annak fluxusa lesz, mindegy, hogy az áramot mi folyatjuk valamilyen külsõ áramforrással, vagy épp a primer körbõl tápláljuk indukcióval.
Ez a fluxus viszont ellentétes irányú lesz a primer tekercs fluxusával, vagyis részben kioltja. A vasmag meg magábazárja és vezeti a fluxust.
Egy rövidrezárt szekunder körû ideális transzformátorban nem is lehet véges fluxus.
© KillerBee2009. 11. 09.. 10:06||#137
Nagyobb teljesítményeknél triac helyett két antiparallel kapcsolt tirisztort szoktak használni. A triac tulajdonságai ugyanis a két vezetési irányban nem azonosak, továbbá gond lehet a nullátmeneti lekapcsolással is.
© babajaga2009. 11. 09.. 09:39||#136
Ja azt elfelejtettem hogy a ruszki gyártmányú szabályzók voltak 4 tranzisztorosak 1 diak helyett.
© babajaga2009. 11. 09.. 09:35||#135
Nem triakkal lehet szabályozni? Vagy egyenáramot használ a motor? Én anno még a lengyel piacon vettem triakos szabályzós villanykapcsolókat.Lestem mint Jenci a közösségi filmlesõben, volt olyan hogy egy diak helyett 4 tranzisztorral triggereltek. Most meg nem tudom majd használni mert az izzókat ki akarják irtani.