SG.hu·

Generációváltás előtt a taxisok kommunikációja

A taxitársaságok saját rádióhullámhosszán címeket ismételgető diszpécsereket GPRS-kommunikáció és GPS-helymeghatározás válthatja fel a közeljövőben. Ehhez százmilliós beruházásra van szükség, miközben a túlkínálatos piacon a vevők határozzák meg az árakat.

Jelenleg URH-n keresztül kommunikálunk a taxikkal, a központban egy diszpécser bemondja a megrendelő címét, és addig ismételgeti, amíg valamelyik kocsi nem jelentkezik - a lapunk által megkeresett taxitársaságok mindegyike ezt a választ adta kérdésünkre, hogyan történik a helymeghatározás és a kommunikáció. A taxis cégek a Nemzeti Hírközlési Hatóságtól igényelnek frekvenciahasználati jogot, amiért díjat fizetnek, további költség az adást 30-40 kilométeres körzetben szóró átjátszóberendezések kihelyezése. Ennek összege nagymértékben változhat, a megkérdezett társaságok legfeljebb évi százezer forintos nagyságrendűre becsülték.

A Tele 5 taxi öt hullámhosszal rendelkezik 850 taxi mellett, a City Taxi négy frekvenciát üzemeltet, melyből három a taxikkal való kommunikációt, egy pedig a reklamációk intézését szolgálja, a 450 autóval működő Taxi 2000 pedig három hullámhosszon sugároz. A fejlesztési lehetőségek korlátozottak, mivel túlkínálat van a piacon és az árakat a vevőoldal határozza meg - állítják a taxisok.

Ezzel együtt is komoly technológiai váltás küszöbén állnak a magyarországi taxitársaságok, mindhárom megkérdezett cég a közeljövőre tervezi a GPRS kommunikációs rendszerre való átállást. Az alapberuházás 7-10 millió forint lehet, nagyjából ennyibe kerül a központban felszerelni a GPRS-kommunikációhoz szükséges hardvert a megfelelő szoftvertámogatással. Szükség van minden autóban valamiféle fogadó készülékre is, ami járművenként százezer forintos tétel - így az újítás 100-200 millió forintjába is belekerülhet a taxis cégeknek.

A haszon oldalon ugyanakkor számos elem található: nem kell a túlterhelt rádióhullámhosszokat használni és azért frekvenciahasználati díjat fizetni - a GPRS-rendszerben ugyanis nem perc-, hanem megabájtalapon történik a számlázás -, a sofőrküldés pedig hatékonyabbá válik. A GPS helymeghatározó segítségével a taxik pontos helyzete követhető nyomon, vagyis a rendelést követően azonnal a legkedvezőbb helyzetben lévő taxit lehet a kívánt címre irányítani. A GPS a taxisofőröknek is fontos eszköze lehet az általuk nem ismert címek azonnali meghatározásával (igaz, ez a tapasztalt taxisoknál minden bizonnyal ritkán előforduló probléma). Japánban például már elterjedtnek számít a taxik GPS-alapú helymeghatározása.

Többféle ötlet is született azzal kapcsolatban, hogy milyen készüléket használjanak a taxitársaságok a járművekben a GPRS-kommunikáció fogadására. Egy lehetséges megoldás, ha a közeljövőben bevezetendő bankkártya-leolvasókat (POS-terminálok) használják erre a célra. A jelenleg használt pénzügyi és címkiadó szoftverek is bővíthetőek, kiegészíthetőek a pár évvel ezelőtt még csak futurisztikus álomként emlegetett elektronikus számlázási rendszerrel, GPRS-alapú adatküldéssel, illetve GPS-alapú helymeghatározással. A Tele 5 taxi elképzelései szerint mindebből másfél éven belül lehet valóság, a Taxi 2000-nél pedig úgy nyilatkoztak: az elképzeléseknél a határ a csillagos ég, meglátjuk, mi lesz a realitás.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Epikurosz2007. 11. 27.. 20:30||#6
ja bocs, a gprs is internet, csak kisebb a sebessége, mint a 3G-nek.
© Epikurosz2007. 11. 27.. 20:24||#5
gagyi+

GPRS-ben gondolkodni, ma? Hol élnek ezek?

De itt vagyok én, hogy megmondjam a tuttit! :-)

Az én Józan Paraszti Eszem (JPE) azt mondja, hogy mint annyi mást, ezt is az internetre (+wap-ra) kell áthelyezni.

Adott az ügyfél, aki otthon ül a PC-je elõtt, vagy az utcán ácsorog kezében mobillal.

Kiválasztja az indulás és megérkezés helyét (akár egy repülõjegy foglalásnál). Megad opciókat: luxusautó legyen vagy kombi, esetleg márkaigény is van (Merci), stb.

A következõ lépésben kap 2-3-4... árajánlatot, jellemzõkkel. Az ajánlatokból - figyelembe véve az árakat, de a szolgáltatás minõségét is (pld. lehet dohányozni, napfénytetõs a kocsi stb.) kiválasztja a neki leginkább megfelelõt.
Az Ok gomb megnyomása után létrejön az on-line szerzõdés az utas és a taxis között, és a taxi elindul az utas után.

Ki ne felejtsük, csakregisztrált felhasználókkal mûködik a rendszer, elkerülve a kamuzást.
Az ajánlatok szûrésénél figyelembe venné a rendszer a taxik aktuális helyzetét (itt jön be a GPS). Lényegében a rendelés felvételekor a taxis navigációs rendszere már meg is tervezné a teljes útvonalat.
© kiisb2007. 11. 27.. 12:00||#4
Én a 6x6-nál vagyok taxis, de 2002-2003-ban az Est.Taxi-nál dolgoztam. Ott próbáltak egy hasonló rendszert összerakni, hogy úgynevezett "néma címkiadást" valósítsanak meg. Másfél évig fejlesztették, és nem volt képes a 130 autót kiszolgálni, tehát maradt a hagyományos módszer. Bár ott nem GPRS, hanem URH freki volt az adathordozó, ami sokkal kisebb sávszélességet jelent, ezért a legnagyobb probléma a jármûvek állandó nyomkövetése volt. Sokszor percekre eltûnt egy autó, aztán felbukkant a város másik végén... (Éjjel a rakparton ez simán elõadható. Óbuda-Lurdy ház 10 perc.)

A 6x6-nál tavaly volt egy taxis puhító bevezetõ tájékoztató, amiben felvázolta a vezetõség, hogy elõbb-utóbb lesz ilyen rendszer itt is. Egyelõre az ára a legnagyobb visszatartó erõ, de a tapasztalt taxisok is berzenkednek ellene, mert ezzel a rendszerrel megvalósulna a kommunizmus. Minden taxis azonos mértékben részesülne a fuvarokból, ami a pengéket és a válogatósokat hátrányosan érintené, míg a félszemûek hátra tett kézzel is megduplázott forgalmat bonyolítanának. A vezetõség azzal indokolja ennek a rendszernek a bevezetését, hogy a megrendelõi oldalon van olyan igény, hogy tudni szeretnék mikorra ér oda az autó, esetleg hogy milyen színû/típusú autót keressenek. (Térdig érõ havazásban sem az utasnak, sem a taxisnak nem mindegy, hogy mennyit kell várnia a másikra. Elõbbi megfagy, utóbbinak kiesõ idõ = anyagi veszteség.)

Tény, hogy most az utasforgalom lebonyolításában a legkisebb keresztmetszet a diszpécser központ. A bejövõ telefonok kezelésének hatékonyságát a számítógépesített rendelésfelvétel sokszorosára növelte, ugyanakkor a rendelések kiadását a taxik felé maximum a több csatornás forgalmazással próbálják a társaságok megoldani. (Külön URH csatornán megy a budai, és a pesti címek kiadása.) A néma címkiadás automatizálná ezt a felét a rendszernek, így nem lenne korlátja egy taxi társaság méretének, akár több ezer autót is hatékonyan ki tudna szolgálni. Ez is a társaságok tulajdonosainak érdeke. (Több tag = több tagdíj = több bevétel) Mindaddig, amíg az ezzel járó költségeket nem a taxison keresztül az utasokra próbálják hárítani, valódi fejlõdésrõl és érezhetõ minõségi javulásról lehet beszélni.

Több külföldi, akár európai példát is lehet említeni, ahol ezt a rendszert már bevezették. Például Prágában már ezzel a rendszerrel vannak felszerelve a taxik. A rendszer további elõnyének szokták felhozni, hogy a tapasztalatok szerint nagyobb kihasználtságot, ezzel költséghatékonyabb taxizást lehet megvalósítani a GPRS/GPS alapú címkiadással. A jelenlegi 40%-ról akár 70%-ra is emelhetõ a km arányú kihasználtság. (Halkan megjegyzem, hogy a tapasztalt taxisok többsége inkább az idõ arányú kihasználtságra esküszik, ezért inkább hajlandó több utat megtenni egy újabb utasért, mint egy helyben várni akár órákat(!!!), hogy egy közeli hívás érkezzen. Ennek oka, hogy még mindig az idõ arányos kiadások dominálnak.)
© Hegyikecske2007. 11. 15.. 18:06||#3
"és az árakat a vevõoldal határozza meg" >>én ebbõl csak annyit észlelek, hogy még a km-díj is radikálisan megemelkedett, valamint azonos kerületben néhány kmen át tartó útért 2000ftot fizetni, úgy h tudtunbk haladni is, sztem még mindig irreális... Sztem a vevõoldal azt szeretné h ha taxira szorul, és A-ból B-be kell mennie, akkor olcsó legyen ne mindenféle technikai kütyü legyen a DRÁGULÁS árán!!!
© Hawaii2007. 11. 14.. 17:24||#2
Vagy inkább mostanában válik realitássá.
© T0nk2007. 11. 14.. 13:36||#1
Csak most merült ez fel? Érdekes.