SG.hu·

Nem zavarja a brit fiatalokat, hogy a fájlcserélés illegális

Egy frissen közzétett brit kutatás szerint a helyi 14 és 24 év közötti fiatalok számára még mindig a zenehallgatás az egyik elsődleges szórakozási forma. A dalokat azonban főként fájlcserélő és torrent oldalakon keresztül szerzik be, és egyáltalán nem zavarja őket, hogy ez nem legális.

A brit zeneipari ernyőszervezet, a UK Music megbízásából mintegy 1800 fő megkérdezésével készült felmérés eredményei szerint a brit fiatalok számára továbbra is a zenehallgatás az egyik elsődleges szórakozási forma, amelyben egyre nagyobb szerepet játszik a számítógép, mint zenelejátszó eszköz.

Frissen közzétett kutatásuk szerint a válaszadók 68 százaléka ugyanis naponta hallgat zenét asztali számítógépén keresztül. Ráadásul, a kutatás eredményei szerint szeretik megosztani barátaikkal, ismerőseikkel aktuális kedvenceiket. A felmérés során megkérdezett 14 és 24 év közöttiek 86 százaléka mondta például, hogy másolt már át CD-t valamelyik barátjának, és 75 százalékuk küldött zenét e-mailben, illetve online csevegő szolgáltatásokon keresztül (Skype, MSN).

A felmérést készítő kutatók szerint a fájlcserélés töretlen népszerűségnek örvend a fiatalok körében, hiszen a tavalyi évhez képest alig két százalékkal csökkent azon 14 és 24 év közöttiek aránya, akik a P2P rendszerű letöltést használják. Megállapításaik szerint a 2008-ban mért 63 százalékról 2009-re 61 százalékra esett vissza az illegális letöltők aránya. A letöltők több mint 80 százaléka ráadásul napi, illetve heti rendszerességgel használja a fájlcserélő hálózatot, illetve a népszerű torrent oldalakat.

A kutatáshoz kapcsolódó fókuszcsoportos beszélgetések során egyértelművé vált, hogy bár a fiatalok nagy része tisztában van a szerzői jog mibenlétével és a fájlcserélés illegális voltával, de többségük egyszerűen nem vesz róla tudomást. A kutatók szerint mindennek ellenére biztató, hogy a megkérdezett fiatalok nyitottnak mutatkoztak az új lehetőségek iránt. Az illegális letöltő rendszereket használók 85 százaléka például hajlandó lenne olyan legális szolgáltatásért fizetni, ami a havi előfizetői díj ellenében korlátlan letöltést tenne lehetővé.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Epikurosz2009. 08. 13.. 01:12||#43
Különben, nagyon tájékozottak vagyunk Nagy-Britanniáról. Mindent tudunk róluk. egyes napilapoknak köszönhetõen meg a Közel-Kelet a kisujjunkban van.

Mintha Franciaország, Németország, és még sok kultúrállam nem is létezne.
© Epikurosz2009. 08. 13.. 01:11||#42
Ha egy alkotó közkinccsé teszi valamelyik mûvét, azt lehessne letölteni nyilvánosan, de ha nem, akkor az legyen tilos. Az meg, ha két vagy 3 barát egymásnak kölcsönadja a legális valamit, az nem gond. De a barátok száma nem lehet több 100-nál. :-)
© NintendoGC2009. 08. 13.. 00:24||#41
Tévedés... hazánkban a magáncélú zene és film letöltés LEGÁLIS! Minden más ezen felül (szoftverek, stb...) már nem!
© Bith2009. 08. 12.. 15:46||#40
Magyarországon teljesen legális saját célra. Mármint a zene letöltés. A film, szoftver és egyéb az már nem.
© anticipacio2009. 08. 12.. 13:28||#39
Ez egy eléggé szûklátókörû általánosítás...
© Mike at home2009. 08. 12.. 12:47||#38
talán a törvénykeet kéne megváltozatni
ugyanis azok elvileg az emberekért vannak és nem egyes cégekért
© TeDDyRuSh2009. 08. 12.. 10:27||#37
Angliában lehet illegális a másolás is. Simán benne van.
© Tetsuo2009. 08. 12.. 00:03||#36
A kepen 1 tipikus angol fiatal lathato.. az angol varosi ferfi a legmetroszexualisabb a vilagon. 😉
Ángliaban tobb joga van 1 buzinak mint 1 heteronak.
Angliaban a fiatal, ha mar unja a "márkák" altali kitunest a tobbiek kozul ill az egyeni mobiltelo elolapott, akkor ugy akarja kifejezni 1eniseget, h maskaraba oltozik, bohocruhat hord, mind1ik.
Szerintem nagyon durva, de valaki ezt hivja szocialis fejlodesek, divatnak.. nezopont kerdese.
© AND OR2009. 08. 11.. 23:16||#35


© AND OR2009. 08. 11.. 23:13||#34
Hajrá kalózok ! Hajrá gójok !