SG.hu·

Videokamerák kerülnek az osztrák vonatokra

A bécsi elővárosi vasúthálózat S45-ös vonalán alkalmaznak először majd videokamerákat. A beruházástól a vállalat azt várja, hogy az utasok a jövőben nagyobb biztonságban fogják érezni magukat és a rendszerek elriaszthatják a bűnözőket.

Az Osztrák Vasút (ÖBB) úgy döntött, hogy új programot indít, amelynek célja, hogy minden vasúti szerelvényt biztonsági kamerákkal szerelnek fel. Katharina Gürtler, az ÖBB munkatársa elmondta, hogy a videorendszerek kiépítése napjainkban nemzetközi szinten teljesen elfogadottnak számít és ráadásul a 2008-as futball Európa-bajnokság is indokolttá teszi ezeknek a megoldásoknak a felszerelését. A felvételeket legfeljebb 48 órán át tárolják a számítógépek merevlemezén, utána a rendszer automatikusan letörli őket. Az anyagokat kizárólag abban az esetben őrzik meg tovább is, amennyiben bűncselekmény történt valamelyik vonaton.

Az ARGE Daten osztrák adatvédelmi szervezet szakértői bírálták a megoldást, mondván nem nyújt megfelelő védelmet az utasoknak és a kamerák nem elég hatékonyak a bűncselekmények megelőzésében. A tervek szerint először a vasúttársaság 100 Talent szerelvényébe szerelik be a videokamerákat. Ezek a vonatok elsősorban Bécs, Bludenz és Innsbruck környékén szállítják az utasokat. Később tervezik a Villach és Linz környéki vasúti szerelvények kamerákkal való ellátását is. A projekt egyelőre másfél évig tart, utána döntenek a program folytatásáról vagy felfüggesztéséről.

Az ÖBB-nek egyébként nem ez az első hasonló projektje, ugyanis tavaly már készített két javaslatot, amelyek szerint az idei év végéig összesen 70 pályaudvart és állomást látnának el biztonsági kamerákkal, 2011-re pedig ez a szám 160-ra nőne. Az intézkedés leginkább a bécsi megállókat, közülük is a helyi és elővárosi gyorsvasút-vonalakat érintené. Az első állomás, amelyet kamerákkal szerelnének fel a jelenleg is átépítés alatt álló Praterstern lenne, amelyet kereken 100 biztonsági kamerával látnának el.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© chuky1232007. 07. 22.. 16:48||#9
Föleg a vandálok miatt lett kitalálva gondolom...
szerintem nagyon helyes itt is ez kéne(kell) talán akkor nem verik szét a kocsikat.
© Neerpelt2007. 07. 20.. 18:41||#8
Én nemfogok 1984-el dobálózni! Már 1985 a divat <#buck><#zavart2><#hehe>
© Szefmester2007. 07. 20.. 13:30||#7
de én nem is szoktam dobálózni vele 😄 ..
tök fura eddigre már sok sok emberke panaszkododtt volna.. a meleg miatt nem lennének itt?
© Ludverc2007. 07. 19.. 22:25||#6
Te. 😊
© Szefmester2007. 07. 19.. 16:16||#5
kiváncsi vagyok ki lesz az elsõ aki 1984-el fog dobálózni.. 😄
© Watt2007. 07. 19.. 14:08||#4
Ezt nem értem. Már Mo.-on is vannak Talent-ek, nemrég utaztam rajta. Azon is ott van a kis matrica, hogy kamerával megfigyelt terület és vannak ilyen kis fekete félkörök a plafonban. Akkor az csak átverés és csak egy üres üveggolyók, vagy a cikk nem mutat be semmi újdonságot?
© Remetix2007. 07. 19.. 14:08||#3
Lehet, hogy az osztrák rendõrök hatékonyabban végzik a munkájukat, mint a magyarok. Egyébként meg, hogy lehet visszaélni egy vonaton elhelyezett kamerával?
© AranyKéz2007. 07. 19.. 13:32||#2
Semmit sem ér a kamera, ha a rendõrök szokás szerint szarnak rá elfogni a bûnözõket. Ellenben nagyszerûen vissza lehet élni vele.