Egy 17 és egy 18 éves fiatalember az erfurtihoz hasonló mészárlást tervezett a kölni Georg-Büchner Gimnáziumban, azonban a rendőrségnek az utolsó pillanatban sikerült közbelépnie.
A kaarsti mészárlás gyanújáról a finn rendőrség értesítette a német kollégákat, miután egy eddig ismeretlen személy egy chatszobában egy ismerősével közölte a tervét. Alf Willwacher kölni főügyész szerint komoly veszély nem fenyegetett, mert a fiatalok már korábban feladták a terveiket, a rendőrség ennek ellenére biztosra ment. Az egyik gyanúsított, egy 17 éves gyerek a rendőrségi kihallgatás után a villamos elé vetette magát és belehalt sérüléseibe, 18 éves társát pedig - megfigyelésre - egy közeli pszichiátriai klinikára szállították.
A rendőrség chatbeszélgetéseik, valamint a lefoglalt számítógépeikben talált adatok alapján megállapította, hogy a két ámokfutó precízen, minden részletre kiterjedően tervezte meg a gimnáziumukban elkövetendő vérengzést, azonban az idősebbik 4 héttel ezelőtt váratlanul meggondolta magát. A két fiatal nyílpuskákkal, Molotov-koktélokkal és csőbombákkal felszerelkezve tört volna be az iskolába. Az ötlet akkor született, amikor az egyik órán a Columbine-ban történtekről beszélgettek.
A rendőrséget számos támadás érte, hogy a 17 éves gyanúsítottat az első kihallgatása után hazaengedték, holott fennállt az öngyilkosság és a másokban való károkozás veszélye. Georg Sieber rendőrségi pszichológus úgy vélte, a rendőrséget egyedül a gyors siker érdekelte és nem a két fiatal sorsa. A SchülerVZ közösségi portál szerint a 17 éves fiú korábban számos amerikai iskolai lövöldözési képet hozott nyilvánosságra profiljában, de ezeket eltávolították. Most az oldal 50 munkatársa folyamatosan ellenőrzi a bejegyzéseket, illetve a profilokat hasonló tartalmú képek, szövegek vagy videók után kutatva.
A szakemberek szerint a kölni és a Düsseldorf mellett fekvő egyik kaarsti gimnáziumban tervezett akciók hátterében az állhat, hogy most van az emsdetteni ámokfutás egyéves évfordulója.
Tavaly az emsdetteni vérengzés után Günther Beckstein bajor belügyminiszter a világháló minden eddiginél szigorúbb ellenőrzése mellett foglalt állást. A politikus szerint a vérengzés rávilágított arra, hogy a rendőrségnek nemcsak a terrorizmussal és a gyermekpornográfiával kell foglalkoznia.
Ezzel az egész hozzászólásoddal meg az a gond, hogy ezt a problémát nem globálisan kezelik. Igen, biztosan van, ahol szigorodik a fegyvertartás. Máshol meg enyhül. Vagy legalábbis nem szigorodik. (Amerika? Svájc?)
Megint elfelejted, hogy az a 10 ember nem teljesen épeszû. 2 millió "normális" ember közül _egy sem_ fog bemenni a parlamentbe mészárolni, ellenben 10 pszichopatából 6 gyilkolni fog. Az, hogy "a második miatt kb. 100ezerszer gyakoribbaknak kellene lenniük a fegyveres és anélküli leszámolásoknak" teljesen hibás.
Másik része a dolognak, hogy felfegyverzett, szervezett, nemzetközi támogatottságú szervezetet (kormány) kellene megtámadni a kívánt hatás eléréséhez, amit ugye nem sokan vállalnak be.
Ellenben civilek lemészárlásához nem kell nagy bátorság. Érdekes, a rendõrökkel már nem nagyon szoktak elkezdeni harcolni...
Mellesleg egy stereotíp pszichopatát, aki mészárlásra készül, kevéssé érdekli, hogy nem lesz nyugdíja, vagy hogy 20%kal drágább lett a tej.
Teljesen, tökéletesen más a két probléma, a kettõnek semmi köze egymáshoz.
"Ezzel szemben a második jelenségcsoport miatt nem hallottam még ilyesmirõl, az elsõ miatt meg évente legalább egyszer."
Érdekes, hogy nem hallottál még az öngyilkos merénylõkrõl, terroristákról, a közel keleti helyzetrõl, a WTC-rõl, Irakról és Afganisztánról... Mert ezek pontoson a "dühítõ, megfélemlítõ, rettegésben tartó, ingatlant elértéktelenítõ, jövõt kilátástalanná tevõ" "jelenség" elleni gyilkosságok.
Nem magyaráztam meg a "lefegyverzés" szót, emiatt elkezdtél a fegyvertartás engedélyezési kérdéseirõl írni. Ez félreértés, mellékvágány.
A lakosság lefegyverzése azt jelenti, hogy az egyén rendelkezésére álló védekezõ eszközök mennyiségét és választékát egyre szûkítik. Ebben bennevan a legális fegyvertartás megnehezítése, az illegális fegyverbeszerzés és tartás nehezítése és a büntetések fokozása, TOVÁBBÁ bennevan az addig nem tiltott eszközök választékának csökkentése, egyre több eszköz tiltottá tétele.
A cikkben így írják: "A két fiatal nyílpuskákkal, Molotov-koktélokkal és csõbombákkal felszerelkezve" Ez döbbenetes baromság, akárki találta is ki. Ha a merénylõk, akkor csak szimplán hülyék. Ha más találta ki, annak viszont célja van.
A számszeríjrõl van szó. ("nyílpuska") Képzelj el egy embert, amint 10 db "nyílpuskát" billegetve a vállán, megrohan egy iskolát. Hát én beszarnék a röhögéstõl, olyan látvány lenne. (az 5. lépés után pofáraesne) Ezzel szemben egy közepes lõfegyver tárában elfér 10 lõszer, a csõ újratöltése tizedmásodperc (szemben a "nyílpuska" felhúzásával), a tárcsere pár másodperc, a lõszer kicsi és könnyû, a fegyver is könnyû, nem akadályoz a futásban, ... hadd ne soroljam a különbségeket.
Aki ide bevette a számszeríjat, az AGYBAJOS! De az is lehet, hogy ez lesz a következõ betiltott eszköz. Aztán majd jön a kard, aztán pedig a konyhakés.
Ha sorraveszed az elmúlt években betiltott önvédelmi eszközöket (köztük pl. a CS töltetû gázsprayyal), akkor nem kell magyaráznom.
Paranoia... hát, ez bizony nézõpont kérdése eléggé. Azok, akik közönyösen mennek el a jövõjüket veszélyeztetõ jelenségek mellett, anélkül hogy észrevennének fontos összefüggéseket, nyilván paranoiásnak tartanak.
Mivel magyarázod a közvetkezõket? :
1.) 15 évvel ezelõtt és korábban nem voltak ilyen tömeges iskolai mészárlások.
2.) Igen, tudom hogy vannak dühözebb természetû emberek, és vannak õrültek is. Csakhogy: képzelj el egy társadalmat, amelyben van kétféle dühítõ jelenség. Az egyik 10 embert dühít, a másik 2 milliót. És a második jelenség nemcsak szimplán dühíti õket, hanem megfélemlíti, rettegésvben tartja, elértékteleníti az ingatlanjukat, kilátástalanná teszi a jövõjüket.
Ebben a modelltársadalomban mekkora gyakoriságúak lesznek a tömegmészárlások és egyéni bosszúállások az elsõ dühítõ jelenség és a második jelenség miatt? NYILVÁNVALÓ, hogy a második miatt kb. 100ezerszer gyakoribbaknak kellene lenniük a fegyveres és anélküli leszámolásoknak. Azaz: ha a második jelenség miatt évente 1000 leszámolás van, akkor az elsõ miatt 100 évente egyszer kellene ilyesmirõl hallanunk.
Ezzel szemben a második jelenségcsoport miatt nem hallottam még ilyesmirõl, az elsõ miatt meg évente legalább egyszer.
Ezt magyarázd meg. (a második tipusú jelenség itt van az orrunk elõtt: Magyarországon is létezik, de Európa sok országában is: a többségi társadalom normáival jelentõsen szembenálló, agresszív, és nagy szaporulatú és rejtélyes támogatottságú csoportokkal kapcsolatos.)
3.) Érdemes a párhuzamos jelenségeket is szemügyre venni. Ilyen a társadalom kettészakadása. Most nem annyira anyagi téren gondolom (bár azzal is összefügg), hanem a tudati-véleménybeli kettészakadása. Ilyen Magyarországon is van. Egyik oldalon "baloldali" sajtó által megvezetett, gondolkodási jelenségeket csak szûkösen mutató embertársaink, másik oldalon a "kispolgári" gondolkodásmódú, távlati tervekel, reményekkel, vágyakkal, célokkal és azok megvalósításához szükséges kitartással rendelkezõ dolgozó középosztály (annak egy része). A két tábor egyre kevésbé képes szót érteni, és ennek okát abban látom, hogy az egyik ember elé ködfüggönyt tud húzni a sajtó, a másik elé pedig nem.
(Ez a saját tapasztalatom, amit sokféle emberrel lezajlott beszélgetésekben és vitákban szereztem.)
"an jo oldala is, de azert lassuk be, se en, se te nem vennenk szivesen, ha az emailjeinket, vagy barmilyen maganbeszelgeteseinket vki csakugy olvasgatna allamerdek/kozbiztonsag/akarmi cimen."
Na ez a másik. Mégis, szerinted ki a halált _érdekel_ egyáltalán a te magánlevelezésed? Aki meg államtitkot, vagy izmosabb üzleti titkot emailez, az meg is érdemli.
Ráadásul alapvetõen hibás feltételezésbõl indulsz ki. Már abból, hogy az emberek "normálisak". Hát nem, nem azok. Vannak alapból gyártási hibásak, akik hajlamosak ilyesmire. Ha nem 13 éves korában kezd el lövöldözni, akkor 18 vagy 40. Vagy lehet, hogy kihúzza élete végéig.
Kár belelátni mindenféle lefegyverzési hülyeséget.
Pláne, hogy a legális önvédelmi fegyverekkel eddig sem sok gond volt, a ténylegesen bûnözésre használt illegális fegyverek meg amúgy is tiltva vannak.
Mondjuk annyi igazság van benne, hogy az ilyen kamikázebarmoknak úgyis mindegy, hogy visszanyomozható a fegyvere, és csak könnyebben jut hozzá (Bár lehet, hogy ez sem igaz. Mindenféle papírok kitöltögetése, korhatár - fegyvercsempésznél ilyen nincs)
Harmadrészt meg ott hibázik az elmélet, hogy ahol amúgy sem tarthat az ember legálisan fegyvert, ott már hová akarsz lefegyverezni? Téged hogyan fegyvereznének le?
Szerintem keress magadnak egy megalapozottabb összeesküvés-elméletet, ha már mindenképp ilyesmivel akarod magad szivatni...
"Vagy szándékosan elõidézett téboly azért, hogy ürügyet szolgáltasson a lakosság teljes lefegyverzésére és az erõszaktól való ösztönös irtózás tömeges létrehozására?"
Nem kell szandekosan eloidezni. Eleg, ha varsz egy kicsit es az emberek megcsinaljak maguknak. Aztan mar csak ki kell hasznalni, pl az internet ellenorzesere. Van jo oldala is, de azert lassuk be, se en, se te nem vennenk szivesen, ha az emailjeinket, vagy barmilyen maganbeszelgeteseinket vki csakugy olvasgatna allamerdek/kozbiztonsag/akarmi cimen. Szal itt ez mar feszegeti a szemelyisegi jogokat, meg mindenfelet. Necces.
Még egy gondolat. Ha egy cselekményt többen is megcsinálnak, annak valami közös oka kell hogy legyen. Ezt az okot igen nehéz kitalálni, még annak is, aki a legrészletesebb vizsgálati eredményekkel rendelkezik. Mi válthatja ki világszerte (de csakis a "nyugati" világban) az ilyen oldökléseket?
-- Kábítószer, amelynek ez egy mellékhatása? Ami esetleg csak kevés embernél jelentkezik, és hosszú idõvel a fogyasztás után?
-- Vagy az is lehet, hogy léteik valami agymegdolgozó módszer, amivel a háttérhatalom õrzi a hatalmát a demokrácia látszatának fenntartása mellett? Néhány társadalmi jelenség amit tapasztalunk, ilyen módszer(ek) létezését eléggé valószínûsíti.
Esetleg ennek a módszernek a mellékhatása?
-- Vagy szándékosan elõidézett téboly azért, hogy ürügyet szolgáltasson a lakosság teljes lefegyverzésére és az erõszaktól való ösztönös irtózás tömeges létrehozására?
Ez a sok iskolai mészárlás valahogyan nem jön össze nekem. ITT VALAMI NAGYON NEM AZ, AMINEK LÁTSZANI AKAR!
Miért pont az iskolákat szemelték ki? Miért nem mondjuk stadionokat, koncerteket, hajléktalanszállókat, vagy amit kis se szabad tán mondani: a társadalom normáival jelentõsen szembenálló csoportok telepeit? Az utóbbinak még komoly oka is lenne, éles ellentétben egy iskolával!
Ha az igazi okokat nem láthatjuk, akkor vizsgáljuk meg az ilyen mészárlások végeredményét. Azt a végeredményt, ami a helyzet stabilizálódása után (kb. 1 -2 év múlva) beáll. Mi ez az eredmény?
Ordít a felismerés: a lakosság lefegyverzése a cél. Lassan már a késeket is el fogják venni az emberektõl, nehogy védekezni tudjanak. Természetesen mindezt megtehetnék rendeletekkel is, de az általában sikertelen, ha a lakosság egy része nem támogatja teljes szívével. Nos, ezt az eszmei támogatást hozza létre a merényletek sorozata.
Node miért kell a lakosságot lefegyverezni? Hisz a hatalmon levõk birtokában olyan minõségû és mennyiségû fegyver van, ami ellen a lakosság tehetetlen. Akkor vajon miért fél valaki és vajon kicsoda?
Tételezzük fel (munkahipotézis) hogy a háttérben állók valamennyire elõre látják a jövõt. Persze, hisz õk tervezik és csinálják, hát azért. Vajon milyen jövõt szánnak a lakosságnak, hogy a védekezési lehetõségnek még az illúzióját is el kell venni tõle? (A mozgásszabadsággal és a szólásszabadság nyomaival együtt, de ez most itt off.)
Rosszat sejtek.