SG.hu·

A Föld sorsát tükröző bolygót fedeztek fel

Egy nemzetközi csillagász csapat hét évnyi kutatómunkája eredményeként bejelentette egy élete vége felé közeledő csillag körül keringő bolygó felfedezését.

A bolygó a Roberto Silvotti olasz csillagász által vezetett projekt számításai szerint egykor hasonló távolságban volt csillagától, mint a Föld a Naptól, bár méretét tekintve jóval nagyobb bolygónknál. A kutatás mindenesetre egyfajta előretekintésként szolgál a Föld 4-5 milliárd év múlva bekövetkező sorsára nézve, amikor a Nap hidrogén üzemanyagkészletének utolsó morzsáit felemésztve hatalmasra tágul, hogy vörös óriásként kezdje meg élete utolsó időszakát, robbanásszerű hélium-villanások közepette dobva le magáról külső rétegeit.

A kutatók által felfedezett "V 391 Pegasi b" jelű bolygó már túlesett a Pegazus csillagképben elhelyezkedő szülőcsillagának fent felsorolt változásain. A csillagászokat meglepte, hogy a haldokló csillag körül még találtak bolygót, ez ugyanis azt jelzi, hogy a bolygórendszerek képesek túlélni csillaguk óriás fázisát és hélium villanásait is. "Ez elég jó esélyeket jövendöl a Föld túlélésére is a távoli jövőben. A bolygó nagyjából ugyanolyan távolságban keringett a hélium-villanások előtt csillaga körül, mint most a Föld a Nap körül" - mondta a nemzetközi csapat tagja, Steve Kawaler, az Iowa Állami Egyetem fizika és csillagász professzora, hozzátéve, hogy a modell mégsem vetíthető le egy az egyben bolygónkra. A távoli bolygó méretét tekintve inkább a Jupiterre emlékeztet, így a kisebb bolygók, mint a Föld is jóval érzékenyebbek lehetnek a csillagukban bekövetkező változásokra.

A korábbi számítások szerint a Nap tágulásának áldozata lesz a Merkúr és a Vénusz, míg a Mars már a túlélők közé tartozhat. A Föld sorsa elég bizonytalan, elhelyezkedése miatt ugyanis pont a határon van. Eddigi ismereteink alapján valószínűbbnek tekintették azt, hogy a belső bolygók sorsára jut, ez azonban nem jelenthető ki egyértelműen, különösen a mostani felfedezés birtokában.

A távoli bolygó felfedezéséhez az Iowa Egyetem Whole Earth Telescope elnevezésű hálózatát használták, ami a világ számos pontján elhelyezkedő obszervatóriumok észleléseit egyesítve lehetővé teszi a csillagászoknak a fényességüket váltogató csillagok megszakítások nélküli mérését. A V 391 Pegasi b létezését egy igen bonyolult mérési sorozat végén erősítették meg - mivel akárcsak a Naprendszeren kívüli bolygók többsége, közvetlenül ez sem látható. A megfigyelések, mérések és számítások összességében hét évet vettek igénybe.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© cseke122007. 09. 27.. 21:00||#93
Vagy az is lehet, hogy az amcsik "bohóckodnak" velünk. Kitudja, hogy mi van ott az 51-es körzetbben?!
© who am I 72007. 09. 27.. 11:58||#92
HA egy ember van ott, akkor hogy sikongatnának az emberek? <#idiota> whehe, csak ezért xarakodni, meg modellezni egy ilyen vackot, hogy legyen egy 15 mp-s ufós videó..kész.De mondjuk, poénnak megéri az tuti LOL
© Csaba422007. 09. 26.. 22:58||#91
Ja igen, majd elfelejtettem: kamu xD
© Csaba422007. 09. 26.. 22:57||#90
Ilyet bármikor lehet csinálni, a mai technológiával számítógépen szinte bármit (képek összemosása, például). Nem lett volna nehéz elõbb felvenni a tájat (és azt a rohadt vicces 'Óóóóó'-t, wazz, ha igazi lenne, sikítanának az emberkék és futkároznának össze-vissza), és külön felvenni egy makett repülését (vagy 3D-ben megcsinálni), és a két vidi összemosni. A hangja is elég nevetséges.
© Epikurosz2007. 09. 26.. 21:23||#89
kamu
© _Vegeta_2007. 09. 26.. 21:22||#88
Kamuvideo 😊
© sz4bolcs2007. 09. 26.. 21:02||#87
xDD millenium falcon
© who am I 72007. 09. 26.. 20:16||#86
de ez milyen komoly, szakadok "Ezek itt vannak azt pofátlanul röpködnek!!!Vazze ez nagyon igazinak tûnik! " <#nevetes1>
© who am I 72007. 09. 26.. 20:14||#85
bahh...na szóval így ÉLIENXD <#alien>
© who am I 72007. 09. 26.. 20:13||#84
hát, hogy mennyire azt nem tudom, de már itt vannak az ÉLIENEK <#csodalk><#hehe> http://videa.hu/main.php?page=play&v=Djle3a40gSvXrU5g

azok mit nyomnak...kiváncsi lennék azért a hitelességére <#nezze> de elég jó kamunak tûnik 😄