SG.hu

Számlázási anomáliák a mobil internet területén

A mobiltelefonról elérhető szélessávú internetet használó előfizetők esetenként magas, néha 100 000 forintot meghaladó számlát kapnak olyan időszakban, amikor bizonyíthatóan nem használták mobiljukat sem internetezésre, sem másmilyen tevékenységre - jelezte az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesületnek (OFE) több panaszos is az utóbbi időben.

Az előfizetők híváslistákkal tudják bizonyítani igazukat, ugyanakkor a szolgáltatók részletes számlái nem tartalmaznak értékelhető magyarázatot a magas számlákra. Az OFE kérésére mindhárom mobilszolgáltató csak a számlázási rendszerük intaktságát (harmadik, független fél által hitelesített voltát) bizonygatja, az előfizetők védelmében hozott hathatós intézkedésről azonban nem kaptak tájékoztatást.

Évekkel ezelőtt az internet korszak kezdetén az úgynevezett betárcsázó kapcsolatok idején már találkoztunk ilyen jelenséggel: különböző kémvírusok meghatározott kapcsolatokat hoztak létre kárt okozva az előfizetőknek és tisztes hasznot a távoli ismeretlen és a hazai jól ismert szolgáltatóknak. Akkor is hosszas vita és harc után született meg a Nemzeti Hírközlési Hatóság döntésére olyan rendszer, amely egyrészt felhívta a figyelmet az anomáliákra és a védekezés módszereit is a fogyasztók kezébe adta.

A szervezet véleménye szerint veszélyes tendencia látszik kibontakozni, amely mindhárom mobilszolgáltatót és rajtuk keresztül a fogyasztókat érinti. Az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület kéri a szolgáltatókat, hogy lelkiismeretesen vizsgálják meg az okokat, és találják meg a védekezést a jelenség ellen, egyben kérjük a szélessávú mobil internettel rendelkező ügyfeleket, figyeljék rendszeresen a szolgáltatók weboldalain megtalálható forgalomszámlálókat, és idejében jelezzék az ügyfélszolgálatoknak, ha a normálistól eltérő forgalmat észlelnek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Garfield #4
    És tessék mondani, drága fogyasztóvédelem, a szolgáltatóknak mi köze ahhoz, hogy a kedves ügyfél milyen szutykot szed össze, aztán generálja az adatforgalmat, mint az állat?
    Segítsenek az ügyfeleknek, de csókolom, a szolgáltatóknak semmi közük, ezért nem is rögzíthetik, hogy a kedves ügyfél merre jár, lenne is nagytestvérezés, szóval a hangzatos bullshitek helyett azért úgy kíváncsi lennék pár életképes ötletre...
  • mrzed001 #3
    illetve a telós PDA-d 7/24-ben online van, jönnek rá a mail-ek is, SMS is, lehet bárhol netezni, video, youtube, Skype-al ingyen telefonálni ... merthogy a mobil internet ideális a mobilodba ... éééééérted ??
  • cateran #2
    Hú wazz,már megint mekkora arcod van.....képzeld,húgomnak nem lehet vezetékes netje (mert a főbérlő nem fizetne a telefonvonal beköttetéséért,a húgom meg nem akar semmit beinvesztálni 1 albérletbe,se kábeltv-t, se semmi mást)igy van 1 laptopja és ilyen mobil okossága 5Gb-ig...ha épp olyanja van, beviszi a laptopot melóhelyre és ott is netezik (nem torrentezik, nem játszik, videot sem szerkeszt, csak e-mailezik,néha kis youtube vagy hasonló okosság és kész) Hiszed vagy sem elégedett vele:P (mindez pécsett az úr 2008-as évében:P)
    Amúgy az az "olyan" net nem annyira rossz (általában)....persze hd-s filmeket online nézni nem igazán jó....se letölteni:D De hopp..nem is arra találták ki..hanem arra hogy MOBIL!
  • Tinman #1
    Aki ilyen netért képes 5-6000-et fizetni/hó annak úgy kell.