MTI

A magyar oktatást méltatta Bill Gates

Bill Gates szerint Magyarországon kiemelkedően gyors volt a fejlődés az informatikai oktatás terén.

Bill Gates szerint Magyarországon kiemelkedően gyors volt fejlődés az informatikai oktatás területén az elmúlt években. A Microsoft elnöke mindezt szerdán Berlinben azon a nemzetközi tanácskozáson emelte ki, amelyet a cég szervez immár hagyományosan minden évben egy európai helyszínen. Bill Gates ezzel összefüggésben arra utalt, hogy a magyar diákok egyre nagyobb része rendelkezik informatikai alapkészségekkel. Magyarország ezen a téren az egyik leggyorsabb emelkedést mondhatja magáénak - jelentette ki a Microsoft elnöke.

Bill Gates emlékeztetett: 2005-ben a Microsoft a magyar informatikai hatóságokkal együttműködve fejlesztett ki egy oktatási segédtankönyvet "101 tipp" címmel, amely azt a célt szolgálta, hogy segítse az informatikai eszközök alkalmazását az oktatás területén. A könyvet a Microsoft Magyarország finanszírozta, illetve fejlesztette ki a magyar tárca mellett több iskola közreműködésével. A 2005-ben megjelent könyv olyan sikeres volt, hogy azt lefordították angolra is, s azóta azt a Microsoft mintaként ajánlja mindazokban az országokban, ahol jelen van.

A berlini konferencián előadást tartott Magyar Bálint, a Miniszterelnöki Hivatal fejlesztéspolitikai államtitkára is. Az államtitkárelmondta: már 2003-ban is felkérték arra, hogy plenáris előadó legyen a kormányzati vezetők európai fórumán, amelynek középpontjában az infotechnológia alkalmazása áll a társadalom különböző területein, kezdve az oktatástól egészen az elektronikus közigazgatásig. Magyar Bálint vitaindító beszédét "Digitálisan írástudatlan kormányok a digitális írástudásért" címmel tartotta.

Az államtitkár felhívta a figyelmet azokra a szűk keresztmetszetekre, amelyek akadályozzák az információs társadalom kibontakozását. Ennek kapcsán négy ilyen területet említett, a technológiait, a pénzügyit, továbbá a kulturális és a politikai területeket. Az utóbbival összefüggésben előadásában egyebek között arról beszélt, hogy a kormányok nem képesek megbirkózni azokkal a kihívásokkal, amelyeket az információs társadalom jelent, s általában rossz válaszokat adnak az újabb és újabb kihívásokra.

A fórumon immár hagyományosan számos európai ország informatikai, tudományos vagy oktatási minisztere, illetve államtitkára vett részt. Bill Gates mellett beszédet mondott a konferencián Angela Merkel német kancellár is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Exen #20
    Oh, de kérem, láttatok már például egészségügyi intézményben működő szoftvert, vagy legyen az egyéb közhivatalban, mintha a 80-as években lennénk. Pedig azok nem bonyolultak és ráadásul a munkafolyamotok meggyorsításával milliókat lehetne spórolni, de nem... Majd ha vlmelyik kis "nagy agy" fent ezt kitalálja, mint pénzkeresési lehetőség, akkor majd írnak egy rosszat és zsebrevágja a pénz.

    Szóval ez szerintem még gesztusnak is kevés... Nagyon el vagyunk maradva ahhoz képet, ahol már tarthatnánk...

    Ez az én véleményem...
  • bakagaijin #19
    Állítólag jó, mert a Wirth tiszta és valamelyest mentes a programozási hekkelési lehetőségektől (igaz ez nem elmondhato a turbo-ról :)). Szerintem lehet örülni, hogy nem egy minimalista Turing-gép implementálásán (BrainFuck) tanultok, nem sok ember maradna talpon :). Másik oldal, hogy C/C++-ből sokkal szivatósabb kérdéseket tudnak nektek feltenni, amik ráadásul lazán fordítőfüggőek (mi a helyes kiírási sorrend jelleg).
  • tvik #18
    Kicsit hazabeszélt.
  • htmm #17
    Nem ismerik a Windowst sem. Akkor meg már olcsóbb, ha a Linuxhoz nem értenek.
  • morpheus133 #16
    "A fejlődés szemmel látható.
    Mi pl. tavaly, 11.-ben, már a turbó pacalt vettük. (számtech szakon)"

    Én ezt soha nem fogom megérteni miért kell azt tanítani. Ha megnézed a piaci keresletet C++,Java,.Net
    Szerintem az alapok egyik nyelvben sem sokkal nehezebbek(jó mondjuk talán a C++ könnyebb mint a többiek alap szinten)
    És erre oktatják a Pascalt amit "sehol" nem használnak, ráadásul kicsit még el is tér a fent említett nyelvektől.
  • Csaba42 #15
    A szövegszerkesztő, táblázatkezelő, prezentáció-készítő, adatbázis-kezelő, ... stb. nem csak MS termékekből állnak a felhasználók rendelkezésére. Jogosan morognak sokan, hogy a "Szövegszerkesztési feladatok" című műsorszámot le is lehetne egyszerűsíteni arra, hogy Word, mert sok helyütt csak abbol áll az egész óra. :(

    Meg tudtommal nem az a progi neve, hogy Picipuha Soevegserkestoe (angolosan :)), hanem Microsoft Word [XY], s ő csak ezeknek a produktumoknak a neveit sorolta fel, és nem a rendeltetésüket. Csak mondom, vagy nem.
  • toyotakacsa01 #14
    Nem értenek a Linuxhoz?
    Jó ha a Windowst ismerik...
  • szunyog2676 #13
    A fejlődés szemmel látható.
    Mi pl. tavaly, 11.-ben, már a turbó pacalt vettük. (számtech szakon)
  • sly007 #12
    Jah nem xy program használatot kell tanítani, hanem szövegszerkesztést, és táblázat kezelést.
  • sly007 #11
    Mit lehetne csinálni 25 milliárdból??? Mondjuk 3 milliárdból ki lehet fejleszteni saját Linuxot disztribúciót. Mondjuk legyen az támogatás 1-1 milliárd forint évente. És milyen lenne a rendszer? Ingyen terjeszthető, és használható. Állami intézményekben a támogatás anyagilag letudva. A többiek meg megvehetik (had legyen egy kis bevétel is). 10 milliárd a kitanításra (hogy legyen mit zsebre tenni). 1- milliárd a Wine fejlesztéséhez, hogy még több Windows-os program futhasson Linuxon. .... Fenébe még nem vagy 25 milliárdnál nettó kiadásnál. Jah igen, mindenféle egyéb programocska írása Linuxra 1-2-3 milliárd. Mondjuk ezeket magyar fejlesztőkkel megvalósítva tiszta jó lenne. Nem mindenféle CD-re, meg hozzá való kódra költenénk a milliárdokat, hanem saját magunkra. Szóval a lényeg, hogy ez totál feleselgessen írtam le.