SG.hu·

Megszakították az indiai holdszonda küldetését

Elvesztette a kapcsolatot a Földdel India első holdszondája, így az ISRO a tervezettnél egy évvel hamarabb lezárta a küldetést. A kommunikációs hiba oka még nem ismert, a szakértők azonban a szonda tájolását szolgáló csillag szenzorok egy korábbi meghibásodására gyanakodnak.

A Chandrayaan-1 2008. október 22-én hagyta el a Földet, hogy két éven át a Hold körül keringve feltérképezze égi kísérőnket. Kevesebb mint 10 hónap tudományos munka után a bangalore-i kommunikációs központ elvesztette a kapcsolatot a 80 millió dollár értékű űreszközzel. "Nem ismerjük a rádió jelek elvesztésének pontos okát, a jelenlegi helyzet alapján azonban befejezettnek nyilvánítottuk a küldetést" - nyilatkozott Deviprasad Karnik India washingtoni nagykövetségének űrtanácsadója, hozzátéve, hogy az ISRO (Indiai Űrkutatási Szervezet) tudósai Bangalore-ban gyűlnek össze, hogy megpróbálják kideríteni, mi hibásodott meg.

Karnik elképzelhetőnek tartja, hogy a kommunikáció azért szakadt meg, mert a Chandrayaan-1 antennája kisodródott a Föld közvetlen látómezejéből, egy hónappal ezelőtt az űrszonda ugyanis egyaránt elvesztette elsődleges és tartalék csillagszenzorjait, ami a csillagok pozíciója biztosította az űreszköz tájolását. A meghibásodások után a szonda giroszkópjaira támaszkodott a feladat ellátásában, az elméletek szerint azonban egy programozási- vagy hardverhiba forgásra kényszeríthette a szondát. "A csillagszenzor nagy szerepet töltött be, elvesztése minden bizonnyal hatással volt az űrszonda orientációjának és pályájának további kezelésére" - taglalta a New Scientist riporterének.

A Chandrayaan-1 elvesztése néhány nappal egy pályamódosítás után következett be, melynek célja a NASA Lunar Reconnaissance Orbiterének radaros megfigyeléseivel való koordinálása volt. A manőver során a Chandrayaan-1 radarsugarát a Hold északi sarkvidékének egyik kráterére irányította, így mindkét szonda a visszaverődő jeleket figyelte, amiből a jövő holdexpedíciói által hőn áhított vízjég jelenlétére következtethetnek.

A kevesebb mint felére csökkent élettartam ellenére a Chandrayaan-1 teljesítette a vele szemben támasztott műszaki elvárásokat és túljutott tudományos célkitűzései 95 százalékán, mivel szinte a teljes holdfelszínt sikerült feltérképeznie, összegzett Karnik. A küldetés adatai, köztük több mint 70 000 felvétel jelenleg elemzés alatt áll.

Eközben az indiai űrügynökség már dolgozik a szonda utódján. A Chandrayaan-2 már egy jóval komolyabb vállalkozásnak ígérkezik, a szonda mellett egy leszállóegységet és egy holdjárót is magába foglal, ami az ütemterv szerint 2013-ban éri el a Holdat.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© [NST]Cifu2009. 09. 03.. 22:16||#78
A személyeskedést kérjük szépen mellõzni. <#ejnye1>
© roliika2009. 09. 03.. 19:23||#77
Egész jó ez a macskából és sültcsirkébõl összerakott izé.
© Molnibalage2009. 09. 03.. 18:40||#76
A Békásmegyeri sem töltésem megy. Tudom, mert naponta használom.

Európa számtalan városában van jól mûködõ elõvárosi közösségi közlekedés, ahol autót szépen lerakják. Nincs is összefüggés abban, amit írsz. Ok-okozati viszony nulla.
© djhambi2009. 09. 03.. 18:34||#75
A békásmegyeri és a gödöllõi hév végig kiépített néhol töltéssel, néhol ágyazattal.
Minden télen késtem a középsuliból, mert nem ment a villamos 10 centi hótól sem. És ugyanannyi közlekedési balestem volt villamossal, mint busszal, csak a különbség az, hogy viharos szelek kábelt szaggatnak, és a villamos akkor se megy. Évente 2-3 alkalommal szívtam emiatt.
Igen, a reggel 7kor tömegközlekedõk az általam leírt területen 80%ban 18-25 közötti korúak. Mivel minden nap suliba járok, és tudom, hogy kinek a mije jár a seggemben, mikor kapaszkodóért vagy levegõért kapkodok a tömegben, de egyiket se kapok.
Szerintem a közlekedési helyzet kritikus, se a hév, se busz, se a villamos nem segítene rajta, mert az autóforgalom nõne. A helikopter drágább, mint a metro. 600 milliárd oda, vagy építheted át egész Budapestet... Házastul, terestül.
És a metro leggyorsabb tömegközlekedési módszer akkor is.
És ha csak az én problémám lenne, akkor nem lenne az én problémám, mert nem kéne tömegnyomorban mennem minden nap, mert egyedül mennék.
És az sem nereséges, ha kenyeret veszel a boltban, csak szükségszerû, nem anyagilag nyereséges, hanem ár/érték arányban. Inkább veszek egy kenyeret, mint hogy éhen haljak...

És igaz az, hogy a magyar mentalitás rakásfos, de pont errõl van szó, mert amíg azt leírod fórumba, hogy a magyar mentalitás fakásfos, kidobhattál volna egy mûanyag üveget szelektív gyûjtõbe.

Az a kérdés, ha valaki külföldre megy, pl. németo-ba, az hazaáruló-e, vagy azért ment el külföldre, mert a hazája elárulta?!

...

<#kerdes><#felkialtas>
© Epikurosz2009. 09. 03.. 17:51||#74
Szerintem kamu.
© Epikurosz2009. 09. 03.. 17:50||#73
(Ide beszúrva szép nagy. Az eredeti oldalon miniatûr)
© Epikurosz2009. 09. 03.. 17:49||#72
© Epikurosz2009. 09. 03.. 17:48||#71
© roliika2009. 09. 03.. 16:37||#70
Ti aztán tudjátok basztatni egymást.
© Epikurosz2009. 09. 03.. 16:11||#69
#37, de mindegy.