SG.hu·

Szolgáltatót pereltek be torrentek manipulálásáért

Csaknem egy hónappal azt követően, hogy lerántották a leplet az amerikai Comcast szolgáltató rejtett korlátozásáról, egy felhasználó beperelte a céget, amiért az korlátozni igyekszik a fájlcserélést hálózatán.

A Comcastról még októberben derült ki, hogy különböző módszerekkel igyekszik visszafogni a torrentfájlok forgalmát. November elején még a Szövetségi Kommunikációs Bizottságra is panasz érkezett a szolgáltató ellen, a héten pedig egy felhasználó perbe fogta a céget, elsősorban a szolgáltatás sebességét és egyes szoftverek blokkolását kifogásolva.

A felhasználó állítása szerint a szolgáltató az előfizetők által jóvá nem hagyott, rejtett utasításokkal igyekszik befolyásolni a hálózati forgalmat és blokkolni többek között a torrent kliensek és a Lotus Notes megfelelő használatát. Ez nem újdonság, hiszen külső tesztek már októberben megerősítették, hogy valóban ilyen lépésekre került sor a cég részéről, amit akkor a Comcast részéről a felhasználói élmény garantálásával, illetve a hálózat egészségének fenntartásával magyaráztak. A cég arra hivatkozik, hogy a megfelelő, egyenletesen magas sebesség biztosítása érdekében korlátoznia kell egyes felhasználók forgalmát - valamiért éppen a torrentfájlokra esett a választás.

Ez természetesen azt is jelenti, hogy egyes internetes csomagok nem éppen a reklámokban hirdetett sebességet produkálják, hanem mindvégig jócskán az alatt maradnak. Ez a második kifogása a pert elindító John Hartnak, aki kiemelte, hogy ezen részletekről a szolgáltató nem tájékoztatja megfelelően saját előfizetőit a szerződés megkötésekor.

A Comcast részéről az ügyben eleddig mindössze annyi hangzott el, hogy valójában nem az adatok blokkolásáról, hanem "késleltetéséről" van szó, és az érintett adatcsomagok végül megérkeznek a címzetthez. A vádakat tehát tagadják és továbbra is az az álláspontjuk, hogy a vállalat oldalán közölteknek megfelelően nincs szó teljes blokkolásról. A beadványt egyelőre nem kommentálták, mivel állításuk szerint még nem kapták kézhez az anyagot. Hart minden érintett felhasználó számára kártérítést követel, erről természetesen majd a bíróság dönt az elkövetkező hónapokban.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© DJ Boss2007. 11. 19.. 13:18||#40
...egy nagyvállalat SEM merne...

Ja, és azzal tisztában vagyok, hogy ADSL-en képtelenek lennének "p2p" csomagot fenntartani, nem arra találták ki, legalábbis nem úgy, ahogy a kiépítése a világon elterjedt...
© DJ Boss2007. 11. 19.. 13:14||#39
Visszatérve a hírhez: ha ügyesek a felperes ügyvédei, szép összeget lehet leakasztani a szolgáltatóról. Igen, mert az amerikai jogrendszer olyan. Nálunk talán bíróságig se jutna egy ilyen... Nemhogy megnyerni.

Az hozzászólásokhoz meg: már megbocsásson az összes szolgáltató, de nehogy már sajnáljam õket. Szolgálgató társadalomban élünk, ahol a fogyasztó _elvileg_ nem kussol, mert az õ pénzén gazdagszik a szolgáltató. Namármost hiába 10% a p2p, egy kollektív perbe egy nagyvállalat merne fogni, amihez csatlakozna pl Mo.-on 4-5000 ember, csak kihasználják, hogy ilyen nem lesz. A modelljüket meg lehet a seggükbe dugni, nem kell nagyanyámnak olcsó net, unokának adjanak azt, amit reklámoznak. Ja hogy akkor nem lenne max a profit? Oké, akkor tessék reklámozni ezt is, meg azt is, hogy mi a csomagtípusok prioritása.
Azt is kihasználják, hogy akárki nem képes versenybe szállni velük, ezért teszik amit akarnak. Egyetértek, legyen olyan csomagjuk IS, ami valóban az, aminek hirdetik...
© Zivos2007. 11. 19.. 10:30||#38
Nezzuk a masik oldalt. En is "kemenyen" warezoltam olyan 5-8 evvel ezelott. Akkor a net is mas volt, es a programok is "picit" rovidebbek voltak. 56k modem, 4k -ert 19-07 kozott korlatlan kapcsolat. Ment is egesz ejszaka a gep, es? Meg tudtam nezni amiket leszedtem? Tudtam jatszani vele? Hihetetlen, hogy valaki akar 2-300 GB -t kepes megnezni havonta. Vagy az nem dolgozik/tanul, hanem 7/24 -ben a szamitogep elott ul. Elottem leirtak, hogy ezek az arak egy atlag felhasznalora ervenyesek, ha jelentosen kilogsz ebbol a korbol teljesen jogos a korlatozas, vagy lehet tobbet fizetni. Most a havi forgalmam Skype nelkul olyan 2-3G lehet, ha sokat MMORPG -zunk + Skypen dumalunk, akkor legyen 5G. Ja es most leszedtem a WOW -t kozel 4M, de ezt altalaban megoldom mashonnan, ez egy kulonleges eset volt. Nem kell a legujabb filmeket allandoan letolteni, hogy masnap elmondhasd: Ez egy akkora fos volt ... Es ezert a velemenyert - amit mellesleg 100 kb -bol megtudhatnal, egy kis utana olvasassal - elment mondjuk 4G. Es nem kell varni a letoltesre sem, mert 10 perc.
© anubis222007. 11. 18.. 20:23||#37
akinél korlátozzák a torrentet próbálja ezzel, nálunk bejött 😄😄
http://www.bitlet.org/
© Tetsuo2007. 11. 18.. 15:49||#36
Comcast fuck..
© anubis222007. 11. 18.. 01:10||#35
nem nagyon szoktam ide írni, de annyira felment bennem a pumpa amiatt amit a UPC mûvel, hogy már valahova ki kell dühöngenem magam... 99%-ban p2p kapcsolatokat használok... egyszerûen elképesztõ, hogy chello extreme-ért 13ezret fizetünk és mit kapunk? 10K-val csordogál valami... a MEGFIZETETT sebesség 1%-ával!... a minimum ami ezután következik, az a MINIMUM csomagra váltás, de inkább szolgáltató csere...
de most mégis... hogy képzelik ezt? egyszerûen hihetetlen... ez olyan lenne mintha azt mondanák hogy mostantól a piros színû autóbuszok csak 10-el mehetnek az autópályán... de a matricát azért ugyanannyiért vegyék meg és a jegy is ugyanannyiba kerül (a busz oldalára meg az van írva hogy 200-al megyünk mint állat)... hát kapják be...
© matt taylor2007. 11. 17.. 18:57||#34
Teljesen fölösleges 5-10 Mbites net mer így is(1Mbit) ugyis(5-10mbit) 70kbitel tucc torrentezni
© kacsi012007. 11. 17.. 16:25||#33
upc nálam is jól belesz*rt a torrentezésbe.. Bekaphatják, azóta a cégnél töltögetek éjszakánként és hazahordom..
© Evil Merodak2007. 11. 16.. 22:58||#32
*Kiröhög* Hát tényleg szörnyû lesz nekem és még röghöz is leszek kötve 😛
© floatr2007. 11. 16.. 20:52||#31
Már korábban is mondtam h tisztában vagyok vele, pusztán szeretném jelezni, hogy a szolgáltató magatartása gáz. Talán még akkor is kifogásolható lenne, ha mindezt a reklámjaiban/szerzõdéseiben kétméteres betûvel szedve tudatná, mert mire való lenne a szélessávú internetelérés, ha nem szélessávú internetelérésre...

Némi ferde hasonlattal:
"Király autó* csak 123eft-ért!!!

*bicikli"