SG.hu·

Az internetszolgáltatók nem blokkolnák a pedofiloldalakat

A Deutsche Telekom és más internetszolgáltatók sem hajlandók blokkolni a gyermekpornográf honlapokat. Ez derült ki a német belügyminisztérium eddigi öt egyeztetésén és a szaktárca egyik dokumentumából.

Január közepe óta egy munkacsoport egyeztet a résztvevőkkel nyolc német internetszolgáltató, a kormány, a Szövetségi Bűnügyi Hivatal (BKA) és a minisztériumok képviselőivel. A kormány és a BKA a sikertelen tárgyalások miatt egyedi megbeszéléseket kezdeményezett az egyes internetszolgáltatókkal. Ezek közül a Vodafone és a Kabel Deutschland vezetőivel folytatott egyeztetések sikeresnek bizonyultak, a többi cég viszont egyelőre elzárkózott a pedofil oldalak blokkolásától. A Deutsche Telekom elsősorban azt követelte, hogy a német kormány teremtsen megfelelő jogi hátteret a tiltott tartalmak blokkolásáról, így garantálva nagyobb jogbiztonságot a vállalatoknak.

A megegyezést szintén hátráltatja, hogy maga a kormány sem egységes ebben a kérdésben. Brigitte Zypries igazságügyi miniszter ugyanis alkotmányossági aggályainak adott hangot a hozzáférések blokkolását leginkább szorgalmazó Ursula von der Leyen családügyi miniszterhez írt levelében. Zypries szerint egy ilyen intézkedés ellenkezne a távközlési titokkal és az információs önrendelkezési joggal. A belügyminisztérium képviselői is úgy vélték, hogy a Deutsche Telekom és a többi internetszolgáltató szintén alkotmányossági aggályokkal fogja indokolni az ellenkezését.

Von der Leyen azzal próbálta meggyőzni a cégeket, hogy kijelentette: "A gyermekpornográfia a szervezett bűnözés egyik legnagyobb piaca, hatalmas üzlet, amely mögött óriási pénzek húzódnak. Csak Németországban naponta 300-400 000-szer kattintanak az emberek pedofil tartalmakra." A családügyi miniszter először tavaly novemberben állt elő a javaslattal, aminek bevezetését megerősítették az idén januári egyeztetéseken. A német kormány február elején arra kötelezte a hét legnagyobb internetszolgáltatót, hogy februártól korlátozzák a helyi és a külföldi pedofil oldalak elleni hozzáféréseket. Ennek ellenére úgy tűnik, hogy a háttérben tovább folynak a tárgyalások.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© szombi2009. 03. 25.. 13:46||#23
ott a pont!
© AgentKis2009. 03. 24.. 17:09||#22
Az internetszolgáltatók szolgáltassanak internetet, a pedofilokat pedig blokkolják a gyermekvédelmi aktivisták, meg a rendõrök. Mindenki a saját dolgát tegye...
© Ruley2009. 03. 24.. 15:09||#21
Ezzel értek egyet, minden olyan személyt aki kiskorúak megrontásában közremûködik, lecsukni, az ilyen tartalmakat törölni.

És ezt olyan emberként mondom akinek gyakran támadnak ilyen jellegû fantáziái, ha úgy tetszik pedofil vagyok. De ezt a problémámat még legsötétebb idõszakaimban is csak animált, és írott források "használatára" korlátoztam. Valahol meg kell húzni a határt, és egy ember jogai csak addíg terjedhetnek amíg nem árt másoknak. ITT A HATÁR!
© artschiatwork2009. 03. 24.. 10:56||#20
valószínû a DT tagjai és a kormánytagok közt is sok a pedofil, azért nem blokkolják...
© Wittgen2009. 03. 24.. 09:31||#19
Az oldalak blokkolásával nem értek egyet, mert ha egyszer elkezdik, akkor folytatni fogják nem csak pedo-oldalakkal is (pl ami a hatalomnak nem tetszik, akár az ellenzék portálja is lehet).

Másfelõl pedig a pedofíliát viszont tûzzel-vassal üldözni kell. Aki tudatosan ilyen tartalmakat készít (itt nem a családi fotókról van szó, ahol a kisgyereket megörökítik akár fürdés közben is, hogy a pedok fizessenek érte, azokat egy életre elzáratnám, hogy a sitten <#kocsog> váljon belõlük.
© phoenix12009. 03. 24.. 08:23||#18
Hi. Ugye, és ezt nem képesek felfogni a kedves törvényhozók. Nagyon szomorú.
© gettoharcos22009. 03. 24.. 02:53||#17
elõször is nem hozzák, hanem f*ssák a törvényeket, másodszor pedig , hogy kik is ?

hát kik?? még jó hogy a vágott levágnivalójú, nagyorrú, cionista, nagyfejû politikusok ki mások ? <#violent><#violent><#violent><#violent><#violent><#violent>
© Zoliz2009. 03. 24.. 00:50||#16
Helyes! Éljen a liberalizmus!
© szombi2009. 03. 23.. 22:50||#15
A viccet félretéve. Találkoztam már rengeteg pedofil tartalommal.
Még az elején leszögezem, NEM ÉN KERESTEM ÕKET.

Szóval, ilyen tartalmak léteznek, elvileg mind pedo:
- nonude-modell
- nude-modell
- családi
- softcore
- poén
- hardcore

Kezdjük a családival. Gondolom mindenkit lefotóztak a szülei pár éves korában pucéran,
mégsem érzik magukat áldozatnak, ahogy a szüleiket se pedónak. Hihetetlen, de leggyakrabban
csalédi fotókkal/videókkal találkozik legsûrûbben az ember, és észre se veszi hogy a netre feltéve pedó lehetne.
Sok család márpedig fölteszi a netre, még akkor is, ha azt egyesek üzleti érdekbõl más helyeken megosztják.

No-nude modell. Erre csak azt tudom mondani: vagy a jövõ fotómodelljeirõl,
vagy pedig bújtatott pedofíliáról van szó. Szerintem kizárt, hogy ezért BÁRKI pénzt
adna ki puszta jószándékból. Aki ilyeneket nézeget, tuti hogy tetszenek neki,
valószínûleg erre élvez, mégsem csukhatják le érte, hiszen mégiscsak van valami lenge bikini a modelleken.

Nude-modell:
Ezek azok, ahol a gyerekek hol ruhába, hol pucéran pózolnak a fotós elõtt.
Erõszak, kényszer nyomát nem látni, valószínûleg az ifjú modellek pénzt kapnak szereplésükért,
és nem tartom kizártnak, hogy a szüleik is tudnak a dologról, netán "visszatérõ vendégek".

-Softcore:
Általában többen szerepelnek a képeken, szexuálisan félreérthetetlen szituációban,
azonban nem történik nemi érintkezés, és kényszer nyomait se látni.

-poén:
Legtöbbször gyerekek egymás közt készítenek ilyen tartalmú képeket/videókat,
fõként poén célból. Van, hogy a háttérbõl felnõtt irányít, de nem alkalmaz kényszert

-hardcore:
ezt inkább nem részletezném, amúgy is aki pénzt keres BÁRMELYIKKEL, vagy recskázik BÁRMELYIKRE,
annak postán egy lókoponyát kell küldeni, ami be van programozva,
hogy azonnal rácuppanjon a címzett tökeire és tõbõl leharapja õket!!!!!!
© hottold2009. 03. 23.. 21:25||#14
még jó hogy nem fognak blokkolni SEMMIT sem, mert nem ment el a józan paraszti eszük, hogy széllel szembe pisáljanak csak azért mert a felsõbb , nagyorrú körök elfingják magukat, hogy mától márpedig blokkolni kell

SEMMIT sem lehet cenzorálni, blokkolni, elfojtani stb.. az interneten....

TOR