Berta Sándor

IT-ügyészségeket hoznának létre Németországban

A BITKOM szakmai szervezet specializált részlegek létrehozását, valamint átszervezéseket szorgalmaz a német ügyészségen belül.

Az indoklás szerint erre azért van szükség, mert a bűnözők egyre felkészültebbek és a nyomozó hatóságoknak is haladniuk kell a korral, meg kell felelniük az új kihívásoknak is. "A rendőrséget és az ügyészséget egyaránt meg kell erősíteni. Úgy véljük, hogy a különleges IT-ügyészségek megalakítása lehetővé tenné a kiberbűnözők jelenleginél jóval hatékonyabb felderítését és üldözését. Az új vagy a szigorított törvények - a kiberbűnözés dinamikus fejlődése miatt - nem mindig jelentik a legjobb utat. A jövőben meg kell próbálnunk inkább a meglévő jogszabályokat konzekvensen betartatni" - jelentette ki Dieter Kempf professzor, a BITKOM elnökségi tagja és a Németországban Biztonságban az Interneten Egyesület (DsiN) vezetője.

A szervezet és a német gazdasági és technológiai minisztérium egy közös fórumon igyekezett megoldásokat és megfelelő válaszstratégiákat kidolgozni a kiberbűnözés ellen. Egy tavalyi felmérésből az derült ki, hogy Németországban már közel 4 millió ember volt legalább egyszer online bűncselekmény áldozata, míg a 14 évesnél idősebb felhasználók hét százaléka a vírusok vagy az adathalászat miatt pénzügyi veszteségeket is kénytelen volt elkönyvelni.

A szakemberek abban egyetértenek, hogy az akciók hátterében már nem dicsőségre vágyó fiatalok, hanem jól szervezett, profi csoportok állnak. "Az eddigi klasszikus elkövetési formákat új bűnözési módszerek váltják fel. Ma már gyakorlatilag nincs olyan terület, ahol a bűnözők ne a legkorszerűbb és a legkifinomultabb technikát alkalmaznák" - nyilatkozta Jörg Ziercke, a Szövetségi Bűnügyi Hivatal (BKA) elnöke.

2007-ben a bűnügyi statisztikákban szerepelő esetekből 180 000 volt az internethez köthető, ez 8 százalékkal nagyobb a 2006-ban regisztrált értéknél. Szintén 2007-ben a korszerű információs és kommunikációs technikák segítségével, vagy azok ellen elkövetett bűncselekmények száma meghaladta a 38 000-et. A tettesek igen találékonyak és rendkívüli módon alkalmazkodnak a folyamatosan változó védelmi megoldásokhoz. "Az adathalászatnak már régóta nem csak az a célja, hogy megszerezzék valakinek az online banki adatait. A mai bűnözők sokkal inkább már minden olyan hozzáférési adat iránt érdeklődnek, amit később felhasználhatnak a világhálón" - tette hozzá Jörg Ziercke.

A BITKOM szakértői egy 3 pontos javaslatcsomagot dolgoztak ki. Az első lépés, hogy mind az állam, mind a gazdasági szereplők oldalán mindenképpen javítani kell az információcserén, fokozni kell az együttműködést. "Ezenkívül támogatnánk egy információs és kommunikációs platform létrehozását, amelyen a bűnüldöző hivatalok és a cégek is megjelenhetnének. A nemzetközi vállalatok így - a rossz fiúkhoz hasonlóan - az eddiginél gyorsabban és könnyebben juthatnának információkhoz" - szögezte le Dieter Kempf. Emellett alapvetően javítani kell az IT-termékek biztonsági jellemzőin, funkcióin és a felhasználók felelősségérzetén. Fontos az emberek felvilágosítása, a figyelmük felhívása a problémákra. Aki ugyanis nem védi a rendszerét, annak a számítógépe nem csak magára, hanem másokra is kockázatot jelent.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • eax #2
    Eleg sok mindent.
    Elso korben vesznek potom penzert parszaz dedikalt szervert szanaszet a vilagban, es berakjak oket tor node-nak, azzal a modositassal, hogyha a teljes kapcsolat nem rajtuk megy keresztul, akkor legyenek kevesbe egyuttmukodoek, es szaktsak meg a tor circuit-et. A tor okos, ugyhogy keresni fog egy ujat. Egy kritikus mennyiseg felett mar ennyi eleg, hogy amit latni akarnak, azt lassak is. (Rossz nyelvek szerint a tor node-ok jelentos reszet amugyis az NSA uzemelteti).

    A masik lehetoseg, hogy csak exit node-okat csinalnak, ahol kedvukre figyelhetik/modosithatjak a forgalmat. Peldaul ha webezeshez hasznalod, akkor tehetnek az atmeno webes forgalomba egy kedves kis aktiv elemet (pl. javascriptet), ami visszakuldi nekik az IP-cimedet, meg amit szeretnenek; vagy ha komolyan gondoljak, akkor beleinvesztalnak a projektbe ugy 10 millio Jo Magyar Forintnak megfelelo valutat, es vesznek a fekete/szurkepiacon egy remote code execution exploitot a kedvenc bongeszod ellen.
    A lehetosegek vegtelenek. :)
  • gettoharcos2 #1
    És a TOR-ral mit tudnak kezdeni ezek az okostojások ?

    http://hu.wikipedia.org/wiki/TOR