Kiadó: Midway
Fejlesztő: Tiger Hill
Honlap

Rendszerkövetelmények (a forgalmazó által megadva):
Minimum: Intel Core 2 Duo, 2 GB RAM, 15 Gbyte szabad hely, Geforce 7800 vagy RADEON 1300
Ajánlott: Intel Core 2 Duo, 4 GB RAM, DX10 videovezérlő
Hasonló játékok: Max Payne, Constantine
Kategória: külsőnézetes akció

Az akcióból sosem elég. John Woo is tudja ezt nagyon jól, sőt azt is tudja, hogy manapság már nem a film, hanem a videojáték a menő. A Midway-jel közösen egy 16 éve alvó sztorit, a Hard Boiled-et melegítik fel, amiben is Tequila felügyelő lövi halomra a rosszfiúkat és a berendezést is.

A sztori két helyszínt foglal magába hét fejezeten át, mégpedig Hong Kong és Chicago bűnözőkkel megrakott negyedeit, drogbárók lakosztályát, palotáját. Az eredetileg Chow Yun-Fat által megszemélyesített Tequila felügyelő alakja a tipikus akciófilmes, renitens rendőr figura, aki magasról tesz a főnökei utasításaira, de nem azért teszi, mert csúf, gonosz ember, hanem azért, mert így még jobban szétrúghatja a rosszfiúk seggét. Akciói után többnyire párszáz hulla és egy romos környék marad, de a siker, az siker. Sőt mikor főnöke kérdőre vonja, hogy volt képes egyedül nekiesni a rosszaknak, ő azt feleli: "Nem voltam, egyedül. Velem volt a két stukkerem!"


A hangulatot valószínűleg senkinek nem kell bemutatni, aki látott már akár John Woo műhelyében fabrikált, akár bármilyen más hong kongi akciót. A sztori viszonylag egyszerű, az emberi viszonyok szintúgy, fordulatok nem nagyon vannak, meglepetést nem okoz a játék. Az első missziókban egy bandával való leszámolás után droglaborokat kell szétszedni, de az igazi feladat, felgöngyölíteni a teljes piramist. A történet végén a nagyfőnökök is terítékre kerülnek, az egyik a chicagoi lakosztályában, ami csupa üveg, csillogás és luxus. Illetve a másik okost pagodái és kertjei közt lehet sarokba szorítani.

Ahogyan az ilyen típusú filmekben, itt is a fő motívum a fegyverropogás, körülbelül olyan szinten, mint egy musicalben a dalra fakadás. Nem kell gondolkodni, nem kell taktikázni, gyakorlatilag egyetlen feladat van, hogy mindenkire rá kell lőni, aki megmozdul. A Midway mindig is híres volt az ilyen fajta játékairól, ami kis kritikával nevezhető primitívnek is, de a lazítós, tiszta akcióra vágyó kalandorok számára tökéletes kikapcsolódás. Igen tetszetős, hogy szinte minden berendezési tárgyat szét lehet lőni, sőt a legcukibb, hogy extra stílus pontok járnak azért, ha egy ellenfelet nem egy mellkas-lövéssel terít le a játékos, hanem mondjuk a feje felett lógó neonreklámmal üti agyon. A pályák végén persze a leszedett ellenségek, összegyűjtött bónuszok mellett azért említést tesznek az okozott kárról, mégpedig dollárban. Érdekes lehet a számítás, de folyton milliós összegek ugrottak elő, amit egy tornádó is nehezen hoz össze, nemhogy egy szál rendőrlegény nettó pár óra alatt.


Ha már TPS akció, akkor miért is maradna ki a leglátványosabb effekt, az időlassítás, avagy bullet time. Itt Tequila Time a becses neve és pontosan azt tudja, mint a Mátrixban, vagy éppen a Max Payne-ben. Aktiválva az idő lelassul, kivéve a játékost, aki pikk-pakk leszedhet 5-8 ellenfelet, míg ők kettőt pislantanak. Ehhez pluszban hozzájön, hogy minden alkalommal, mikor valamilyen speciális mozgás van folyamatban és tűzharc is van, akkor automatikusan belassul pár pillanatra az akció. Ez egy vetődésnél igen hasznos, sőt látványos dolog is, mert egy fél tár kiürítése helyett egy komolyan átgondolt fejlövéssel lehet a pixelmennyországba küldeni az ellenségeket.

Ha már megemlítettük a Max Payne-t, akkor el kell mondani, hogy ez a játék effektíve önmaga koppintásának a koppintása. Ugyanis az említett nagy előd éppen a John Woo filmek, sőt mondhatni a Hard Boiled akcióinak mintájára készült el, csak nem ferdeszemű főhőssel és másik városban. Most pedig az etalon adaptációja éppen ezt viszi tovább. Gyakorlatilag a két játék szinte teljesen megegyezik, néhány apróságot kivéve. Talán az az apróság a legjellemzőbb, hogy az MP-ben kicsit taktikázni is kellett, itt viszont semmi. Egy teljességgel lineáris vonalvezetésű pályaszerkezeten kell úgy átverekedni magunkat, hogy minden sarkon 86 ellenfél ugrik ránk a leghülyébb helyekről is, de semmi gond, mert úgy lehet őket darálni, hogy azt Serious Sam is megirigyelné. Ahhoz képest, hogy teljes idő nem több, mintha három John Woo filmet megnézne valaki (6-7 óra), nagyságrendileg 1000-1500 ellenfelet küldünk a másvilágra, ami percenként 3-5 kliens kb. Önmagában ez unalomba torkollna percek alatt, de szerencsére a fizikai motor (Havok) lehetővé teszi, hogy szinte minden apró tárgy beszálljon a mókába.

Az asztalokon, pultokon lévő tárgyakat simán el lehet sodorni, szét lehet lőni, a díszlet nagy része teljesen leamortizálható. Az oszlopokat fedezékként lehet használni, de a vasbetont hamar szétlövik az ellenfelek, teljesen úgy, mint anno a 3DMark grafikus tesztjében (persze nem néz ki olyan jól). Lehet korlátokon csúszkálni, párkányokon egyensúlyozni, köteleken lecsúszni, amik mind jó kis látványelemek, igazi akciófilmes szettek. Ezek közben is lehet, sőt kifejezetten ajánlott folyamatosan tüzelni az ellenfelekre, nemcsak a további bónuszpontokért, de az életben maradásért is.


Időről-időre, a pályák végén, belefutunk a helyi főellenségbe is, akik komoly fegyverzettel és életerővel bírnak, ennek ellenére nem telik túl sokba likvidálni őket. Többnyire elegendő a plusz képességeket használni és picit odafigyelni a lövedékeik útjára. Pár fejlövés, néhány sorozat és végük is van. A nagyobb problémát a tömegesen megjelenő szimpla ellenfelek okozzák, főleg akkor, mikor több emeletről, de minden oldalról tüzelnek. Nem árt okosan használni a fedezékeket és lehetőleg mindig az elérhető legnagyobb tűzerejű fegyverrel osztani nekik az áldást. A játék későbbi szakaszaiban egyre többször lehet megizzadni a szituációkban, igaz a játék feléig összesen kétszer sikerült elhalálozni, ebből egyszer saját magamat robbantottam fel. Az ultra nehéznek tűnő helyzetekben szét kell nézni, hogy van-e valami segítség, mondjuk valami felrobbantható, lerombolható, mert sokkal egyszerűbb egy tereptárgy szétlövésével leszedni 5 egymást fedező ellent, mint belerohanni az össztűzbe.

Egyszerre maximum két fegyver lehet nálunk, de mivel különösebben nem térnek el funkcióban, hanem inkább sebességben és erőben, ezért ez nem is okoz problémát. Eleinte a pisztoly kitűnő társként szolgál, majd később felvehető shotgun, géppisztoly és rohampuska, valamint gránát és rakétavető is. A leghatékonyabbnak számomra a géppisztoly pár bizonyult, sőt a hangja is annak a legkellemesebb. Igaz, hogy a rohampuska nagyobbat sebez, de nehézkesebb vele bánni picit. Ráadásul sokkal lazább két UZI-val végigszántani kétszer a tömeget és nézni, ahogy egyszerre összeesnek.


A játék során néhányszor előjön egy mini-játékszerűség, amikor egyszerre sokan támadnak ránk. Ilyenkor az egérrel a célkeresztet irányítva kell leszedni a támadókat, miközben az általuk kilőtt golyók elől kell elhajolni. Mini kétkezes reflexjáték. Más kemény helyzetekben a Tequila bombákhoz kell folyamodni, amik a felügyelő varázslatos képességei. Ezek előhívásához semmi mást nem kell tenni, mint levadászni, sőt stílusosan levadászni minél több ellenfelet. Az elérhető képességek közül a két leghasznosabb a gyógyítás, illetve zárótűz (barrage). Az előbbi a négyegységnyi feltöltött energiából egyet levéve kb. 25%-ot gyógyít, míg az utóbbi szintén egy egységet levéve elvakult vérengzést indít, amikor is nem fogy a lőszer, viszont a kilőtt lövedékek ereje jóval nagyobb. Mindkettőt érdemes a necces szituációkra tartalékolni, bár mikor teljesen feltöltődik az energia, akkor egy gyógyítást simán érdemes ellőni, ne vesszen kárba egy hulla sem.

Amit a játékról eddig nem árultam el, hogy egy egészen elképesztő rekordot döntött meg. Feltelepítve a játék nem kevesebb, mint 14 Gigabyte tárhelyet igényel, ami teljességgel érthetetlen mire kell. Millió átvezető animáció van, amit egyébként a játék motorjával készítettek, tehát simán lehetett volna scriptelni is. Ennek ellenére a készítők lerenderelték szépen, ezzel felhízlalva a játékot ekkora méretre. Igaz sok jelenetet 5 nyelven is eltároltak, ami nem indok, hanem inkább egy újabb átgondolatlanság. Grafika:
A játék a Bioshock-hoz hasonlóan az Unreal motort használja, ami azért itt nem látszik annyira, mint a múlt héten tesztelt játékban. A megjelenés inkább hasonlít a tavalyi játékokra, még akkor is, ha látszik pár extra effekt. Kicsit minden szögletes, beleértve a karakter mozgását is. Nem érződik a 2007. rajta. A játék nagyon árkád, nagyon felületes és ez a grafikára is értendő, illetve a játékmenetre is. Látszik, hogy aprólékos valamelyest, de messze nem olyan átgondolt és árnyalt a díszlet, mint a Bioshock-é. Attól függetlenül vállalható, szép. Sőt a lassítások, a fejlövések utáni animációk, az arcok korrektek, a testek fizikája is látványos, igaz unalmas, hogy mindenki piruettel esik össze ha valamelyik oldalán találom el. A gépigénye sajnos kemény, bár szintén érthetetlen, hogy miért. Egyes tesztek szerint a minimum konfig alatt el sem indul, igaz "valamivel" afelett meg tökéletesen fut akadás nélkül nagy felbontásban is.

Játszhatóság:
A játék egyelőre Xbox360-ra kapható 17 ezer forintért, illetve hamarosan PC-re is megérkezik 12 ezerért. Véleményem szerint ennyit nem ér meg, inkább veszek három John Woo filmet 990-ért DVD-n. Ugyanannyi élvezetet nyújt, illetve ezzel a játékkal érdemes várni, amíg diszkont kategóriába kerül. Az újrajátszás lehetősége elhanyagolható, sőt aki nem fanatikus TPS akcióhős, az még a 6 óra végezte előtt meg fogja unni a szűnni nem akaró torkolattüzek hangját.

Kezelőfelület:
Szokásos átportolás para. A menükben való navigáció iszonytató, főként azért, mert sem egérrel sem billentyűzettel nem irányítható rendesen, inkább a kettő kombója hatásos. A játékban az irányítás annyira viszont nem lesz vészes, főleg, hogy csak rohanni és lőni kell gyakorlatilag. Az alap kiosztás teljesen megfelelő, a lövésen, a spéci képességek előhívásán és a vetődésen kívül mást nem is kell csinálni effektíve.

Hangok és zene:
A hangok azért érdemelnek dicséretet, profi szinkronhangok szólalnak meg, élen Chow Yun-Fattal, illetve a többiek sem ma kezdték a szakmát az IMDB tanúsága szerint. A zene tipikus akció-aláfestő, nem üt nagyot, sőt felejthető is, de messze nem rossz. Olyan átlagos.

Összegzés: Kicsit felemás megítélés alá esik a játék. Ha valaki eleve nem szereti a csihi-puhi akciófilmeket, akkor ez nagyon nem neki való. Akinek viszont a Last Ninja III a kedvenc játéka és Woo-val vagy Jackie Channal álmodik, annak kötelező darab. Ízlés kérdése. Innentől kezdve nem lehet rá mondani, hogy rossz, inkább csak azt, hogy kevésbé tartalmas, kevésbé értékes. Ennek ellenére szórakoztató lehet pár órára.

Nekem a faramuci érzés az volt, hogy a látványos akciójeleneteket inkább nézni jó és nem egy célkeresztet bámulni és mozgó pontokat keresni, miközben a karakterünk halált megvető bátorsággal csimpaszkodik egy kábelen. Legalább valami ismétlés lehetett volna benne, de így kicsit öncélú. A pontot komolyan befolyásolja emellett az eszméletlen gépigény és a hihetetlen méret, ami egyszerűen bioshockolt, mikor megláttam. Az őszi megjelenések fényében ez valószínűleg egy felejthető darab lesz, még akkor is ha kultikus, még akkor is ha nagy név áll mögötte.

A játék demójának letöltése