SG.hu·

Ennyi volt. Vége. Nincs több Vészhelyzet.

"Még csak 15 éves volt... Előtte állt az élet." - zokoghatnánk tele a zsebkendőnket, ha nem sorozatról lenne szó. Hiába volt nézettebb a Hősöknél, mennie kellett.

Cudar egy helyzetbe került a pár éve még egyeduralkodónak számító amerikai NBC csatorna, ugyanis az elmúlt években hihetetlen módon megcsappant az amerikai közönség érdeklődése sorozataik iránt. Annak idején a Jóbarátok és a Vészhelyzet egymást múlta felül a nézettségi trónért folytatott harcban, produkálták a 20 milliós nézettségeket, mostanság azonban már más csatornáé a 20 milliós nézőtábor birtoklásának privilégiuma. Az NBC csak botladozik, és a Hősök mellett a The Office nagy sikere tartja a lelket a dolgozókban.


Illetve csak tartotta, mert például a Hősök hatalmas sikere is már a múlté, ami a fent említett reláció miatt pikáns, ugyanis a halálra ítélt Vészhelyzet még legnagyobb mélypontján is nézettebb maradt, mint az egykor még divatosnak számító szuperhősös sorozat jelenleg. A Vészhelyzet egyébként is nagy túlélő, nem sok hiányzott ahhoz, hogy már 2-3 évvel ezelőtt véget érjen. Akkoriban az NBC már jelezte is a készítők felé, hogy elkezdhetik tervezni a lezárást, azonban a hír hallatára olyannyira visszatértek a nézők a sorozat mellé, hogy a csatorna azon nyomban megrendelte a következő két szezont.

A nézettség a 15. évadra is nőni látszott, azonban ezúttal már minden elrendeltetett, sem a készítők, sem a csatorna nem akarta "meggondolni magát", hanem a végjáték során szépen az utolsó lapig kijátszották kártyáikat. Szinte az összes eredeti szereplőt visszahívták a sorozatba, hogy lezárják történeteiket, valamint, hogy ezzel is tisztelegjenek azon nézők előtt, akik végig kitartottak a chicagói kórház személyzete mellett.


Az utolsó rész, amely ráadásul dupla is volt, természetesen az elmúlt évek legnagyobb Vészhelyzetes nézettségét hozta (16,5 millió néző), s ezzel könnyedén intézte el a vestélytársakat. Idehaza persze még messze a vég, nálunk jelenleg a 14. évad van a képernyőn, illetve lenne az RTL Klubon, csak éppen (hosszú) téli szünetre vonult a sok tekintetben újító kórházsorozat. Annak ellenére maradt szinte folyamatosan egymillió fölött a nézettsége idehaza, hogy a szereplők szép lassan lecserélődtek, sőt, azok helyetteseinek egy része is távozott a 15. évadra. Aki pedig nem szerette annyira a sorozatot annak jeleznénk, hogy a Vészhelyzetnek elévülhetetlen érdemei voltak abban, hogy az Egy rém rendes család Budapesten című hazai szituációs komédia nem aratott idehaza sikert.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© szlmcl2009. 05. 28.. 11:21||#23
"Az összes kórházas sorozatot meg kéne szüntetni.. Beleértve a Doctor Houset is." Igazad van!
© Zoliz2009. 04. 11.. 19:13||#22
Végre vége!<#mf1>
Ez persze úgy ahogy van hazugság, csak pár éves pihenõre teszik, hogy amikor bejelentik a folytatást nagymértékben rácuppanjank a szappanopearimádó agymosottak.
© Molnibalage2009. 04. 10.. 20:25||#21
Lám butuskának nem megy.<#nemtudom>
© Justil2009. 04. 10.. 17:06||#20
inkább akkor talán kapcsold ki a tévékészülékedet...
© tntmax2009. 04. 10.. 14:54||#19
Ha te mondod..
© Line2009. 04. 10.. 11:35||#18
Az összes kórházas sorozatot meg kéne szüntetni.. Beleértve a Doctor Houset is.
© Line2009. 04. 10.. 11:33||#17
<#integet2><#worship>
© Line2009. 04. 10.. 11:32||#16
???
© 05lampard2009. 04. 09.. 23:42||#15
Ne veszekedjetek! Szekeres Viktor hatalma egyre csak nõ!A széthúzás köztünk, ami erõssé teszi! El kell pusztítanunk a billentyûzetét!
© Atisz2009. 04. 09.. 13:47||#14
A cikk címére csak egy tõmondattal reagálnék.

"Hála az égnek."